Május elején azt hittem, hogy a nehezén túl vagyok és már csak pár medált kell aranyra csinálnom az ezüst helyett, ami viszonylag rövid időn belül meg is volt. A vidámság és megnyugvás viszont csak rövid ideig tartott, mivel a semmitmondó Challenge Mode igen csak megtréfált.
A Battle Challenge viszonylag könnyű volt, választhattam egy hőst, akivel 3 nagyobb pályát kellett végignyomni. Természetesen Linket választottam, aki teljesen ki volt már maxolva, szóval kellemesen elszórakoztam rajtuk.
A Boss Challenge már egy fokkal nehezebb volt, mivel 3 db Brave Battle volt, amin csak óriás Bossok vannak és 4 db Survival, ahol az adott életünkkel kell gazdálkodni.
Na ezek húzósak voltak, hiszen számított az idő és a sebzés is, tehát gyorsan és szinte sebzés nélkül kellett végrehajtani mindegyiket. Az utolsó Survival Battle például 28 perc kemény akcióból állt és persze nem elsőre értem el az arany medált.
Ezután egy sokkal brutálisabb dolog jött, a Ganon’s Fury, ahol a démoni főgonosszal kellett aprítani a népet. Itt a gond csak az volt, hogy Ganon nem játszható csak ebben a módban, tehát LVL 1-ről indult a dolog. A jó oldala viszont, hogy egy brutális nagy szörnnyel lehetünk, amivel eléggé élveztem a harcot. A feladatok hasonlóak voltak, mint a Boss Challenge, csak itt mindenből jóval több volt. Az utolsó Survival Battle már 38 perces gigászi csatából állt.
És akkor ennyi volt gondoltam. De nem! Ha mindent aranyra csináltunk, a Challenge Mode-ba egy rejtett plusz sor kerül, ami nem más, mint a Cucco’s Fury, ahol Link ősi ellenségével, a kakassal lehetünk.
Na ez az a rész, ami teljesen leoltott, hiszen már csak egy hajszál választott el a 100%-tól, de egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy valakik ekkora trollok lehetnek, mivel Cucco szintén LVL 1-ről indul, viszont mindössze kétféle piszkosul gyenge támadása van: egy kicsi (pak-pak-szerű csipegetés) és egy nagy (fejre ugrás).
Hyrule Warriors fórumokat, videókat eleve sokat néztem a taktikák miatt, de a Cucco’s Fury-ról több oldalas regényeket kellett átfutnom, hogy egyáltalán el tudjam kezdeni, mivel nem hittem el, hogy a játék azzal szívat még a legutolsó pillanatban is, hogy egy kakassal kell kimaxolnom a legnehezebb pályákat. Mellesleg fórumokon is minden játékosnak ez volt az utolsó dolog, ami elválasztotta a 100%-tól, hiszen egy medált csak akkor kapunk meg, ha az összes Challange Mode-ban megszereztük az aranyat és hát miért is adnánk fel pont az utolsó pillanatban? Irány a harcmező és nyomjuk zsibbadásig azt az egyetlen gombot: pak, pak, pak, pak, pak, pak.
Ez tipikusan az a feladat volt, amit ha valaki az elején meglát, akkor biztosan nem fogja megcsinálni. A fejlesztők viszont remekül elrejtették a végére, hogyha már valaki ott van, akkor kénytelen legyen megcsinálni.
A Cucco’s Fury feladatok eleve nehezebbek voltak, mint a többi challenge, de nem csak ettől volt nehéz, hanem hogy a világ leggyengébb karakterével kellett egy darab gombot folyamatosan nyomni, miközben ügyelni kellett, hogy a lehető legkevesebb sebzést kapjuk be és ne lépjük át az időlimitet se. Cuccónál pedig ezeket könnyen el lehetett hibázni, hiszen a lehető legkeményebb ellenfelekkel kellett harcolni, akik nagyot sebeznek, mi pedig alig. A legtöbb feladat 30-60 perces folyamatos taktikázást és szigorú figyelmet igényelt emiatt, hiszen ha egyszer nem megfelelően reagálunk egy támadásra, akkor már simán bukhattuk a 40-50 perces hibátlan menetet, de persze ha meg nagyon óvatosak vagyunk, akkor simán kifuthattunk az időből.
Ezzel a plusz feladattal garantálták a fejlesztők, hogy tényleg csak a legkitartóbb játékosok kapják meg az utolsó érmét is a 100%-hoz.
Az utolsó, azaz a 4. Survival Battle 57 perc volt és mai napig nem hiszem el, hogy végre sikerült.
A kezdetben 408 órából így összesen 478 óra lett. Volt benne szórakozás és szenvedés is bőven, de összességében az egyik kedvenc játékom, ami biztosan hiányozni fog, elvégre 2 éven át szinte csak ez pörgött a Wii U-ban.
