Elérkezett ez a pillanat is, három hónap után végre kimondhatom, hogy sikerült kipörgetni a Breath of the Wildot.
Ez a Zelda már másról szólt, mint az eddigi részek, a játék óriási szabadsága miatt mindenkinek másról fog, de lényegében a felfedezésen van a hangsúly, mint a puzzle feladatokon vagy az akciókon. Ennek számomra megvolt az előnye és a hátránya is, de kezdjük az elején.

A Breath of the Wild nekem az első perctől kezdve egy felfedező kaland volt, ezért ennek jegyében sokakkal ellentétben nem használtam a Fast Travel funkciót, csak a játék vége felé. Inkább hegyeket másztam, bejártam a nagy erdőket, futottam, lovagoltam, egy szóval felfedeztem az óriási világot - ami egyébként bevált, mert viszonylag jó időben sikerült végeznem a számomra fontosabb feladatokkal.
A célom a kalandozás, a felfedezés volt, minthogy leöljem mihamarabb a főgonoszokat, sőt inkább menekültem és nem bántottam senkit, az állatokból is csak azokat, akik támadtak, szóval teljesen pacifista módon próbáltam megélni a kalandomat.

A fő célom elsőként összeszedni a 12 darab 100 éves emlékfoszlányokat, ami nagyjából a történet javát adja. Ezekhez be kell járni a teljes térképet, mert csak egy-egy fotóból láthatjuk a helyet, ami nem fog sokat segíteni, főleg, ha azon csak pár átlagos fát látunk egy erdőben.
Másik cél a 120 shrine megtalálása volt, amik mini puzzle dungeon-ök, nem voltak annyira nehezek, inkább megtalálni, "kinyitni" volt őket kemény feladat. Ha pedig ezek megvannak, akkor jöhetnek a bossok, azaz a 4 beast és a Calamity Ganon legyőzése.

A térképen rejtett helyekre eldugott 900! korok begyűjtése nem nagyon érdekelt, ha véletlen rábukkantam egyre, akkor természetesen megszereztem, de már a játék elején is éreztem, hogy ez nem a legmókásabb része a játéknak és azért van ennél jobb dolgom vagy más játékom, minthogy 900 kis levél-havert fedezzek fel pixelről pixelre haladva egy óriási térképen. Még guide-dal is baromi sok idő lehet, nem hogy segítség nélkül. Játékélményileg egyébként később se adott annyi pluszt, hogy rávegyen arra, hogy több száz órát rakjak bele csak ezért.

Természetesen a emlékhelyszínek és a shrine-ok felkutatásakor szinte mindig találtam korokokat, soha sem kerestem, de volt, hogy pár perc alatt 10-et is, közben a shrine-t, amit jelzett a térkép, meg nem. Nem egyszer fogtam a fejem, de igazából ha nem lettek volna korokok, akkor meg a nagy semmit találtam volna, így legalább volt valami sikerélményem. A végeredmény pedig a következő lett: összesen 150 óra kellett a végigjátszáshoz, megtaláltam az összes 12 db memóriát, az összes 120 shrine-t és 356 korokot. Utóbbi csak azt jelenti, hogy egy-egy memóriát vagy shrine-t irtózatosan kerestem, na meg hogy rendesen bejártam a világot.

Szabadság megkötésekkel

A Breath of the Wild a szabadság, a kötetlenség csúcsa sokan szerint, de azért találkoztam egy-két olyan dologgal, ami pont ennek az eszmének az ellentéte és pont ezek miatt szívtam is eleget, hiszen nem gondoltam, hogy bárhogyan kötve van a kezem.
Az egyik, hogy hiába találtam ki az elején, hogy a 120 shrine-t begyűjtöm és majd a 4 szörnyet legyőzöm, sajnos ez a “szabadság” nem úgy megy. Jó pár shrine csak a beast legyőzése után lesz elérhető, ami igen csak kiverte a biztosítékot, mert ezeknél hosszú órákat szenvedtem, hogy történjen valami és már végső elkeseredésemben csináltam meg a beasteket.

Aztán ott volt a 120. “utolsó” shrine (nyilván mindenkinek más az utolsó), amit sehogy se sikerült megcsinálnom. Az volt az egyetlen, amit több óra után megnéztem gamefaqs-szen, hogy akkor na mégis mit csinálok rosszul.
Hát azóta is áldom az eget, hogy megnéztem, mert a topikjában is teljesen káosz volt, majd persze akinek volt hivatalos guide-ja leírta, hogy mennyi kikötés mellett lehet csak megcsinálni. Igen, kikötések, amiket ha nem teszünk meg, akkor soha az életben nem lesz elérhető az a bizonyos hely. Tehát a 150 órából bőven le lehet faragni, mert ha ezekkel képben lettem volna, akkor sokkal simábban meg lett volna minden.

És ha már itt a beastekről szó volt, akkor szintén egy kis csalódás:

A beastek és “dungeonok”

Összesen 4 beast van 4 helyszínen. Itt szintén ránk van bízva melyikkel kezdünk. Nekem az elsőnél volt egyedül komolyabb feladat, hogy ráérezzek a “dungeon” logikájára, de az is bőven 1 óra alatt sikerült. Utána a másik 3 már feleannyi idő alatt megvolt, mert nagyjából hasonló sémán alapszik mindegyik.
A boss fightokra a végén mindig nagyon készültem, de igazából nem voltak többek 1-1 erősebb ellenfélnél, szóval nem mondanám kihívásnak.

Összességében “dungeon” téren a játék számomra csalódás volt, hiszen egy Zelda játékban arra számítottam, hogy a kezdeti shrine-ok csak amolyan trainingek, kisebb puzzle és ügyességi feladatok a komolyabb dungeonök megértéséhez, de ebben a formában nyugodtan kimondhatjuk, hogy nincsenek dungeonök, csak 4 nagyobb puzzle, ami nekem rajongónak kicsit kevés volt.

A történet

A történet vezetése szintén nem a megszokott volt, mert ahogy a játék nagy része, ez is teljesen a játékosra van hagyva. Ha sok dolgot megcsinálunk és felfedezünk, akkor nagyon sok kisebb történetet tudhatunk meg a világról és a 100 év alatt történt eseményekről, viszont simán lehet, hogy csak pár fontosabb bejátszást fogunk megismerni, ha nem nagyon akarunk mást, csak végigvinni a játékot.

Én elolvastam minden jegyzetet, begyűjtöttem az emlékeket és majdnem az összes feladatot megcsináltam, ezáltal hozzájutottam a történet minden fontosabb részéhez.
A történettel kapcsolatban én azt vettem észre, hogy nem elragadtatni akarnak bárkit is, hanem inkább megpróbálták megmagyarázni a zelda franchise fogalmát, amolyan eredettörténettel, ami szintén arra utal, hogy ez most egy oltári nagy reboot a sorozatnak.

Egyébként az egész játéknak egy óriási reboot hangulata van

Alapjaiban visszament egészen a NES-re készült első rész hangulatához, tehát egy nagy, szabadon bejárható világot kaptunk, amiben nincs kötve a kezünk, hanem ránk hagyták a felfedezés örömét.
Eközben a játék egyszerre hozta a 31 éves múltját és eközben a 6 év alatt megjelent játékokból is táplálkozott rendesen, amiket tökéletesen beillesztettek nintendósan a Zelda világába.

Ez a Zelda már nem olyan, mint régen.

Változások az innováció érdekében, avagy “pár” említésre méltó újítás

Nincs lassú és unalmas bevezető, hogy mondjuk kiérdemeljük a kezdetleges fakardot, a játék teljesen elengedi már az elején a kezünket, bármit megtehetünk, nincs semmi korlátozás és nem erőlteti ránk, hogy mit csináljunk. Sőt, annyi lehetőség van benne, hogy néha én is csak néztem, hogy mások miket csinálnak.

Az egyszerű, ötletes és határtalan főzés bevezetése miatt teljesen eltűnt a szívecske gyűjtés. Bármit összerakhatunk bármivel, recepteket találhatunk ki és akár azokat ötvözhetjük. Ezt a technikát biztosan fogjuk látni még más játékban, hiszen már ez a funkció el tudna vinni egy kisebb játékot.
Emellett a "fűvágás rupee-ért" dolgot is hanyagolták, de azért nem kell félni, lesz pénzünk elég, de inkább ésszerűbb helyekre tették ezeket.

A jól megszokott zenék helyett klasszikus zongora dallamokra cseréltek mindent. Nem hiszem, hogy ez lesz a kedvenc OST albumunk, amit sok év után is dúdolni fog mindenki, de mégis nagyszerű kíséret volt játék közben. A zenék mellett a hangokon is újítottak, ráadásul voice acting is került bele. Utóbbi nem teljes, csak a fontosabb részeknél hallhatjuk a karaktereket beszélni, ami a Zelda történelmében egyébként még soha se volt.

Ezek mellett még változatosabb lett a harc, hála a tömérdek egyedi fegyvernek és a szörnyeknek, akiknek egyébként rettentően okos AI-t sikerült írni. Ha például szemen lövöd az óriást, akkor legközelebb a kezével takarja a gyenge pontját, ha elejtesz egy fegyvert felveszi és azzal támad és még sorolhatnám.

Nincs item korlátozás, tehát már az elején ki tudjuk használni az összes képességünket, csak rajtunk múlik, hogy hogyan. Az item drop nagyjából a Souls játékok szerint történik, tehát ha íjászt ölünk meg, akkor az íjat és nyílvesszőt fog dobni. Nem kell egy dungeont teljesíteni mindezért, csak a megfelelő karaktert likvidálni. Egyébként igen csak rendes fegyverarzenált építettek bele a játékba, még a játék végén se biztos, hogy találkozni fogunk minden fajta fegyver variációjával, ami szintén nem megszokott a Zeldákban.

Ugrani is tudunk végre, ami el is fog kelleni ebben az óriási világban, ahol a környezet minden része mászható. Igen, minden megmászható és olyan gigantikus távlatokat járhatunk be, amire még nem nagyon volt példa a játéktörténelemben. Egészen hihetetlen, hogy a sivár völgytől a jeges hegytetőig bejárhatunk mindent.

És akkor ott van még az éghajlati, a környezeti és a napszakok változásai, ami teljes kölcsönhatásban van mindennel. Bizonyos élőlények csak este, a hegyekben, esős időben fognak előjönni, ha fúj a szél, akkor az elfújja a tárgyainkat vagy jobban terjed a tűz. Ráadásul ezek nem csak kontrasztosan történnek, hanem teljesen véletlenszerűen, ahogy lehet hirtelen vihar vagy kisebb átmeneti zápor. Az átmenetek pedig minden játékelembe részletesen be van építve. Például esős időben csúszni fog a fal, nem tudunk majd mászni, viszont tényleg csak ott fog esni az eső, ahol valójában eshet, ha találunk kisebb kiugró részt, akkor alatta nem fog. Komolyabb viharoknál a fém tárgyakba belecsap a villám.
Felettébb tetszett, hogy a játék mennyire ránk hagyta bizonyos területek elérését. A szélsőséges időjárás miatt nekünk kell rá jönni, hogy miként közelíthetjük meg azokat a helyeket, miként élhetünk túl egy napot a sivatagban, hogyan mászhatunk fel több ezer méter magasra a hegyekben vagy épp miként közelíthetjük meg a perzselő vulkán környékét.

Aztán még lehet vadlovakat betörni, halászni, vadászni, gyűjtögetni vagy mondjuk fotókat készíteni az élővilág összes állatáról, ami egyébként közel 100 fajtát jelent, lehet golfozni, snowboardozni, fókaversenyezni és még sorolhatnám, a lista nagyon hosszú.

Az innovációk ellenére a játék végén a katarzis elmaradt.

A kitűzött célok után végül már csak egy dolog maradt, a főellenség. Elmentem a várba Ganonhoz és első nekifutásra rövid idő alatt könnyedén megöltem. Ezután végignéztem pár bejátszást és a credit képernyőt. Nem volt semmiféle epikus vég vagy döbbenetes fordulat, ezért összességében a történetet kevésnek éreztem, a main missionöket pedig szokatlanul könnyűnek. A játék számomra azt sugallta, hogy rettentően sok dolgot beáldoztak a szabadság kedvéért, ami viszont nagyszerűen sikerült.

Az új Zelda már egy más játék, ami a felfedezés örömét nyújtja mindenkinek, de azt tökéletesen. Ebben az óriási világban élvezet volt eltévedni, gyűjtögetni, bóklászni, hegyeket mászni és eközben átadni magunkat valami teljesen újnak, amit játékban még soha ezelőtt nem élhettünk át.

A Breath of the Wildnak sikerült ismét letenni egy új korszak alapjait. Az új alapok viszont szokatlan játékmenetet adtak a több mint 30 éves játéknak, amit most kitolva inkább úgy érzem, hogy ez egy nagyszerű, innovatív játék, de már kíváncsi lennék a következő, hasonlóan nagyszabású részre, hogy ott mikkel fogják kibővíteni. Alapnak kiváló, de szerintem ez csak a kezdete valami újnak, ami a következő pár részben fog rendesen kiforrni.
Jöhet az időutazás, párhuzamos világ vagy bármi hasonló, hogy végre ne csak a leigázott Hyrule vidéket és annak maradványait lássuk.