Futószalagról futószalagra

2016. május 17. írta: SamuelDivinium
Human Resource Machine

Már korábban is mutattam be olyan játékokat, ahol játszva volt lehetőségünk programozni. A HRM is ilyen, bár itt alacsonyabb szintre viszik a készítők a választott nyelvet, ugyanis amiben a ránk váró puzzle-szerű feladatokat el kell végeznünk, az nagyon hasonlít az assembly nyelvre. Lássuk hát mivel rukkoltak elő a World of Goo és a Little Inferno készítői.

humanresourcemachine_header.jpg

A játékban egy nagyvállalati beosztottat irányíthatunk, aki futószalagról futószalagra pakol nekünk dobozokat – helyenként letéve őket a földre. A ranglétra, illetve az azt reprezentáló emeletek alján kezdünk, ahol eleinte rendkívül egyszerű feladatok elé nézünk: pakoljuk át az egyik szalagról a másikra a dobozokat, adjuk össze a dobozokon lévő számokat, stb. Később azonban stringeket (szó, mondat) reprezentáló számsorokat, legkisebb/legnagyobb számokat, szorzásokat kell végeznünk egy meglehetősen limitált utasításkészlettel rendelkező programozási nyelvben, ami nem kis kihívást jelenthet még a tanultabb programozók számára is.

humanresourcemachine_01.jpg

Kifejezetten ötletesek a feladványok, továbbá a nehézségi görbe is precízen van beállítva. Elérhetőek időnként a számunkra elágazások is. Ha az egyik úton nem tudunk előrehaladni, választhatjuk a másikat is egy kis időre, bár ezek többnyire zsákutcák. A kezelőfelület bár eléggé mobilos/tabletes, kényelmes vele dolgozni. Nagy előny, hogy ki lehet exportálni, illetve be lehet importálni az elkészült kódokat, így aki nagyon elakad egy feladvánnyal, nézhet tippeket, hogy ki hogy oldotta meg és persze mi is megoszthatjuk saját készítményeinket a nagyérdeművel.

humanresourcemachine_02.jpg

A grafika aranyos, a zene passzol a hangulathoz, minden szinten az adott főnökünk elejthet vicces mondatokat, illetve mindig érdemes a „Tell me more!” opcióra is rákattintani, mert szintén humoros szövegeket olvashatunk. A történet érdekes vonalon mozog, nem szeretnék sokat elárulni róla, mindenki tapasztalja meg maga.

A játék alap esetben 9,99€ Steamen, amit sajnos bármilyen jó is a játék, sokallok. 3-5 € még vállalható lenne, tekintve, hogy a pályák a különleges kódoptimalizálási kihívások ellenére se túlzottan újrajátszhatóak és ~40 pálya áll csak a rendelkezésünkre. Viszont most limitált ideig a Humble Bundle aktuális akciója keretében mindössze 1$ értékben hozzájuthatunk a játékhoz, több másik hasonló kaliberű programmal együtt, ami viszont már kihagyhatatlan ajánlat.

4 komment