2014. január 10. írta: ayo
Greenlight - Januári érkezők

Kereken 50 címet dobtak ki az év elején. A szokásos listát annyival újítottam, hogy félkövérrel jelöltem azokat a játékcímeket, amelyeket mindenképpen érdemes szemügyre venni.

steam_greenlight.jpg

Anarchy Arcade: aki teljesen elvesztett a digitális világban, az most örülhet, mert most már virtuális szentélyeket is készíthet a kedvenc játékának. Kíváncsi leszek, hogy a japánok miket alkotnak majd. A virtuális 3D világ ingyenesen elérhető a készítők hivatalos oldalán.

Astral Terra: építgetős szerepjáték. Egyetlen speciális tulajdonsága, hogy nem pixel kockákat kell tologatnunk, amúgy a recept a szokásos. 

Astrobase Command: sandboxos űrbázis építős rpg. Úgy néz ki továbbra is hódít a stílus és próbálnak minden üres lyukat betömni. Amúgy ez még nem tűnt olyan rossznak.

Black Fire: free to play tps baromi sok akcióval - erre kíváncsi leszek, mert a trailer meggyőző, de demó sajna nincs.

Bliss: művészi platformnak van hirdetve, de nekem csak a darabos mozgás jött. Egyelőre kihagyós.

Breach & Clear: taktikai stratégia. Eddig csak Androidon volt, de érkezik a PC verzió is. Nekem a Door Kickers a kedvenc, de azért majd ennek is adok egy esélyt, bár nem hiszem, hogy jobb :).

Bullet Bros: oldalnézetes co-opra kiélezett shooter. A klasszikus hangulatot próbálja visszahozni sok új elemmel és viszonylag szépen kidolgozva. A fizika érdekes, de jó mókának ígérkezik a haverokkal.

Crying is not Enough: akció-kaland tps. Kb. úgy néz ki, mint egy 10 éve készült játék, nem is értem, hogy került be...

Dark Horizons: Mechanized Assault Vehicle: MechWarrior rajongóknak egy újabb opció, bár nem hiszem, hogy pont ezért hagynák ott.

Depression Quest: nekem ez nagyon nem jött be, de sokan odáig vannak érte, oly annyira, hogy sok helyen díjazták is. Amúgy bárki tolhatja most is ingyen.

DOLLHOUSE: ROOM 1313: csúnya-grafikás horror. Én ezektől a textúráktól már most megijedtem.

Earth: Year 2066: poszt apokaliptikus horror-túlélő fps szerepjáték, amely tartalmaz zombi témát is....váó mi? Egyelőre nem győzött meg.

Ethan: Meteor Hunter: az egeres logikai játék már sok akciós csomagban volt, most végre Steamen is elérhető lesz.

Farm for your Life

From The Depths: ismét sandbox meg kockák, de itt most mi építhetjük meg a saját gépünket, amivel majd le kell támadni az ellenséget. Ez lehet egy autó, repülő, hajó vagy akár egy égi erőd. Kicsit kételkedem, hogy nagy sikerű lesz, de tény az is, hogy ilyen még nem nagyon volt.

Hand of Fate: Card deckes szerepjáték, talán az egyik legjobb a mostani csomagban, várom nagyon.

Helicopter Simulator: Search and Rescue

Highland Wars: multis tps nézetű tower defense. Az ötlet és a kivitelezés is igen jól sikerült, szintén város.

Interplanetary: sci-fis körökre osztott stratégia. Nem rossz, itt ki tudjátok próbálni.

KILL THEM ALL: alien-apokalipszis, zombik, űrfegyverek, sok vér és sok ronda textúra.

Ku: Shroud of the Morrigan: fura kelta-steampunk kalandjáték. Nekem nagyon nem jött be.

Lambda Wars: Half-Life világában játszódó klasszikus stratégia. A játék ingyenes és már most is bárki leszedheti.

Last Dream - An Ode to Classic RPGs: retro rpg pár új elemmel. Három órás demó itt.

Lili: iOS után PC-re is érkezik Lili csodálatos puzzle kalandja egy nem mindennapi szigeten. Csajoknak, gyerekeknek tuti befutó.

MANOS: The Hands of Fate: vicces NES időket visszaidéző platform. Remélem hasonlóan olcsó lesz, mint mobilon.

Marvin's Mittens: kedves mesés platformer leginkább gyerekeknek. Demó itt.

nKPro Racing: Assetto Corsa rajongók örülhetnek, érkezik a másik kedvenc is Steam-re.

One Way Heroics: mondhatni rougelike rpg, de kicsit más. Ahogy a címben is szerepel, csak egy irányba haladhatunk balról jobbra és fokozatosan lehet kioldani újabb cuccokat. A videó szerintem jól bemutatja a lényeget + most csak 1.99 dollár - Steam kulcsról nincs szó, de ha tartják a szokást, akkor remélhetőleg ehhez is jár majd.

Paranormal State: Poison Spring: hidden object játék.

Procyon

Shadowgate: a klasszikus NES játék újragondolása. Eddig még nem is hallottam róla, de nagyon tetszik.

Spark Rising: pixeleket építős és lövöldözős sandbox. Semmi érdemlegeset nem találtam benne.

Spate: a fejlesztő szerint a Mario és a Dear Esther keveréke. Nekem ez annyira nem jött le, de ettől függetlenül minőségi platform játéknak tűnt. Megy is a kedvencekbe.

Steam Squad

Subject 9: izometrikus taktikai, de inkább akció shooter. Nem egy világmegváltó, de egy esélyt majd adok neki.

Tangiers: művészibb horror-kaland.

The 7th Guest 3: The Collector: interaktív kaland, a híres The 7th Guest és The 11th Hour folytatása.

The Memory of Eldurîm: szerepjáték cryengine motorral. Utóbbi nem igen látszódik. Demó itt.

The Note: ingyenesen játszható művészi alkotás. Amolyan rövid életérzés, minthogy egy játék lenne, próbáljátok ki.

The Repopulation: még a WoW-os időszakban fantáziáltam, hogy milyen jó lenne egy Star Wars univerzum, de hiába vártam - mondjuk lehet nem is baj. A Repopulation nem rossz, de nekem már túlságosan kései, hogy elkezdjek egy ilyet, MMORPG rajongóknak mondjuk biztos be fog jönni.

The Town Of Light: erről már láttam valahol interjút, ahol bemutatták a játékot és meséltek pár jót szót róla. Tetszetős, de sajna csak év végére lesz belőle valami.

Treasure Adventure World: kalózos platformer, amelyben egy papagáj lesz segítségünkre.

Windforge: nagyjából egy steampunkos Terraria. Starbound mellett jelenleg nem sok értelmét látom.

X-Plane 10: repülőgép szimulátor.

XAM: ingyenes multis akció játék. Itt tudtok vele játszani.

 

A legtöbb játék még koránt sincs kész. Ha érdekel valamelyik, akkor keresd a játék Greenlight profilján.
A hivatalos listát itt találjátok:
http://steamcommunity.com//sharedfiles/filedetails/?id=205494242

A játéknapló Greenlight Collectiont ezen a linken érhetitek el:
http://steamcommunity.com/sharedfiles/filedetails/?id=15325832

komment