Mortal Kombat 11 - Kabal, Geras

Megtörtént az első Kombat Kast adás, amiben szokásosan bemutattak pár karaktert, meséltek közben sok technikai újdonságról és persze nyomtak pár meccset a végén.

mortal_kombat_11_kabal_1.jpg

Elsőként Kabalt mutatták be, aki az előző adásban már egy pillanatra feltűnt. Kabal még az MK3-ban debütált és utoljára az MK9-ben szerepelt. Az MK9-ben viszonylag a klasszikus karaktert kaptuk, míg az MK11-ben teljesen új külsővel tér vissza, plusz az időutazásnak hála a történetben majd úgy is láthatjuk Kabalt, amikor még nem égett le teljesen a teste, de természetesen a régi klasszikusabb skinek közül is válogathatunk majd kedvünkre.

Kabal egy komolyabb range karakter a fegyvere és a special skilljei miatt, továbbá jó hír, hogy míg MK9-ben tényleg csak az igazi prók tudtak vele rendesen játszani, az MK11-ben egy sokkal könnyebb, kezdőknek is szánt karakter lett. A streamben bemutattak pár fontosabb kombót és főbb speciális mozdulatot is, ezekből itt van pár érdekesebb infó:

  • A talán legklasszikusabb Dash mozdulata továbbra is megmaradt (cancel viszont nincs)
  • A Gas Blast teljesen megszűnt létezni. Helyette a Hook Sword fegyverét dobálja, aminek Amplify verziója (1 bar, régen EX-nek hívták) nagyjából Kitana legyezőjéhez hasonlóan a levegőben darálja az ellenfelet. Ezt a Hook Swordot a levegőben is tudja dobni, sőt még fentről lefele is, ha olyan loadoutban vagyunk. Ide tartozik, hogy a szintén klasszikus Buzz Saw mozdulat is megmaradt, amikor a talajon dobja el a fegyvert. Tehát igazából egy fegyverrel elintézték az egészet, ami teljesen logikus döntés volt.

  • Low Hook: ez egy dobás, amikor alulról a lábánál fogva emeli a magasba a karaktert.
  • Parry: pontos időzítést igényel, viszont ha sikerül, akkor egy teljes kombóval tudunk büntetni.
  • Gas Split-szerű mozdulat: ez nagyjából olyan, mint Reptile savköpése és ebből az Amplify verzió, amikor gáz ködöt helyezünk az adott helyre - azt hiszem Reptile-nál is pont így volt.
  • Gas Jetpack: egy plusz “ugrás” a levegőben. Ez nagyjából arra lesz jó, hogy az ellenfél időzítését bezavarjuk, tehát nem pont akkor támadunk vagy érkezünk le a levegőből, amire számít, hanem plusz 1 mp után - ez nagyon szemét.

Kabal után az MK11 új karakterét, Gerast mutatták be részletesebben. Gerasnak sokféle dobása van, de mégse egy egyszerű erőre kiélezett karakter, mivel az időt és a homokot tudja manipulálni, tehát mondhatjuk, hogy nagyjából egy Jax újratöltve.

mortal_kombat_11_geras.jpg

Geras egy nagyon taktikás karakter, akinek nagyon jó mozdulatai vannak, de első ránézésre inkább haladó játékosoknak lesz izgalmas. A rövid bemutatás után nála is végigmentek a fontosabb képességeken a loadoutok segítségével:

  • Command Grab: kemény mozdulat, megfogja a karaktert és futva átdobja a képernyő másik oldalára.
  • Sand Trap: futóhomokot idéz az ellenség alá, ami lehúzza, majd feldobja a levegőbe és két homokkalapács összeüti.
  • Quick Sand: ennél Sub-Zero talajfagyasztáshoz hasonlóan az ellenfél Gerashoz csúszik. Továbbá van még a Sand Pillar mozdulat, amikor homok segítségével alulról feldobja az ellenfelet, az Amplify verzió ugyanez, csak késleltetve történik.

  • Temporal Advantage: itt konkrétan megállítja az időt pár másodpercre és szabadon püfölhetjük a másikat. Ez egy csíkba kerül, viszont baromi kemény kombókat lehet vele csinálni.
  • Stepping It Back: ez egy nagyon taktikus mozdulat, amivel 4 másodpercet tudunk visszatekerni a játékból. Ez nagyon veszélyesnek hangzik, biztosan komoly kombókat és trükköket fogunk látni majd a profiktól, viszont számolni kell azzal, hogy ez 2 csíkba fog kerülni.

A bemutató közben pár érdekes technikai dolgot is megtudhattunk még:

  • Mindent fel lehet oldani a sima játékkal, tehát nincs semmi loot láda, vagy mikrotranzakció.
  • Az Armor nagyjából teljesen megszűnt az MK11-ben, míg MKX-ben az EX mozdulatoknál mindig volt.
  • A Wake Up Attackből van egy védekező és egy támadó mozdulat. Az első kicsit sebez, viszont sérthetetlenek vagyunk, míg a második komolyabban sebez, de büntethető.
  • A Crushing Blow mozdulatból karakterenként 4-5 darab van és ebből egy közös, amikor a dobást felütéssel büntetjük (ennek a sebzése azonos minden karakternél).
  • Ebben a részben is tudjuk a pályaelemeket használni, ahogy az MKX-ben.
  • Nem lesz új mobiljáték, simán csak a régi fog befrissülni az új karakterekkel és természetesen megváltozik az app neve.

A karaktereknek természetesen bőven van még speciális mozgása, ez csak egy kis ízelítő volt belőlük. A karakterek bemutatása után szokásosan játszottak egymással pár meccset a házigazdák.
Elsőként egy Kabal Vs Sub-Zero meccset láthattunk, ahol végre Sub mozdulatait is meg lehetett figyelni. Az első meccs még nem volt annyira izgalmas, de láthattunk egy nagyon szép Sub-Zero Fatal Blow-t és egy Kabal Fatality-t is. Az utolsó meccset viszont mindenképpen nézzétek végig, mert élvezet volt nézni, ahogy Sub-Zero a semmiből felhozta a meccset.

Ezután Derek és Tyler harcolt egymással Skarlet Vs Sonya felállásban, ahol többek között Sonya újabb skinjét láthattuk. Utána Scorpion Vs Sonya volt, majd Sub-Zero Vs Baraka meccsel fejezték be.

A végére pedig két fontosabb bejelentés: Kano és D'Vorah megerősítve.

mortal_kombat_11_kano_d_vorah.jpg

Legközelebb a következő héten lesz Kombat Kast, amiben egy női karaktert fognak leleplezni. Természetesen itt olvashatjátok majd az összefoglalóját annak is, addig is sziasztok!

A teljes adást itt nézhetitek meg:

komment