Megérkezett a Tekken mobilra!

Az augusztusi soft launch után végre globálisan is elérhető Androidra és iOS-re a Tekken mobilos verziója. Én nagyon vártam már, a videók alapján sokkal izgalmasabbnak tűnt, mint az eddigi MKX-Injustice kötött tapizós rendszere, de persze a Free to Play jelöléstől kicsit féltem. Hát volt miért. A hétvégén végignyomkodtam a cikk érdekében, hogy nektek már ne kelljen.

tekken_mobile_header.jpg

A jól ismert mobilos alapok

A játék nem sok újdonságot hozott a Free to Play mobiljátékokban jártas játékosoknak. Három nagyobb részre osztották fel: Story Mode, Dojo Challenge és Live Events.

A Story Mode-ban fejezeteken át tudunk haladni. Itt mindig három karakter közül kell választani, akiket később nem tudunk cserélni, csak ha abbahagyjuk az adott fejezetet. A fejezet addig megy, amíg nem verjük le az adott rész boss karakterét vagy amíg ha mindhárom karakterünket ki nem ütik.

tekken_mobil.PNG

A Dojo Challenge-ben más játékosok által összeállított három harcos ellen kell küzdeni. Ez nem multiplayer, simán csak a gép ellen fogunk küzdeni. Ha háromból kettőt nyerünk, akkor ládát kaphatunk, ami természetesen 1-2 óra után nyitható csak ki.
Legvégül pedig ott a Live Events rész, amiben folyamatosan futó kihívásokat teljesíthetünk. Itt lesznek könnyű és extra nehéz ellenfelek, akik a szintektől függően dobnak ritkább, extra cuccokat, karaktereket stb.

A harc önmagában nem lenne rossz

A játék grafikailag és hangilag teljesen korrekt, pontosan visszaadja a Tekken hangulatot, a játékmenetben viszont már nagyobbak az eltérések.
Egy menet mindössze egy körből áll a megszokott kettő win helyett. A harcrendszer összességében nem rossz. Lehet mozogni balra-jobbra húzással, tapizással kisebb kombókat beadni, tartással védekezni vagy erős támadásokat indítani, plusz van egy Waza kártya rendszer, amivel egyedi speciális mozgásokat tudunk beadni, ezt szintén a sima tapizással lehet ötvözni vagy más kártyával folytatni.

tekken_mobil_2.PNG

Minden karakternek egyedi speciális mozgásai, azaz Waza kártyái vannak:
Guard Break: védekező ellenfél elleni támadás
Launcher: kombó építéshez
Strike: gyors counter támadás
Stunt: ez szinte hasonló mint a launcher

A legjobb a dologban, hogy ezekből saját paklikat tudunk összerakni, hogy milyen típusból mennyit tartalmazzon és milyen sorrendet kövessen.
Ez a része viszonylag izgalmas és néha igen jó meneteket tudtam tolni, de sajnos már az elején megéreztem az IAP által szabott korlátokat, még pedig azért, mert a karaktereinknek elfogy az élete.

tekken_mobil_4.PNG

A harcosainknak egyébként skill pontokat is lehet osztani, amit Attack, Agility és Utility csoportokra osztottak. Ezekkel tápolhatjuk az adott harcost, hogy néhol esélyünk is legyen győzni, de nyilván teljesen felesleges olyanokra költeni, mint a gyorsabb HP regeneráció, hiszen a játék pontosan arra épül, hogy ne tudjunk órákat játszani.

És akkor jöhet a feketeleves

Panaszkodhatnék, hogy sok karakter van és nekünk kell kemény grind árán megszerezni azokat vagy hogy kártyás lootbox rendszer van és ezért folyamatosan szintezgetni kell annak érdekében, hogy a sok napos unalmas grindolgatás után talán továbbjussunk a következő fejezeteken, de nem tudok.
Egyszerűen nem tudtam és őszintén nem is akartam eljutni odáig, mert a játékban sajnos brutális módon le van szabályozva a játékidő. És hogy ezt hogyan tették? Csak simán időhöz kötötték a HP-t, jó mi?

Ha a karakterünk HP-t veszt, ami ugye nem nehéz egy verekedős játékban, akkor az csak idővel termelődik vissza, pontosabban 1 perc 40 HP. Egy átlagos kezdő karakternek pedig olyan 400 körüli HP-je van, szóval alapvetően ez 10 perc minimum feltölteni. Mondanom se kell, hogy 2-3 fejezet után simán lekombózzák a fél életünket, ha nem figyelünk.
Ha viszont vesztünk, azaz kiütik a karakterünket, az még rosszabb, mert akkor azt csak itemmel vagy csak 15-30 percessel várással kapjuk vissza 0 élettel, tehát közel 30 perces várás is összejöhet egy karakternél, már az első játékra.
A cikk megírásában is nehézséget okozott, hogy már az első tesztelés alatt kénytelen voltam 30-60 perceket várni, hogy újra 100%-osan folytassam nagyjából 10-20 percig a játékot, hiszen elképzelhetetlen, hogy ne sérüljön meg a karakterünk.

tekken_mobil_7.PNG

Az ügyesség számít, de azért nem annyira, mint a karakter szintje és hogy mennyi extra itemet birtoklunk, mint a revive vagy a medikit. Ezeket az itemeket a játék dobálgatja, de ezt is vigyázva, hogy nehogy sokáig tudjunk játszani.
Én ahogy néztem, nagyjából 1-2 óránként érdemes ránézni mondjuk, ami átlag 15 perc játékra ad lehetőséget. Nyilván ha sok karakterünk van, akkor ezt tovább tudjuk húzni és gyakrabban lehet elővenni a játékot, de azt inkább hosszas unalmasabb farm árán lehet behozni, minthogy komoly izgalmas küzdelmek után kapnánk őket. Nagyon araszolva halad a játék és ebben a stílusban szerintem sokkal nyomasztóbb, hiszen a konkrét játékidő, azaz a harc része nagyon kevés. Pont hogy bemelegednénk, már azon fogjuk kapni magunkat hogy elfogytak a karakterek és várni kell.

A Story Mode-ban a fejezetek fokozatosan nehezednek és több ellenfél is lesz, így egyre több esély lesz arra, hogy HP-t vesztünk és kiütik a karaktereinket, ami item felhasználásra vagy vásárlásra kényszerít. Ha pedig sokáig eljutunk és mind a három karakterünk kiesett, akkor ennyi volt, kezdhetjük újra az adott részt vagy fizethetünk.
A Dojo harcok és a Live Eventek meg szintén HP veszteség és szintén K.O. lehetőség, bár legalább ott egy-egy győzelem után kapjuk a lootboxokat.

tekken_mobil_5.PNG

IAP téren igazi mestermű a játék. Sokféle lootboxot és bundle-t tartalmaz a pár ezres kategóriától a több tíz ezresig. Lényegében a shop egy lootbox paradicsom, ahol random kapunk dolgokat baromi sok pénzért. Például vehetünk 37 000 forintért 16 000 gyémántot, amiért 30 prémium lootboxot kapunk, amiből talán esik pár erősebb karakter is (vagy nem). Még sok egyéb hasznos dolgot is vehetünk, ám én nem találtam semmi olyat, ami valóban megérné a pénzét. Ezerszer jobban örültem volna egy 1-2 ezres teljes játéknak multiplayerrel, kis story móddal, na mindegy.

A Tekken mobiljáték verekedős része nem rossz. Tudnám szeretni, de a kemény limitációk miatt minden ellene szól, ezért ebben a verzióban nem nagyon tudom ajánlani bárkinek is. Kipróbálni érdemes, mert a harcrendszer mobilra vitt megoldása ötletes, de ennél sokkal jobb verekedős játékot lehet találni ingyen, mint mondjuk a King of Fighters-t vagy a Skullgirls-t. Ez a Tekken sajnos még nem az, amire sokan vártunk.

Android | IOS

komment