DOOM élménybeszámoló

A legendás első és második rész után nekem nem volt szerencsém a sokakat megosztó harmadikhoz (igyekszem majd pótolni), így szerencsére nem olyan szemmel ültem le a rebootolt DOOM elé, hogy milyen a 2004-es elődhöz viszonyítva (és most direkt nem említem a BFG kiadást se).
Eközben bár hiába voltam arról meggyőzve, hogy a Bethesda/ZeniMax kombónál jó kezekben van a játék, mivel a Wolfenstein újjáélesztése is remekül sikerült, mégse mertem bevállalni a Day 1 vételt és sok víznek le kellett folynia a Dunán, hogy egy jobb akcióban végre én is be tudjam szerezni a játékot.
Innentől kezdve pedig nem volt megállás, természetesen Ultra-Violence nehézségen neki is kezdtem.

A hangulat rögtön magával ragadott, mind a belső, mind a külső, valamint a pokolbéli helyszínek nagyon ötletesen lettek kialakítva. Nem kényszerít rá a játék, hogy bejárd a pálya minden elrejtett zegzugát, viszont az erre fogékonyak örülhetnek, ugyanis elég sok rejtett útvonal, valamint gyűjtögethető dolog van minden pályán. Tehát nemcsak a fegyvereket és a karaktert tápoló berendezéseket van módunk felkutatni, hanem babákat illetve titkos kapcsolókat is, amik egy-egy klasszik DOOM pályát tesznek elérhetővé a menüből (csakúgy mint a Wolfensteinben, amikor álmunkban jártunk annak a bizonyos kastélynak a falain belül).

Értelemszerűen nem szükséges mindezen dolgokat felkutatni, de mindenképp javallott az élmény fokozása érdekében - mellesleg nem is jár achi azért, ha mindezek nélkül viszed végig a játékot. Sajnos nekem egy végigjátszáson belül nem sikerült mindent megtalálnom (mondjuk segítséget se használtam hozzá), úgyhogy egy jövőbeni legnehezebb fokozatnál már erre is fogok figyelni. 

Ha odafigyelünk környezetünkre, tehát használjuk a robbanó hordókat, power-upokat, valamint okosan fejlesztjük a fegyvereinket, akkor azt kell hogy mondjam, kicsit könnyű lesz a játék. A legelején voltak nálam gubancok, amikor pucér seggel rontottak rám az Impek, én meg nem győztem menekülni, de később nyilván megfordul a helyzet.

Még azt se mondanám, hogy a bossfightok nehezek voltak, mivel hamar ki lehet ismerni a taktikájukat, utána meg már csak rá kell eresztenünk a legnagyobb csúzlinkat. Bevallom legtöbbször csak azért haltam meg, amikor valamely fegyver "képességfáját" kifejlesztve van egy végső Challenge, aminek teljesítése után maxolhatjuk ki az adott "tulajdonságot" és kapjuk meg a hozzá járó bónuszt.

Jól adagolta a játék az ellenfeleket is, épp amikor "meguntam" volna az egyik típust, rögtön hozott be egy teljesen újat, ami kicsit megbolygatta az állóvizet.
És ha már ellenségek, számomra a legidegesítőbb a Lost Soul volt. Mindig a levegőben kering, amit néha nem sikerült észrevennem, így eléggé jelentős sebzést sikerült bevinnie párszor. Ami igazán irritált benne, az a támadásközben kiadott visító hang. Egyedül akkor ijedtem meg az egész játék alatt és még most feláll a szőr a hátamon, ha rágondolok.

A Multiplayer részét nem teszteltem a játéknak a Béta óta, mivel jelenleg a Day of Infamy pörög nálam ezerrel (cikk hamarosan), de ami késik, nem múlik, kíváncsi vagyok, miket változtattak, illetve egyensúlyoztak ki a majd egy évvel ezelőtti állapothoz képest.

Egy olyan játékot köszönthetünk a rebootolt DOOM személyében, aminek a nevét kár lenne veszni hagyni. Ha még nem próbáltad ki, mindenképp ajánlom beszerzésre! Na meg azért remélem egy The Old Blood-hoz hasonló kiegészítőt kiadnak idővel.