A Wolfenstein franchise jó példa arra, hogy hogyan lehet egy legendás játékot újra a köztudatba hozni. A Wolf 3D és a Return to Castle Wolfenstein után elég nagy csend telepedett a játék köré, hogy aztán 2009-ben ismét tiszteletét tegye játékos körökben. Kritikailag sikeres volt a játék, ám mivel a jogok az Activision-nál voltak, nem lehetett megoldani, hogy közvetlenül azt a játékot folytassák a fejlesztők. Így jutunk el a Machine Games-hez illetve a Bethesdához, akik sikeresen megszerezték a jogokat, és mint hamvaiból a főnixet, úgy élesztették újra 2014-ben a Wolfenstein szériát. Mivel itt a blogon nem jelent meg róla összefoglaló, így a tesztemben megpróbálok kitérni olyan részletekre is, amit adott esetben nem vennék bele.
A New Order megjelenése mind anyagilag, mind kritikailag is nagyon sikeres volt, ám a keményvonalas rajongók kifogásolták, hogy (az alternatív univerzumot leszámítva) sokkal földhözragadtabb lett a játék, hiányolták a sorozatra jellemző okkultizmust, illetve különféle szörnyeket, démonokat, emiatt a rajongóknak kicsit kedvezve készült el az önálló kiegészítőként is felfogható a The Old Blood.
Megpróbálom a történetet röviden összefoglalni úgy, hogy ne igazán ütközzek Spoilerekbe. Tehát egy előzménytörténetet kapunk, amiben kiderül, hogy B.J. Blazkowicz hogyan is keveredik a New Orderben látott kalandokba. Történetünk kezdetén, vagyis 1946-ban egy kocsiban utazunk egy fedett ügynök társunkkal, Richard Wesley-vel (fedőneve: Agent One), hogy kiderítsük, Deathshead milyen titkos katonai projekteket végez, amivel akár meg is nyerhetik a németek a világháborút. Emiatt be kell hatolnunk Wolfenstein kastélyába, hogy megszerezzük Helga von Schabbs-tól a titkos dokumentumokat, amikből kiderülhet Deathshead titkos bunkerének koordinátái. Természetesen bejutunk a várba, ám kis idő múlva lelepleznek minket, úgyhogy nagy számú ellenállás mellett ki kell lövöldöznünk magunkat először a börtönből, majd magából a kastélyból is, hogy aztán egy bizonyos ellenállótól, Rudolf Kessler-től kérjünk segítséget, hogy rájöjjünk, miért is kutatnak oly serényen egy régen meghalt király után.
Természetesen az akció, illetve az a nem túl mély, ám annál hatásosabb történet 100%-on pörög, de erről részleteket nem szeretnék elárulni (én minden percét élveztem, főleg hogy egy rövid bemutató gameplay-t leszámítva semmit nem olvastam a játékról, még a Steam adatlapját se néztem meg, így engem ért egy-két váratlan meglepetés).
A játékmenet az előző résszel szinte egy az egyben megegyezik, de ezzel semmi gond sincs. A régi sémát követi ugyanis, tehát nem adott idő múlva visszatöltődő életerő van (pl. Call of Duty), hanem ismét visszatért a jó öreg egészség és pajzs számláló. Ennélfogva serényen kell életerőcsomagokat és pajzsokat felvennünk a túlélés érdekében, ami nehezebb fokozaton elengedhetetlen lesz. Kétféle technikával vághatunk neki az adott pályaszakasznak. Választhatjuk a jól bevált módszert, és fejjel a falnak nekironthatunk az ellenfélnek a legnagyobb puskánkkal hadonászva, vagy választhatjuk a sunnyogósabb módszert is, ahol hangtompítós pisztolyunkkal, vagy épp késünkkel/vascsövünkkel (erről majd később) juttathatjuk a másvilágra a gonosz nácikat. Viszont mindkét esetben vigyáznunk kell a pályaszakaszonként néha megjelenő tisztekre. Ugyanis ha ők észrevesznek minket, és riadót fújnak, akkor komoly ellenállásba ütközhetünk hirtelen, amit csak komolyabb mennyiségű lőszerrel tudnánk orvosolni.
De nem csak rájuk kell odafigyelni, hanem a történet előrehaladtával egyre komolyabb ellenfelekre is, mivel a kezdeti bakákat később felváltják a sörétes puskával lomhán baktató ellenfelek, mesterlövészek illetve a korai fejlesztésű SuperSoldaten-ek. Ám nem kell megijedni, ha egy vaskályhába bújt óriás közelít felénk farönk méretű gépágyúval, ugyanis ha 2 jól irányzott lövéssel kilőjük a válla fölött található energiaforrást, akkor utána vascsövünk mellkasába való helyezésével hamar jobblétre szenderíthetjük (de akár megpróbálhatjuk cafatokra is lőni, az is be szokott válni általában :D).
A grafikát nem érheti panasz, igaz, hogy én csak közepes beállításokkal álltam neki a minél folyamatosabb játékélmény miatt, de nagyon jól skálázható a program, így mindenki be tudja állítani a magának tetsző beállítást. Ennélfogva inkább magáról a látványról, illetve az ebből következő hangulatról beszélnék, ami igazán a játék becsületére válik. A kastély nemcsak kívülről tűnik annak, belül is kőfalak ugyan ezt az ódon hangulatot árasztják, ahol nemcsak nagytermek és folyosók vannak, hanem külön raktárhelyiségek és kamrák, pincék tele boroshordókkal illetve tekintélyes méretű konyhák és étkezők, mintha tényleg egy igazi várban lennénk. A szűk folyosók bemélyedéseiben strázsáló lovagi páncélok mellett megférnek a régi vár korábbi uralkodóiról készült festmények, illetve a várat birtokukba vevő náci felsőbb vezetés is kéznyomatát hagyta a berendezésben, pl. ugyancsak festmények képében.
A főhős mozgásrepertoárja a szokásos, azaz tud ugrani, guggolni, futni, úszni illetve becsúszni, de azért egy-két érdekesség itt is megfigyelhető a többi FPS-hez képest. Mivel általában mindig jelentős túlerővel nézünk szembe, a fejlesztők beépítettek egy nagyon jól működő fedezékrendszert a játékba. Úgy működik az egész, hogy van az alap célzás, de ha leguggoltunk egy fal mögé vagy épp mellé, akkor ha megfelelő irányba néz a célkereszt, megjelenik egy felfele, vagy jobbra/balra mutató nyilacska, és ha ilyenkor nyomjuk meg a jobb egérgombot, akkor főhősünk az adott irányba kihajol, így kisebb felületet adva a sebződésre. Valószínűleg a konzolos átirat miatt lett belerakva, de PC-n is nagyon jól működik a dolog. A másik dolog pedig nem más, mint egy vascső, amit még börtönbe kerülésünk után kapunk a játék elején. Nem szokványos fegyver ez, ugyanis amellett hogy szét is lehet csavarozni, ergó kétkezes fegyver válik belőle nagyon fontos része lesz a pályák közti előrehaladásunknak.
Ugyanis megspékelték az alkotók a játékot azzal, hogy több függőleges felszínt meg kell másznunk a játék során, amihez a vascső segítségét kell igénybe vennünk. Ha szétcsavarozzuk a husángot, főhősünk az akcióbillentyű lenyomása után belevágja a cső egyik végét a falba, és innentől nekünk kell manuálisan "felmászni" a falra, azaz ha a jobb oldali cső van benn a falban, nyomva kell tartanunk a jobb egérgombot, majd utána belevágni az ellentétes csövet a falba természetesen a másik egérgombot használva (konzolon ez a két ravasszal lett megoldva szintén hasonló módon). Jópofa újítás, de néha bele tud kavarodni az ember ha nem figyel oda, és ennek általában csúnya esés a vége.De itt még nem ért véget a falmászás, ugyanis ha felértünk a tetejére nem vetjük át magunkat egyből a peremen, hanem csak megkapaszkodunk, és ilyenkor a program felajánlja, hogy egy adott gomb (nálam a bal Alt) lenyomása után kikukucskálhatunk a fal pereme fölött. Ez inkább akkor érdekes, ha ellenség van a fal túloldalán, ugyanis ekkor lehetőségünk van a hangtompítós pisztolyunkkal egyből ártalmatlanná tenni, még mielőtt átmásztunk volna a falon.
A falmászást leszámítva még kapuk kiékelésénél, szellőzők felfeszítésénél, illetve lenyitásánál fogjuk ilyen módon használni ezt az eszközt a kivégzéseket leszámítva. Külön plusz pont a fejlesztőknek, hogy mivel immár a késen kívül a vascső (kétféle módban) is a közelharci eszköztárunkhoz tartozik, mindegyikhez többféle kivégzési animáció tartozik, így nem fogjuk mindig ugyanazt az egy képsort bámulni; ez elég ötletesre lettek megcsinálva (nem kell MKX szintű brutalitásra gondolni, de azért egyszer-kétszer mégis beleborzong az ember).
Fegyverek tekintetében nem kell semmi különlegesre gondolni, a szokásos típusok találhatóak meg (pisztoly - géppisztoly - sörétes puska - (mesterlövész) puska - kézi gránátvető - gépágyú illetve a korábban említett közelharci fegyverek), ezt a dolgot azzal színesítették, hogy több stukkerből dupla kezeset is használhatunk, amikor is már tényleg Rambónak érezhetjük magunkat. Emellett egy-két fegyver kapott másodlagos "üzemmódot" is, pl. a pisztolyról leszerelhető a hangtompító, a géppisztoly 3-as tüzelésre is átállítható, illetve a puskáról is leszerelhető a távcső. Annál érdekesebb viszont, hogy a fegyverekhez különféle perkeket kapcsoltak, amik teljesítését követően kicsit könnyebb lesz a játék. Példának okáért, ha sikerül 20 tisztet csendben levadászni, akkor a térképen minden rejtett dolog megjelenik, vagy ha sikerül 200 kill-t összeszedni a gépágyúval, akkor a tár kiürülése után nem dobja el főhősünk, hanem bennmarad a választható fegyverek közt.
Külön érdekesség, hogy a fejlesztők az előző részhez hasonlóan ismét kifejezték tiszteletüket a korszakalkotó első rész előtt. Elszórva találhatunk a játékban különféle posztereket, easter egg-eket, illetve ha találunk egy ágyat, és belefekszünk, egy rémálomba kerülünk, ahol az első rész jó néhány pályáját kell karakterünkkel végigvinni, ami külön pluszpont a játéknak.
Összegezve tehát aki egy kis old-school lövöldözésre vágyik kellő mennyiségű kihívással és adrenalinbombával, az mindenképp ugorjon bele a Wolfenstein alternatív univerzumába, le merem fogadni, hogy egy percig se fogja bánni az erre elköltött pénzmagot.
