Level editor teljes áron.

2016. január 11. írta: ayo
Super Mario Maker

A Super Mario Maker már a megjelenésekor kétesélyes volt: vagy őrületesen jó lesz és a folyamatosan áradó kontent újra feléleszti a régi Nintendó fanokat és végre beindul a Wii U fogyása vagy csak kapunk még egy játékot, ami egy picivel megtolja a lélegeztető gép működését. Hogy milyen lett végül? Hát van egy jó és egy rossz hírem. Kezdjük a jóval.

super_mario_maker_5.jpg

A Nintendo tökéletesen meg tudta célozni az elfajzott Mario rajongók legkisebb százalékát, akiknek minden vágya a pályaszerkesztés. A Wii U gamepad adta lehetőséggel ezt olyan szinten valósították meg, mintha a konzol eleve erre az egy játékra lett volna teremtve. A részletekbe nagyon nem szeretnék belemenni, aki csak emiatt venné meg a játékot az nyugodtan vegye meg, nem fog csalódni.

Rossz hír viszont a játékosok többségéhez szól, akik ahogy a 30 év alatt is, aMariót platformer játékként szeretik és szeretnének egy igazán jót szórakozni.
Sajnos ez a játék teljes mértékben alkalmatlan erre és inkább csak egy túlárazott pályaszerkesztőt kaptunk, minthogy egy teljes játékot, na de ne menjünk ennyire előre, nézzük meg részletesebben az okait.

super_mario_maker_3.jpg

A játék két nagyobb részre osztható fel: 100 Mario Challange és a Courses.
A 100 Mario Challange egy nagyon jól hangzó elnevezés, amiben 100 élettel kell végigtolni 100 pályát. Ebből végigtolhatjuk az előre legyártott 100-as csomagot, ha pedig ez nem lenne elég, akkor a játékosok pályáiból is bármikor összerak nekünk egy 100-as random csomagot.

A mennyiségileg nincs probléma a SMM-ben, viszont fél órán belül megunható az összes ilyen pálya, mert egyikben se fogjuk megtalálni azt a varázst, amit a klasszikus értelemben vett Mariókból ismerünk. Az előrekészített 100 pálya nem rossz, de inkább valami hekkelt-módnak éreztem, ami kezdetben vicces és érdekes, viszont tonna számra nyomni ezeket már kevésbé volt az.
A random 100-as csomagoknál viszont még ennyire se működik az egész. A legtöbb pálya unalmas, félkész túlságosan egyszerű vagy direkt vicces akart lenni, de hogy ebből én végig tudjak menni random 100 pályán az kizárt.
Ez semennyire se volt élvezetes vagy szórakoztató, hiszen nem egyszer kellett skippelnem az adott pályát és 5-10 ilyen után már nem sok kedvem volt az x-edik pályába belenézni, hogy ez most jó lesz-e nekem vagy sem.

A Courses részben már egy fokkal szabadabb a dolog. Itt egy beépített böngésző segítségével tudunk pályák között keresgélni pár szűrő segítségével. A játékosok csillaggal fejezhetik ki tetszésüket egyes pályák iránt, amiből az lett, hogy általában a széjjel hype-olt pályák lettek kiemelve amik a következők: fun, don’t move, art, pro.

A "fun" pályák rövidek és állítólag viccesek.
A "don’t move" mindig egy pixel pontossággal megépített szerkezetről szól, ahol csak megnyomjuk a startot és addig nem csinálunk semmit, amíg véget nem ér a pálya.
Az "art" pályák legtöbbször valamilyen nintendós témát ábrázolnak és nem ritka, hogy ezeket extraként zenével tuningolják, ami szintén egyszer poén lehet, de játékélményileg nulla.
A "pro" pályák, amelyek két dologra jók: profi speedrunnereknek versenyezni vagy streameseknek hangosan anyázni a nézőiknek, mivel ezeken egy komoly játékos is örül ha 2 másodpercet kibír.

És ennyi, se több se kevesebb. Nem mondom, hogy nincsenek jó pályák, de azokat maximum akkor találhatjuk meg, ha képesek vagyunk időt belefektetni, közösségi oldalakat, webes híreket és fórumokat olvasni és majd ezekből a jónak hangzó pályák kódjait összeírni, majd a játékba egyesével bevinni, aztán hátha lesz 1-2 jó percünk is.

super_mario_maker_2.png

Egy "don't move" pálya.

Én az utolsó elkeseredésemben ezt tettem, de ezt is csak bánom, mivel hiába volt pár jó pálya, egy bármelyik rendes Mario rész pályája ezerszer jobb élményt nyújtott, mint azok együttesen, főleg hogy nem kell plusz időt és energiát beleölni, hogy játszhassunk már végre valami jót is.
A böngészős részben (Courses) a játék nagy része nekem abból állt, hogy kerestem valami normális pályát, letöltöm, megnézem, kicsit húzom a szám és jöhet a következő; azt hiszem ez nem kicsit messze áll a szórakozástól.

super_mario_maker7.jpg

A Super Mario Makert nem így kellett volna kiadni, ebben a formában csak egy teljes árú szerkesztő, amiből hiányzik a "story" mód.
Szerkesztőknek izgalmas lehet, ha minimum 10-20 órát el tud valaki lenni azzal, hogy pályákat építget, akit viszont ez hidegen hagy és csak szokásosan egy jó kis nintendós platformerre vágyik, azok kerüljék el messziről és inkább vegyenek valami rendes játékot, mert ezzel fölösleges szenvedni.

4 komment