A szomszédod sorozatgyilkos? Nem baj, úgyis felakasztjuk!

2015. november 30. írta: SamuelDivinium
Town of Salem

townofsalem_header.jpg

A Town of Salem egy csetelésen alapuló játék, ahol a játékostársak meggyőzésén/megtévesztésén van a legnagyobb hangsúly. Akinek az Epicmafia ismerős, az tudni fogja, miről is lesz szó. A maximum 15 fővel játszható körökben mindenki egy egyedi képességekkel rendelkező falulakó bőrébe bújik és úgy próbálja személyes céljait elérni, hogy rajta kívül csak nagyon kevesek (vagy senki) nem tudja, hogy az ő szerepe a falu életében mi is valójában. Ha a megtévesztés, a dedukció, hazugságok felépítése, illetve az igazság kiderítése meghatározó elemei egy játéknak számodra, akkor Town of Salem Neked való!

townofsalem_01.jpg

Biztos sokan játszottatok gyerekkorotokban (vagy akár most is) a „gyilkosos játék” valamilyen változatával. Tudjátok, amikor körbe ültetek, mindenki becsukta a szemét, a játékmester pedig véletlenszerűen (bár esetek többségében a személyes ízlésének megfelelően) titokban választott egy gyilkost és egy orvost a társaságból. Ezek után az orvos minden este megmenthetett egy embert a gyilkostól, utóbbi pedig minden este meglátogatott valakit a késével és kiejtette a játékból. Nos a Town of Salem is ilyesmi, csak sokkal jobban kibővítve.

townofsalem_02.jpg

A játék ismertetéséhez a Classic módot választanám, később térnék ki az egyéb módokban rejlő lehetőségekre.

A játék indulása után egy lobbyba kerülünk, ahol megadhatunk egy, az adott játékra vonatkozó nevet a karakterünknek. Ilyen formán hiába van egy állandó felhasználó nevünk, minden játékban más és más névvel mehetünk, így kiküszöbölhetjük az esetleges korábbi ismeretségből adódó kitüntetett figyelmet. Ezután egy szerencsekerék fogad minket, amit a gép megpörget nekünk és a korábban felsorolt role-ok (szerepek) közül kapunk egyet. Innentől kezdődik a játék.

townofsalem_03.jpg

Egy játékmenet napokból és estékből áll. Az első nap során nem sok minden történik, lehet köszönni a többi játékosnak (ami sokszor nem várt (vagy várt!) figyelmet okozhat), majd mindenki megy a dolgára és nyugovóra tér. Este történnek az igazán izgalmas események. Minden karakter képességeitől függően más és más cselekvésre képes. A Sheriff a gyanús alakok után nyomoz és információt gyűjt, az Investigator megpróbálja felfedni mások role-ját, a Lookout egy kiválasztott célpontot figyel távcsövéből, mégis kik mászkálnak éjnek évadján át hozzá látogatóba.

A Mafia sem tétlenkedik, a Godfather a Mafiosoját utasítja gyilkolásra, a Framer hamis dokumentumokat készít egy ártatlannak, hogy a Sheriffet megtévessze. A Serial Killer is csak igazán most ébredezik és választja ki egy szem áldozatát. A Jailor embereket vonszol börtönbe, hallgat ki, és alkalomadtán ki is végez, ha úgy érzi, porszem került a falu gépezetébe. Az Executor azt tervezi, hogy tudná meglincseltetni nappal a kisorsolt áldozatát míg a Jester azon tanakodik, hogy tudná saját magát meglincseltetni. Mediumunk a halottakkal beszélget, a Doctor próbálja menteni, ami menthető és a vérengző Mafia/Serial Killertől megvédeni a falusiakat. Színes társasággal van tehát dolgunk a játék során.

townofsalem_04.jpg

Nappal meglátja mindenki mik is történtek az este folyamán. A nyomozó karakterek megkapják az este során összegyűjtött információkat, a falu lakói a holttesteket mérik fel a falu közepén. A halott karakterek végrendeletét olvasgathatjuk bánatunkban (vagy épp örömünkben) illetve a gyilkosok által küldött, holttestek mellé helyezett üzeneteken szörnyülködhetünk.

Azért a falu sem tehetetlen, nappalonként elkezdődhetnek a találgatások ki lehet az, aki a falu életére próbál törni. Kisebb csevegések, suttogások (csak a két fél látja az üzenetet, nem az egész falu) után lehetőségünk van az egyik falusit a pódiumra küldeni, és ha nem rukkol elő valami meggyőző védőbeszéddel, bizony a lincselés vár rá. Ezzel a módszerrel ki tudják iktatni a falusiak az ellenségeket – hacsak nem a bajtársaikat küldik a halálba. A napok és esték addig váltakoznak, amíg vagy csak falusiak maradnak, vagy csak a mafia, illetve ha a sorozatgyilkos mindenkit kipucolt a városból, egyedüli jelenlétével hozta meg maga számára a győzelmet.

townofsalem_05.jpg

A Classic játékmódon kívül van Ranked, vannak különféle „káosz” módok, ahol az abszolút fejetlenség fogad minket. Custom variációval is játszhatunk, ahol a lobby főnöke állítja össze milyen role-ok szerepeljenek abban a menetben. Megtalálható még Rapid mód is ahol lerövidítették a nappal/éjszaka időtartamát egy pörgősebb játék érdekében.

A felsorolt szerepek mellett rengeteg mással is találkozhatunk a játékban. Vannak vámpírok, vámpírvadászok, vérfarkasok, boszorkányok, kémek, eszkortlányok és még megannyi izgalmas role, amiket megismerhetünk, elsajátíthatunk és tökélyre fejleszthetünk a túlélés érdekében. A teljes szerepkör listát itt megtekinthetitek.

townofsalem_06.jpg

A játékot eredetileg azért vásároltam meg Steamen, mert szerettem az Epicmafiát és gondoltam egy cikk erejéig kipróbálom, hogy tudjak róla írni. Ennek ellenére a játék annyira beszívott magába, hogy már több, mint 20 órám van benne. Ismerősökkel karöltve még izgalmasabb a játék, de a legtökéletesebb 15 ismerőssel lenne Skypeon/Team Speaken beszélgetve, az esti történtek után a reakciókat hallgatva. Erre mondjuk a játék lehetőséget biztosít, ugyanis ingyenesen elérhető webes böngészőn keresztül. Steamre számomra érthetetlen okokból fizetősre tették, viszont minden elköltött cent átkonvertálódik a játékon belüli játékpénzre. Ajaj, akkor tele van mikrotranzakciókkal a játék? Nem. A karaktered kinézetét, neki háziállatot, a lakásod felépítését, halálanimációt, Salem grafikáját tudod váltogatni megvásárolt tartalmakkal. Lehet ugyan tekercseket venni, amik segítségével nagyobb eséllyel kapod ki a szerencsekerék során a tekercsben szereplő role-t, de az Ranked játékmódon nem használható, a többi mód pedig úgyis „csak a szórakozáson” alapszik.

A játékot abszolút mértékben ajánlom, főleg ismerősökkel együtt. Angol tudás erősen kell hozzá, mert a közösség angolul beszél. Sok szlenget meg kell tanulni, sok rövidítést, kifejezést, szokást, így az első 5-10 menet nem fog zökkenőmentesen menni. De ha nem adjátok fel, utána ti is elég profi szintre felhúzhatjátok magatok és onnantól kezdve nagyon jó móka elé nézhettek.

Steamen itt érhető el a játék, böngészőből pedig itt.

komment