Pár éve már írtunk az Evoland című játékról, aminek a második része a napokban érkezett el hozzánk. Az első rész fő a videojátékok fejlődését mutatta be a történelem során, így kezdetben monokróm pixelgrafikus kétdimenziós stílusban mozoghattunk főhősünkkel, míg a végére egy Nintendo DS stílusú és grafikájú 3D-s világban találtuk magunkat. Hogy a második rész mennyiben jobb vagy más? Derítsük ki!
Ebben a részben a dolgok egy leheletnyit másképp működnek, mint ahogy az első installációban történtek. Ott többé-kevésbé lineárisan mehettünk végig a játékok fejlődésén, itt viszont egy adott játékstílus egy adott időzónát képvisel a játék világában. Ami a régmúltban történt, az 8bites pixelgrafikájú NES-re hasonlító stílusú, ami a jelen, az 16bites SNES beütésű (személyes kedvencem), illetve a távoli jövő az pedig a már említett Nintendo DS kinézetű világ. Tekintve, hogy a történet időutazások köré épül, ez a kettő ötlet együtt tökéletes párosítás.
A főhős ezúttal más, egy „silent protagonist”, azaz olyan főhős aki sohasem beszél. Ebből adódóan számtalan vicces dialógus is születik, amikor valami hatalmas dráma közepén Kuro (a főszereplő) némán néz előre és mindenki úgy reagál rá, hogy „Komolyan mondod?”, „Biztos vagy benne?”, „Ez nagyon veszélyes!”. Páratlan. Hozzánk csatlakozó hősök kilétébe nem mennék nagyon bele a spoilerek elkerülése végett, lényeg, hogy mind színesítik a történetet és mindegyik rendelkezik egy különleges képességgel, amik a számtalan puzzle során segítségünkre lehetnek, például sziklákat zúzhatunk szét vagy dolgokat fagyaszthatunk le a segítségükkel.
Az intro grafikája nagyon minőségi, anime/manga-szerű. A különböző bejátszások során is ezzel a képi világgal találkozunk, ami az animéket kevésbé kedvelő emberek számára talán nem a legimponálóbb, de 8 óra játék alatt nem sok ilyennel találkoztam, tehát ilyesféle aggodalomra nincs ok. Úgy általánosságban azonban kiemelném, hogy mindegyik világ kiváló minőségű, mind vizuálisan, mind audio jelleggel. A zenék egyszerűen hihetetlenül magával ragadhatják az embert, főleg ha a melódiák különböző nosztalgikus érzéseket ébresztenek bennünk. Kedvencem egy kastélyos résznél felszólaló Castlevaniara hasonlító riff volt. Ott, abban a pillanatban tisztává vált számomra, hogy a készítők a zenék megkomponálása során nem csak inspirációt merítettek korábbi játékokból, de igyekeztek hasonló felállásban tálalni azt a játékosok elé, mint ahogy őseik tették.
A játék tömve van contenttel. Egyik pillanatban valós idejű harcrendszerben püföltem gombákat a kardommal Legend of Zelda: Link to the Past stílusban, másik pillanatban már egy 2D sidescroller puzzle platformer szekcióban találtam magam. Kicsit épp feleszméltem ebből, majd 2D vertical shooter rész következett, aztán két pislogás után Street Fighteres verekedős stílusban kellett a rosszakat elpüfölni. Ehhez hozzájárul még, hogy a világban rengeteg emberrel lehet beszélgetni, sok érdekes dolgot tudnak mondani a világról, de nem kevés helyen rengeteg referenciát is találhatunk. Az emberi szórakozás körülbelül minden területére van valami utalás. Találkoztam Scofielddel, aki sérelmezte, hogy abban az időben a börtönökben nincs tükör, ezért hiába van a háta teletetoválva, nem látja. Volt szerencsém egy barlangban „Clara Loft”-tal párbeszédet folytatni, az egyik faluban sokan egy „zöld ruhás idegent” kerestek, aki szétverte minden házban a cserepeket és szétvagdosta a bokrokat. Az időutazás során egy Slidershez hasonló alagúton kell végigcsúsznunk, de láttam már SSJ formát felöltő bosst is. A lista majdhogynem véget nem érő, ezért áttérnék a játék egy korábban is megtalálható elemére: a kártyajátékra.
Az Evoland első részében a Final Fantasy nyolcadik szériájából átemelt „Triple Triad” játék adaptációja volt megtalálható „Double Twin” néven. Az Evoland 2 is tartogat számunkra kártyajátékot, ám ez már sokkal inkább hasonlít a SolForge-ra vagy a Might & Magic: Duel of Championsre. Szabályaira nem térnék ki külön, izgalmas játék, ugyanakkor meglehetősen nehéz. 61 összegyűjthető kártya áll rendelkezésünkre a játék során, amiből hármat megkapunk ingyen az első adandó alkalommal. Szintúgy vannak ebben a részben is összegyűjthető csillagok, amik a lehető legnehezebb puzzle-k mögé vannak rejtve, kifejezetten a trófeavadászok számára.
Az összefoglaló előtti utolsó gondolat során muszáj megemlítenem a játék számomra legemlékezetesebb momentumát. Egy arénában kötöttünk ki sorstársaimmal, ahol azt a tanácsot kapta főhősünk, hogy ne a saját nevével mutatkozzon be, így egy listát kaptam abszurd, vicces nevekkel (amik szintén referenciák voltak) amikből választhattam egyet. Akkor még nem gondoltam, hogy Dexterminatorként később lesz még valami szerepem, ám attól a ponttól kezdve, az egyik csapattag csak így szólított. Bármilyen nehéz vagy drámai is legyen a helyzetünk a történetben, egyszerűen mindig fel kell bukkannia egy „Bízom benned, Dexterminator”, vagy hasonló jellegű szövegnek. Hatalmas.
Megéri-e az Evoland 2 a pénzt és az időt? Mindenféleképp! Nem szeretek előre nagy kijelentéseket tenni, de az Evoland 2 talán a 2015-ös év általam játszott legjobb indie játéka. Minden megvan benne, ami kell: humor, akció, történet, lazaság, nosztalgia, rengeteg puzzle, (néha kis crashelés, de újraindítás után megszűnt a probléma). Steamen, Humble Store-on és a játék saját honlapján is elérhető a termék. Aki a játékidőre kíváncsi, a fejlesztők készítettek neki egy külön topicot, eddig az átlag 20 óra 100%-ra teljesítés nélkül (nekem 34 órámba telt 100%-ra kipörgetni). Aki teheti és érdekli a dolog, szerintem mindenképp érdemes beruházni rá, fantasztikus játék.
