Tölthető a Mortal Kombat X mobilra!

Kijött a Mortal Kombat X bár egyelőre csak az iOS eszközzel rendelkezők élvezhetik, az Android verzió valamiért még nem elérhető, de aggodalomra semmi ok, legkésőbb keddig az is meg fog érkezni.

A játék az Injustice mobil változata alapján működik, így a játékmenet sokaknak már ismerős lehet - nekem kimaradt, mivel a legtöbb hasonló mobilos játékhoz hasonlóan sehogy sem tudta felkelteni az érdeklődésemet, de az MKX megjelenése kapcsán most abba is belenéztem.
Kezdetben Mortal Kombat X mobil játéka se érdekelt egészen addig a pontig, amíg a legutóbbi adásban megemlítették a mobil és a normál verzió közötti kapcsolatot; lesznek egyedi kinézetek a normál verzióhoz, amiket csak a mobil app segítségével lehet feloldani és szinte minden lényegesebb teljesítmény beleszámít, azaz átvihető az egyik verzióból a másikba. Az alapjutalmak mellett a következő extra skineket kaphatjuk meg a normál játékban: Klassic Kitana, Injustice Scoprion, Klassic Mileena, Johnny Cage Ninja Mime és Jax Brigss Farmer. A játékhoz szükséges lesz WB Play fiók, amely segíti a több platform összekötését és ha még megjelenés előtt regisztráltok, akkor extra Raiden skint is kaptok mellé.
Ezzel pontosan azt érték el, hogy akit teljesen hidegen hagy a mobilverzió, még az is belenézzen a játékba, így én is azon nyomban iPadet ragadtam és elkezdtem bőszen tapizgatni.

mortal_kombat_x_mobile_4.jpeg

A játék elején levő bemutató-tréning része annyira minimálisra sikerült, hogy konkrétan ha nem ült volna mellettem egy olyan ember, aki játszott már az Injustice mobilváltozatával, akkor nem feltétlen jöttem volna rá, hogy a két ujj lenyomással lehet védekezni, valahogy ilyen és hasonló “apró” részletekre nem tért ki a játék, egyszerűen csak beledobott a mély vízbe; ennek lehet az egyik oka, hogy nagyon kezdetleges verzió a mostani vagy úgy gondolták, hogy aki ezt leszedte, az biztos játszott a régebbi Warner Bros.-os mobiljátékokkal. Nem tudni pontos okát, mindenesetre elfért volna benne egy fokkal részletesebb tutorial.
A játék grafikailag teljesen rendben, szinte ugyanazt az érzést adja, mintha a rendes verzióval játszanák, egyedül a játékmenete lett mobilra szabva és persze jóval egyszerűbb lett az irányítás.

mortal_kombat_x_mobile_8.jpeg

A verekedés többnyire tapizgatásból áll, három gyors találatnál, azaz kombónál pedig egy komolyabb finisher találatot tudunk beadni swipe (söprés, húzás) mozdulattal az adott irányba. Itt is van EX mozdulat (szintén QTE alapon swipe vagy tapi mozdulattal lehet beadni), ami nem boosterként szolgál, hanem az adott karakter speciális képességét tudjuk használni, ebből egy karakternek maximum három lehet összesen. Ezek feloldása szinthez kötött és később fejleszteni is tudjuk, csak bírjuk fizetni a sok aranyat.

mortal_kombat_x_mobile_5.jpeg

A játékban X-Ray mozdulat is van, bár ez egy fokkal összetettebb, mint a rendes verzióban. Először is kell hozzá legalább egy barát, de ez nem olyan egyszerű, mint gondolnánk, mivel az üres slotért (összesen 7 lehet) is fizetni kell, ráadásul a legértékesebb pénznemmel: lélekkel. Ez talán az egyik legszemetebb része a játéknak, hogy még ezért is fizetni kell. Ha sikerült a friendlistre felvenni egy havert, akkor az általunk kiválasztott szövetséges karakter és az általa megadott szintén szövetséges karakter játék közben kölcsönösen elérhető lesz. Ez annyit jelent, hogyha mi játszunk, akkor lent középen elő fog jönni az adott karakter képe és be tudunk vinni egy X-Ray mozdulatot; a másik játékosnak nem szükséges online lennie. Minden ilyen használatkor a karakter tulajdonosa jutalmat kap, tehát mindenképp érdemes haverokat felvenni.

mortal_kombat_x_mobile.jpeg

Nem lenne Mortal Kombat játék, ha nem lenne benne kivégzés. Fatality ebben a verzióban is van és legalább annyira brutális, mint a normál változatban. A kivégzéseket csak a boss harcok végén lehet beadni, amit QTE mozdulatokkal tettek érdekesebbé.
Minden meccs után a karaktereink XP pontot kapnak, mi pedig aranyat, jobb esetben lelkeket vagy support kártyákat. Az XP által a karakterek szintjei növekednek és mivel mikrotranzakciós játékról van szó, ezért aranyból és lélekből soha sem lesz elég. A játék értékesebb cuccait lelkekből tudjuk megvenni, értelemszerűen ezért azt lesz a legnehezebb begyűjteni. Lelkeket boss harcok után kapjuk vagy ha teljesítettük a napi három feladatot, magyarán vagy türelmesen gyűjtögetünk vagy mélyen a zsebünkbe nyúlunk.

mortal_kombat_x_mobile_13.jpeg

Ne felejtsük el, hogy a játék másik része a kártyákról szól. Meccs végén összegyűlt pontokból lehet újabb kártyákat, azaz karaktereket vásárolni, ezeket lehet fejleszteni support kártyákkal (max. 3 darab) és azok se aggódjanak, akik beszerezték már az összes kártyát, mivel az azonos kártyák egymást erősítik. Szinte az összes meccs 3 Vs 3 menetekből áll, hogy a kártyákkal valamennyire lehessen stratégiázni és hogy érdekesebb legyen a játékmenet, ne csak az adott karakter három skilljét nyomogassuk egymás után. Minden meccs a karakterünk energiájába kerül, ha elfogy akkor várni kell vagy lélekkel fizetni; ha ügyesen, jó stratégiával játszunk, akkor kikerülhetjük ezt a korlátozást azzal, hogy szintet lép a karakterünk, mivel olyankor ismét feltöltődik maximumra az energiája.

mortal_kombat_x_mobile_9.jpeg

Jelenleg ezek a főbb részei a játéknak, de itt is lesz majd a keddi megjelenés után Faction Wars és Raiden Challenge és persze ott a multi, ami valószínű a single rész jelenleg 25 tornya mellett a leghasznosabb része lesz a játéknak.

komment