A THQ egykori zászlóvivő sorozata, amelyet egykor a GTA mintájára készítettek, de később kultikus sorozattá vált az egyedi elképzeléseknek és megvalósításoknak köszönhetően. Én anno a harmadik résszel ismertem meg a szériát és azonnal beleszerettem szexista, kifigurázó humorába és azt a 36 órát, amit a Saints világában töltöttem, sokkal jobban élveztem, mint Nico bús bandatörténetét, melyben kevesebb változatosságot találtam. Így nem volt kérdéses a negyedik rész szerepeltetése a kívánságlistámon.
A Saints Row IV-et kezdetben egy komolyabb DLC-nek szánták, a harmadik rész mellé, Domatrix alcímmel. De jött a THQ csődje és a kiadás is kétségessé vált. Persze egy ilyen brend nem maradhatott parlagon, jött a Deep Silver és az árverésen felvásárolta a sorozatot és vele együtt a Volition Teamet is. Innentől viszont már nem volt meglepő, hogy önálló, számozott részként fog érkezni a folytatás és ez az üzleti húzás meg is látszik a végeredményen.
Ha játszottál az előző résszel, akkor a negyedik kezdetén semmin nem lepődsz meg. A Saints stílusához hűen itt is azonnal belecsap a lecsóba, egy kifigurázó nyitánnyal, amelynek végkimenetele egy atombomba hatástalanítása és egy stílusos visszaérkezés a földre, igazi Saints megvalósítással. A következő jelenetben pedig egy Fehér Kéró sétán szembesülünk azzal, hogy humorban sem lesz hiány. A békés idill azonban nem fog sokáig tartani, mert jön Zinyak, aki nem egy csitri bandavezér, hanem igazi hadúr, és leigázza az egész Földet, az embereket pedig egy Mátrix-szerű világba száműzi. Innen pedig adott a szokásos klisé halmaz, kiszabadulni a rendszerből, barátok összeszedése és a fejes kicsinálása.
Az egész mátrixkaland sokadik bevezetője után látni fogjuk, miért is látszódik a játékon az üzleti koncepcióváltás. Steelport teljesen úgy néz ki, mint az előző részben, csak egy picit módosítottak a külsején, hogy érezzük az elnyomás légkörét. Ezzel talán érthetővé is vált, miért kellett a fejlesztőknek más módot találni a város bejárására, mint az autókázás. Nyilván, ha járműbe ülve kéne kb. ugyanazt a pályát újra végignyomni, akkor sokkal több fanyalgója lenne a résznek. Ez az új mód pedig a The Trouble With Clones DLC-ből származó szuper képességek, csak itt kicsit kibővítették és fejleszthetővé tették a pályán található data clusterekkel. Ezzel viszont a készítők lőttek maguknak egy öngólt. A játékban megszerezhető különleges járművek, fegyverek és ezzel együtt a DLC cuccok elvesztették értelmüket és egyszerűen csak ökörködésre vagy achievementek vadászatára lettek jók. Persze van pár olyan küldetés, amikor elveszik a különleges erőnket és így a fegyvereknek kicsit több hasznuk van, de minden küldetés vége felé visszakapjuk a Supermant megszégyenítő képességeinket, ezzel csorbítva a kihívás faktort.
Tartalomban viszont még inkább halmozódnak a szálkák. Ilyenek voltak például a pályákon található egyszeri feladatok, amelyeket egy az egyben megkapunk a mellékküldetésekben, ez az előző részre nem volt jellemző szerintem. Mint ahogy az sem, hogy a játékban hozott döntéseink semmit sem érnek, és a főküldetések száma is elég alacsony, de gyűjthető dolgokból több lett, ami olcsó húzás a játékidő kitolására. Humorral viszont most sincs gond, mondhatni egy nagyon jó sci-fi paródia, csak sajna a küldetésekben nem sok változatosságot találunk, ahogy a háromban is sok mindent újra felhasználtak az előző részből
De nem csak a játékmenet maradt a múltban, hanem a technikai rész is valahol 2011 környékén állapodott meg egy gépigény növekedéssel megspékelve, hogy érezzük a tálcánkon a kor haladását. A szinkron és a zene viszont fergeteges, mondhatni a humor mellett az ér valamit a játékban. A grafika viszont ugyanaz, mint az előző részben, csak itt több az effekt, ami ad némi okot a gépigény növekedésére, de egy optimalizálással ezt ki lehetett volna küszöbölni. Meg egy kis munkával valami jobbat is össze lehetett volna hozni, mint az NBA Live 98-ra hajazó stagnáló szájmozgás.
A SR 4-ből a Game of the Century kiadást vettem, így természetesen ejtek néhány szót a DLC-kről is. Összesen 28db jelent meg az idők folyamán, ami sok. Többségük ruhát, fegyvert vagy járművet adott a játékhoz, de mint mondtam, ezeknek nincs sok értelmük. Viszont van kettő, amiről érdemes kicsit bővebben beszélni. Az egyik az Enter The Domatrix, ami picit folytatja az alaptörténetet és ismétlődő játékmenettel, öt küldetéssel kb. egy óra pluszt jelent, és talán a befejezés mosolyt csal az arcunkra. A másik DLC is hasonló paraméterekkel rendelkezik, ott is öt küldetés van és ugyanannyi idő alatt végzünk azokkal is, mint a másik mini kiegészítéssel, csak itt karácsonyi hangulat uralkodik és a végén kiderül, hogy a Saint banda nem is annyira szívtelen.
Lehet, hogy csak rosszakat mondtam a játékról, de ez nem azt jelenti, hogy tényleg kukába való. Volt, hogy élveztem, legfőképp a humorát, és néha ökörködni is jó volt benne, de attól még nem az évszázad játéka. Egy erős közepes nálam és sajna nagyon messze van a harmadik résztől, a DLC-k sem nyerték el a tetszésemet, ettől még választhatjátok nyugodtan a Century kiadást, mert pár óra extra tartalmat ad, és achievement vadászatra is jó. De egy jó tanács, videókat ne nézzetek a játékról, mert a poén a lényeg és ne hagyjátok, hogy lelőjenek belőle egyet is.
