Egy halott férfi. Egy kard. És egy hang nélküli énekesnő…
A kard megszólal. Utasít, hogy hagyjuk el a helyszínt mielőtt még megtalál minket a Process. És mi cselekszünk, ezzel útjára indítva egy nagyszerű történetet Cloudbank haldokló városában.
A Supergiant Games egy mindössze 10 főt számláló kaliforniai fejlesztőcsapat. Első játékukat a 2011-es Bastion-t még a Warner Bros adta ki és sikerült is több, mint 100 díjat bezsebelniük vele. A Bastion sikerét követően rögtön elkezdtek dolgozni az új projektjükön, a Transistoron, de mostmár nemcsak mint fejlesztők, hanem mint kiadó is. A játék 2014 májusában jelent meg és elsöprő sikert aratott a kritikusok és a játékosok körében is.
A történetről kezdetben nem tudunk sokat. Nem tudjuk kik vagyunk és hogy kicsoda vagy micsoda a Transistor, a beszélő kard, aki végigkíséri utunkat. A sztori kiemelkedően jól sikerült és nehéz lenne róla spoiler nélkül beszélni. Elöljáróban annyit, hogy a Camerata nevű 4 fős szervezet tagjai után kutatunk, akik megpróbáltak megölni minket, és akik valamilyen kapcsolatban vannak a várost folyamatosan pusztító Process-el is.
Az egyetlen fegyverünk a kardunk lesz, viszont a "funkcióknak" köszönhetően 16 féle különböző támadási vagy éppen védekezési mód közül választhatunk. A funkciók tulajdonképpen Cloudbank halott lakosainak tudatai, melyeket egy-egy holttestből vagy szintlépéssel szerezhetünk meg. Minden egyes funkciót háromféleképpen használhatunk fel, aktív képességként (ebből 4 lehet), mely a tényleges támadást jelenti, passzív képességként, vagy akár egy aktív képességünk továbbfejlesztéseként. Attól függően, hogy az előbbi 3 hely közül hova rakjuk őket, teljesen megváltozhat az adott funkció szerepe. Több száz variáció létezik, amit mindenki majd a saját játékstílusának megfelelően alakíthat ki.
A harcrendszer két részre bomlik. Küzdhetünk valós időben vagy akár be is léphetünk egy úgymond tervező módba, ahol gondosan összeállíthatjuk a következő lépésünket, amit, ebből a módból kilépve a játék automatikusan végre is fog hajtani. Tervezői módban minden egyes cselekvésünkkel fogy a lépési lehetőségünk, amit a képernyő tetején lévő sáv fog mutatni. Ezt leginkább a Fallout V.A.T.S rendszeréhez hasonlítanám. Ha elfogyott a lépésünk és végrehajtottuk a mozdulatainkat, akkor a játék egy rövid cooldown-al büntet minket, ami alatt csak pár funkciót használhatunk. Számomra az egyik legérdekesebb újítás az volt, hogy ha elfogy az életünk, akkor nem halunk meg, hanem csak túltöltődik egy képességünk amit így nem használhatunk és a többire kell hagyatkoznunk. Ezáltal rá leszünk kényszerítve, hogy ne csak egy funkciónkat használjuk, hanem az összeset próbáljuk ki.
A Process, melyről a történetben előrehaladva majd többet is megtudhatunk számos különböző formában is megjelenhet. Lesznek olyanok, melyeket ha megtámadunk, akkor rögtön létrehoznak két klónt saját magukból vagy amik pajzzsal látják el a társaikat vagy éppen olyanok, amik lemásolják az egyik képességünket, ezáltal taktikázásra kényszerítve minket. Hiába győzünk le egy Process-t, az nem hal meg, hanem egy Cell formájában a földön marad. Ha nem szedjük fel pár másodpercen belül, akkor pedig újjáéled. A Processek idővel fejlődnek is és új képességekre is szert tehetnek. Ezek közül az egyik legérdekesebb a Snapshot, mely a 3. szint után képes magát és a környezetét is leárnyékolni, elrejteni. Így tervezői módban nem láthatjuk, hogy hol van, így kénytelenek leszünk valós időben elpusztítani.
Cloudbank gyönyörű. A város stílusát leginkább egy art deco és cyberpunk közti átmenethez hasonlítanám. A környezet rendkívül részletesen ki van dolgozva, mindenre odafigyeltek a fejlesztők. Az izometrikus nézetből adódóan néha előfordul, hogy a karakterünk eltűnik egy ház mögött, de ez nem fordul elő olyan gyakran, hogy zavaróvá váljon. Szerte a városban találhatunk terminálokat, melyeken elolvashatjuk az éppen aktuális híreket vagy akár szavazhatunk is.
A zene remekül sikerült. Kissé eltér Darren Korb korábbi munkájától, de igazodik ehhez a modern, cyberpunk világhoz. Annak ellenére, hogy Cloudbank elsőre halottnak tűnik, idővel egyre többet tudhatunk meg a Transistorról, a Camerata-ról és Cloudbank lakóiról. Minden egyes funkció (azaz ember) személyiségéről kapunk egy leírást, amennyiben az adott funkciót elég ideig használjuk. A játék során mindössze csak három szinkronhang szólal meg, A Transistoré, aki egy, amolyan narrátori szerepet tölt be és két Camerata tagé. Mindhármuk szinkronja tökéletes, élethűen elő tudják adni a szerepüket.
Habár témájában teljesen eltér a Bastiontól, néhány hasonlóságot azért fel lehet fedezni a két játék közt. Itt is rendelkezésünkre fog állni egy menedékhely. Ellentétben a Bastionnal, ezt most nem fogjuk tudni fejleszteni, viszont innen érhetők el a különböző kihívások, melyek teljesítésével tapasztalati pontokat szerezhetünk és zenéket oldhatunk fel. A fejlesztők átvettek egy-egy ötletet az előző játékukból, mint például az ugrópadokat, vagy a folyamatos narrációt. A játékidő közepesnek mondható, körülbelül 7 óra, viszont lehetőségünk lesz utána egy új játékot indítani, melyben már automatikusan elérhetők lesznek az eddig megszerzett képességeink és szintjeink. Ilyenkor már ajánlott lesz bekapcsolni a limitereket, melyek amellett, hogy egy bizonyos szintű XP bónuszt biztosítanak, valamilyen formában felerősítik az ellenség tulajdonságait vagy éppen minket gyengítenek le. Ezáltal létrehozhatjuk a saját, egyedi hardcore módunkat.
A Transistor nem csak alaposan megírt programkódok összessége, hanem lelke van. A gondosan felépített drámával, és néhol humorral biztosítja, hogy aggódjunk főszereplőnőnkért, és minél többet megtudjunk a mellékszereplőkről, valamint a városról. Kiemelten ajánlom mindenkinek, különösen azoknak, akiknek a Bastion is tetszett.
A játékot Steamen itt tudjátok megvásárolni:
http://store.steampowered.com/app/237930/
