I Killed Mom! - Teljesítve

Csupán 12 óra és egy nagy szerencse kellett, hogy újra eljussak a főellenséghez és hogy természetesen ki is nyírjam:D Nem másról van itt szó, mint a The Binding of Isaac indie játékról.

isaac.PNG

12 óra is már egy olyan érzés ebben az apró játékban, mintha vagy 50-70 órát toltuk volna, hisz mindig újból kezdjük és persze ezt rohadt idegesen. Valahogy szokni kell azt, hogy hiába tök sok mindent elértük, rendesen "felupgradeltük" magunkat, ha elfogy az életünk, akkor újból a nulláról kell indulni. Ha ezen valahogy túl tudjuk tenni magunkat, akkor egy nagyon érdekes játékot kapunk.

Eddig elképzelhetetlen volt számomra, hogy megöljem a Momot, de a következő történt:
Megkaptam a zöld turhát, ami területi robbanósebzést ad - kb. pár lövéssel ki lehetett irtani mindenkit. Közben folyamatosan sok szívet kaptam, de ami még ezek után is sokat dobott az nem volt más mint a Biblia, amivel gyerekjáték volt legyőzni a főboss-t.

Most már sokkal könnyedebben játszom, nincs rajtam annyi nyomás, hogy végig kell vinni. Szóval ennyi óra után is érdekes a játék és talán most egy picivel még jobban, hisz most már koncentrálhatok másra is, hisz van még itt achi, amit be kéne hozni:)

komment