Hitman Absolution - Teljesítve

Több hónap gyilkolászás és settenkedés után végre kivégeztem a legújabb Hitman részt.
A megjelenés előtti trélert látva erős kétségeim támadtak, viszont amikor az ingyenes Hitman: Sniper Challenge-t kipróbáltam, akkor már egyértelmű volt: KELL. Persze messze nem gondoltam, hogy ez most egy korszakalkotó alkotás lesz, de egyre több helyről az jött le, hogy ez egy komolyan összerakott reboot.

A játékot most meg is lehet nyerni. Bővebben a cikk végén olvashattok.

hitman absolution.jpg

Viszonylag hamar beszereztem a játékot, de később kezdtem csak neki, mivel az első pálya után azt éreztem, hogy ezt akkor érdemes játszani, ha kizárólag csak erre fókuszálok. Így amúgy nagyon hatásos volt, mert teljesen magába szippantott ez a világ. A játék 47 achievementből áll, ezenfelül közel 300 challenge-el toldották meg. Ez brutálisan sok és mindegyik izgalmas volt a játék kimaxolása után is. Nem azok az ötlettelen hülyeségek, hogy lőj le 500 embert, hanem komoly feladatokkal bíztak meg, amiktől egy-két pályát teljesen új szemszögből ismerhettem meg, hiába, hogy 3-4x már végig mentem rajta - ezt értsd úgy, hogy a játék utolsó percében is fedeztem fel új járatot.

hitman absolution 2.jpg

Nagyon tetszett továbbá a pályán szétszórt használati tárgyak bő választéka, hiszen az is sokat dobott az egész játékmeneten. Bár tudom eddig is voltak ilyenek, de ilyen szinten az Absolution a csúcs. A pályák változatosak és nagyon hangulatosak, az a fajta játék, amire mindig is vissza fogok emlékezni, annyira eltaláltak mind történetileg, mind zeneileg:

A grafikára sincs panasz, persze volt egy-két bug, de semmi extrém. Negatívumként sokan a checkpoint rendszerre panaszkodtak, de szerintem ennek is két oldala van: néhol nagyon jó, hogy volt, mert sok dologban segített, néha meg maradt a restart inkább elölről. Ami még komolyabb gondot okozhat, az a Hard mode. Hitmanhez szokottan nagyon szemét tud lenni, kevesebb a segítség, hamar meglátnak és sok helyre extra karaktereket helyeztek el a pályán, hogy a jól bevált trükkök helyett ismét gondolkodjunk valami egyedi megoldáson - szóval ezt egyfajta pluszként is lehet értelmezni, szívtam emiatt sokat én is, de tulajdonképpen tetszett. A single mód mellett van lehetőségünk contract módban is játszani. Itt készíthetünk feladatokat, kihívhatjuk a haverokat vagy mások megbízásait teljesíthetjük pénzért. Nem egy béna multit toltak hozzá, hanem egy ötletes kiegészítőt, ismét egy nagy piros pont nekik.

hitman absolution 3.jpg

A Hitman Absolution nem egy korrekt reboot, hanem egy új szerelem, én még az első Hitman résznél éreztem hasonlót és tényleg benne van minden, ami ebben a stílusban elvárható. Összesen 76 óra szórakozás,  és tényleg az volt az utolsó percekig, ez keményen veri az egyszer jászhatós Tomb Raider 34 óráját (ebben benne van pár óra fölösleges multis szenvedés) és a szintén kedvenc Sleeping Dogs-ot is, ami csak 43 óra volt kimaxolva, ez pedig kicsit kevés kontent, mert nekem a 2013-as évre ez volt az új GTA.

hitman absolution 4.jpg

Összességében minden elismerésem a Square Enix csapatának, nagyon szép évet zártak. A három újabb játékuk közül egyértelműen a Hitman nyert minden téren. Ezek után meg csak még jobban várom már következő nagy dobásukat, a hamarosan megjelenő Thief rebootot.

Szeretném, ha még több emberhez eljutna ez a játék ezért egy kisebb sorsolással készültem. A sorsolásra a következőképpen tudsz jelentkezni:

1. Tagja kell, hogy legyél a játéknapló Steam Csoportnak. Ha nem vagy még az, itt tudsz csatlakozni.

2. Írj a játéknapló címére egy emailt "jelentkezem" tárggyal és a Steam fiókod címével.

A sorsolás csütörtök este 19:00-kor fog történni a random.org segítségével. A nyerteseket emailben értesítem és természetesen ebben a posztban is megemlítem.

Sok szerencsét mindenkinek!

A nyertes: Pataky András

komment