E3 2019 - Microsoft, Bethesda és Devolver Digital röviden

Az MS ismét megmutatta, hogy miről is kéne szólnia az E3-nak. Látványos nagyszínpadon alig másfél óra alatt 60 játékot mutattak be nulla mellébeszéléssel. Nekem rendkívül hiányoznak ezek a nagy pillanatok, imádtam régen is a Sony-t nézni, vagy még amikor a Nintendo nem előre felvett anyaggal jött és bemutatták pl. a Wii-t. Felejthetetlen pillanatok voltak, amelyeket egyre kevésbé látni ezeken a rendezvényeken. Na de tegyük félre a szomorkodást, hiszen az Xbox 60 játéka mellett még a Bethesda is mutatott egy-két újdonságot és a Devolver Digital is hozta a szokásos formáját. 

The Outer Worlds
Az RPG fanok örülhetnek, hiszen itt az Obsidian Entertainment fejlesztőinek legfrissebb sci-fi FPS játéka. Sok mindent egyelőre nem tudunk róla, viszont a trailer alapján érződik, hogy a játékhoz a korábbi munkájukat, a Fallout: New Vegas-t vették alapul, ami kezdésnek nagyon bíztató.
Megjelenés: október 25.

A Ninja Theory csapatától dátum nélkül érkezik egy bizarr kinézetű TPS multiplayer játék, a Bleeding Edge és ismét kaptunk egy frissebb Ori and the Will of the Wisps trailert is, ami majd 2020 február 11-en fog megjelenni.

Minecraft Dungeons
Egy teljesen új multiplayer központú akció-kaland játék, ami a Minecraft világában játszódik.
Megjelenés: 2020 nyár

Star Wars Jedi: Fallen
Kaptunk egy második trailert is a játékból. Az újabb menő jelenetek után még jobban megjött a kedvem az új részhez.
Megjelenés: november 15.

Blair Witch
Az eredeti forgatási helyszínen játszódó psziho-horror FPS, ami érezhetően a mai modern játékokból építkezik. Kevés horror játékkal játszom, de a trailer alapján ezt biztosan ki kell próbáljam egyszer.

Cyberpunk 2077
Keanu Reeves és egy dátum, azt hiszem többet nem is kell mondanom.
Megjelenés: 2020. április 16.

Kaptunk egy rövid Battletoads trailert, érkezik az Age of Empires II DE, utána pedig egy 2 és fél perces ID@Xbox games blokkot adtak le jobbnál jobb játékokkal, amelyek mind az Xbox Game Pass-ben lesznek benne.

Ezután az Xbox Game Pass-ről volt szó, ami több dolog miatt is érdekes. Az első, hogy lesz egy Ultimate változat, ami 15 dollárért kínálja a bérletet az Xbox-ra, benne van a Gold előfizetés is, és még PC-re is megkapjuk a Pass-t.
A másik fontos dolog PC-seknek szól, hiszen végre PC-n is számos játék elérhető a Pass segítségével. Ez jelenleg 103 játék, a szám folyamatosan nő, főleg hogy csak ma 34 új játékot mutattak be, ami megjelenéskor biztosan benne lesz az előfizetésben. A béta alatt mindössze 300 forintot kérnek ezért, de egyébként se drága, hisz csupán 1390 forint havidíjért játszhatunk a legfrissebb játékokkal.

Microsoft Flight Simulator
Vannak dolgok, amiben az MS profi, az egyik ilyen a Flight Simulator, aminek az új része most egészen elképesztőre sikerült.
Megjelenés: 2020

Wasteland 3
Kapott egy nagyon vicces trailert az új Wasteland, ami a havas Coloradóban fog játszódni. Sok infót nem lehet tudni, de ránézésre követi az előző rész játékmenetét.

Psychonauts 2
A régóta készülő folytatáshoz végre megkaptuk az első trailert, továbbá bejelentette az MS, hogy felvásárolta a Double Fine Productions-t, tehát az új rész immáron az MS alatt fog megjelenni.

LEGO Star Wars: The Skywalker Saga
Ismét LEGO SW játék, aminek a legizgalmasabb része, hogy egyszerre dolgozza fel mind a 9 filmet.
Megjelenés: 2020

Jött még egy friss trailer a Dragon Ball Game Project Z játékról, ami majd 2020 elején fog érkezni és egy új Dying Light 2 trailer is, ami 2020 tavaszára várható. A State of Decay 2-höz pedig a mai napon megérkezett a Heartland kiegészítő.

12 Minutes
Egy igazi indie meglepetés! Egy felülnézetes, történetközpontú thriller játék, amiben a főszereplő egy időhurokba szorult.

Way to the Woods
Szintén egy indie játék, amiben egy szarvascsalád kalandját élhetjük át csodálatos grafikai kivitelben.

Gears 5
Egyelőre konkrét trailert nem kaptunk, csak egy teaser volt, majd pedig meséltek a nyáron már játszható multiplayerről és hogy az előrendelők Terminator karaktert kapnak ajándékba. Valamint kaptunk egy kisebb bemutatót a Gears POP! mobiljátékból is.

Xbox Elite Wireless Controller Series 2
A második széria rettentő sok új funkciót, testreszabást kapott, viszont sajnos az ára továbbra se ment le, novembertől nagyjából 60 000 forintért lehet majd itthon megvenni.

Forza Horizon 4 LEGO Speed Champions
Szóhoz se jutottam, ez egyszerre volt váratlan, vicces és eközben baromi ötletes. Még másodjára se sikerült felfogni, hogy miként jött az ötlet, de az biztos, hogy telitalálat.

Phantasy Star Online 2
8 év után végre nyugaton is megjelenik a SEGA online RPG játékának második része.
Megjelenés: 2020 tavasz

Tales of Arise
Örülhetnek a Tales rajongók, a trailer alapján ismét egy minőségi, szemet gyönyörködtető részhez lesz szerencsénk.
Megjelenés: 2020

Borderlands 3
Kaptunk egy nagyon menő trailert, ami alapján szerintem mindenki nyugodtan hátradőlhet, a következő részt is nagyon szeretni fogjuk.
Megjelenés: szeptember 13.

ELDEN RING
Hidetaka Miyazaki és George R.R. Martin közös alkotása, azaz egy nagyszabású Dark Souls játék, amihez a Trónok Harca írója adja majd az alapot.

A végén meséltek még egy picit a Project xCloudról, amit már ősszel lehet majd tesztelni, azután pedig beszéltek a következő konzoljukról, azaz a Project Scarlettről, amiről nagyjából annyit lehetett megtudni, hogy szokásosan bivalyerős gép lesz. Ez önmagában szerintem annyira nem izgalmas dolog, viszont megtudtuk, hogy 2020 végén érkezik és vele együtt a Halo Infinite.

A teljes adást itt tudjátok végignézni.

Bethesda

Fallout 76-hoz jön a régóta ígért update, amiben a játékosok lehetnek az NPC-k és ismét feltalálták a Battle Royale módot, Nuclear Winter néven. Utóbbit mától egy hétig ingyenesen ki lehet próbálni.

GhostWire: Tokyo
A show egyetlen izgalmas új címe, amiről egyelőre nem lehet sokat tudni, de én már most imádom.

Ezen a nyáron mobileszközökre érkezik egy Commander Keen játék, a Rage 2-höz pedig az év végén Rise of the Ghosts néven jön az első kiegészítő.

Wolfenstein: Youngblood
Jött egy nagyon pörgős trailer a hamarosan megjelenő Wolfenstein játékból, aminek érdekessége, hogy a 80-as években játszódik és hogy immáron co-opban is tolhatjuk.
Megjelenés: július 26.

DEATHLOOP
Az Arkane Studios új játéka (Dishonored), amiben a szereplők egy időhurokban ragadtak egy szigeten. Szintén érdemes szem előtt tartani, nagyon ígéretes a trailer.

Doom Eternal
A lényeg természetesen a végén jött, 2 perc brutális zúzás.
Megjelenés: november 22.

A teljes adást itt tudjátok végignézni.

A Devolver Digital hozta a formáját és elkészítette a tavalyi show folytatását Nintendo Direct stílusban, amit már csak a humora miatt érdemes végignézni.

Fall Guys
Ezernyi battle royale másolat után végre egy kis kreativitás! Ebben a játékban is 100-an vagyunk, viszont nem az egymás gyilkolásán van a fókusz, hanem a túlélésen, mivel itt a pálya elemeitől kell tartani.
Megjelenés: 2020

Devolver Bootleg
Amolyan mini-game csomag a saját játékaikból, természetesen a kiadóhoz illő humorral.
Megjelenés: mától

Carrion
Végre egy jó kis pixel-horror játék, ahol mi vagyunk a szörny, aki rettegésben tartja az embereket.
Megjelenés: 2020

Enter the Gungeon: House of the Gundead
És amire senki se számított, jövőre érkezik a nagy sikerű Enter The Gungeon játék játéktermi verziója.
Megjelenés: 2020

Végezetül pedig Picnic Panic néven jön a The Messenger új kiegészítője július 11-én.

komment