Ingyen Stories Untold, Steep és Guacamelee!

Jól olvastátok, egyszerre három játékot lehet ingyen beszerezni mától, nézzük akkor sorban!
Az Epic Game Store tovább dübörög és ezen a héten is hozott egy rendkívül menő horror-thriller kalandjátékot teljesen ingyen, ez pedig a Devolver Digital által kiadott Stories Untold.

stories_untold.jpg

A játék érdekessége, hogy 4 különálló misztikus és félelmetes történetet mesél el 80-as évekbeli kalandjáték stílusban. Ez annyit jelent, hogy mindegyik történet teljesen más gameplay-jel, mechanikával és stílussal rendelkezik, lesz köztük teljesen kezdetleges gépelős játékmenet és persze point & click rész is. Én anno a demóját próbáltam, de mindig is szerettem volna végigtolni, mert mindenki csak áradozott róla, hogy mennyire kreatív és izgalmas a történet, szóval én ennek az akciónak kiemelten örültem.
A játék egyedüli problémája, hogy hiába a lehengerlő story, mindössze 2-3 óra alatt lazán kipörgethető, ami egy 10 eurós játéknál azért nem túl jó, de szerencsére most mivel ajándékba kapjuk, ez se fáj annyira, úgyhogy mindenkit csak bátorítani tudok, hogy szerezze be ezt a nagyszerű játékot.

Az akció május 30-ig tart, tehát bőven van ideje mindenkinek a zsákolásra. A játék beszerzéséhez kell egy Epic Games fiók, ha még nincs, akkor itt tudtok készíteni. Ha van fiókotok, akkor klikk a játék oldalán a "Free" gombra és a vásárlás befejezése után már mehet is az Install.

Lassan már tényleg szokást csinálnak a kiadók abból, hogy egyszerre nem egy, hanem egyenesen két játékot adnak ingyen. Most kivételesen a Ubisoft kínálja pár napig ingyen a Steepet, aminek talán a legnagyobb újítása, hogy a zárt pályák helyett egy teljesen nyitott világban próbálhatunk ki többfajta téli extrém sportot.

steep.jpg

Az akció május 22-ig tart, tehát csak pár napig él az akció, ezért érdemes minél előbb ráklikkelni. A játék beszerzéséhez Uplay fiók szükséges, ha még nincs, akkor itt tudtok készíteni. Ha van fiókotok, akkor klikk a játék oldalán alul a PC gombra és a sikeres aktiválás után már mehet is az Install.

És mondanám, hogy akkor ennyi, de nem! A Humble Bundle is pont mától adja pár napig ingyen a Guacamelee! Super Turbo Championship Editiont.

guacamelee_super_turbo_championship_edition.jpg

Ez egy nagyon jó metroidvania stílusú akció-platformer játék mexikói hangulatban, tehát mászkálni, harcolni kell egy nagy világban, eközben folyamatosan kapunk új skilleket, amelyek segítségével újabb helyekre tudunk eljutni. A Super Turbo Championship Edition az alapváltozat feljavított kiadása, amely nem csak grafikailag, de tartalmilag is jóval többet nyújt az eredetinél.

A játékot 14 euró helyett ingyen be tudjuk zsebelni. Az akció szombat este 7-ig tart a Humble Bundle oldalán. A játékot a "Get the game" gombbal tudjátok beszerezni. Jó játékot!

komment