2018. október 03. írta: ayo
Wormster Dash

A mobilos verzió után a napokban megjelent Steamre is a magyar csapat által fejlesztett Wormster Dash. Erről a játékról már sokat hallottam, főként az egyedi grafikája miatt, de eddig nem volt alkalmam kipróbálni. Szerencsére ezt most orvosolták a készítők egy teszt példánnyal, úgyhogy megnéztem, mit tud a játék nagy gépes verziója.

wormster_dash.jpg

A játékot kézzel rajzolták a legutolsó pixelig, ami látványilag teljesen egyedülállóvá teszi. Ezért a legkisebb animációt is élvezetes lesz századszor is végignézni, hiszen tényleg olyan, mintha egy régi mesébe csöppentünk volna.
A játék stílusilag egy runner játék, de a többi mobilos játékkal ellentétben itt az endless random generált pályák helyett csak egyetlen egy hosszabb, állandó pálya van.

A jó dolog ebben, hogy egy profin felépített pályán kell haladnunk és nem holmi véletlenszerű összevisszaságon. Az eleve se unalmas pályát pedig állandó útelágazásokkal dobták fel, vannak rejtett részek, lassabb-gyorsabb utak, amik felfedezése érdekesebbé teszi a játékot.
A rossz dolog, hogyha egyszer kiismertük a pályát, akkor már nem sok újdonsággal kecsegtet a játék. Nekem ehhez 61 perc kellett és ahogy néztem a többi játékosnak is nagyjából 1 óra volt a játék, ami nem valami komoly játékidő. Még rosszabb, hogy ha megvolt az ending, akkor ez a játék ennyi volt. Nincs feloldható tartalom, upgrade rendszer, kisebb feladatok, más pálya vagy bármi, amiért érdemes lenne újrajátszani.

wormster_dash_3.jpg

Ami szintén elég nagy negatívum, hogy játékmenetileg nagyjából semmi újdonságot nem hozott, csak egy runner játék és abból is a lehető legegyszerűbb.
Az biztos, hogy ezt a nagyjából 5-6 perces pályát is baromi kemény lehetett ennyire részletesen kidolgozni grafikailag, de sajnos másra már nem jutott energia, így hiába a lenyűgöző egyedi kidolgozás, inkább egy rövid animációnak mondanám, mint játéknak.

A játékért mobilra ezért kemény 1000 forintot kérnek, ami szerintem túl sok pénz érte, hiszen ennyiért már sokkal jobb dolgokhoz is hozzá lehet jutni, ami játékélményileg ezerszer többet tud nyújtani.
Szerencsére Steamen már jobb a helyzet, mert most -30% akcióval indítottak és eleve teljes áron is csak 1,59 euró, ami nagyjából a fele a mobilos változatnak.

wormster_dash_2.jpg

A GAMELAB első játéka kezdésnek nem rossz, sőt magyar vonatkoztatásban nagyon is rendben volt, de ez a játék most annyit tud, hogy szép, ez viszont nekem ebben a kivitelben kevés.
Simán lehetne ezt folytatni több pályával vagy csak egyszerűen ezt a grafikai stílust tovább vinni egy komolyabb játékba, mondjuk egy jó történettel megírt platformerbe vagy hasonló. Tudom, hogy kemény meló lenne, de abból soha se lesz jó játék, ha csak a grafikára gyúrnak a készítők.
Remélem a következő játékuknál már a játékmenetbe is annyi munkát tesznek, mint a grafikába, mert ha ez összejönne, akkor biztos, hogy az év játéka lenne. Hajrá!

Sorsolás!

A készítők felajánlottak sorsolásra 4 extra példányt Steamre, amit most megnyerhettek. A feladat egyszerű, csak dobjatok egy "jelentkezem" kommentet a cikk aljára. A sorsolás péntek este 7-kor történik a random.org segítségével. Sok sikert mindenkinek!

A nyertesek:
Insholent
Vági Ágnes
Tóth Gábor
Szabolcs Szilágyi

Gratula nekik és jó játékot!

komment