A Zelda után sokat pihent a Switch nálam, de az őszi Mariós megjelenésnél egyet biztosan tudtam: a karácsonyi ünnepek alatt én Mariózni fogok. Akkor még nem gondoltam viszont, hogy ilyen hosszan kitart és hogy tényleg ennyire be fog jönni.

Nem volt szerelem első látásra

Az első trailerek után nekem nagyon furcsa volt az Odyssey világa és nem csak a városi emberek miatt, hanem szinte minden idegen volt kicsit a HD textúráknak köszönhetően.
Szóval elsőre nem jött át annyira, de mivel rossz Marióval még nem játszottam, ezért biztosan tudtam, hogy ezt is meg fogom venni és jó lesz.

Mivel én kicsit később is kezdtem el a játékot mint mások, ezért igen sok véleménnyel találkoztam a kipróbálás előtt. Szinte mindenki agyonhájpolta, ami nekem gyanús volt, főleg mikor az új Zelda Breath of the Wild szintjéhez hasonlítgatták.
Gondoltam, hogy jó lesz, de kicsit túlzásnak éreztem már, hogy egy Zelda után még egy top 1 játékot adjanak ki ugyanabban az évben.

Lássuk, mit az új rész: Kalapra fel!

A Super Mario Odyssey részben Cappy, a sapka van a középpontban, ami szintén egy szokatlan dolog, de mégis óriási lehetőségek vannak benne. Ezt persze furcsa leírni, hiszen egy sapka az csak sapka, de a japánok ismét bebizonyították leleményességüket és megmutatták, hogy a 30 éve ismert vízvezeték szerelő alapfelszerelése mennyi mindenre képes lehet.
A capture tulajdonság, azaz hogy élőlények, tárgyak testébe bújhatunk, eleve megannyi extrát ad a játékmechanizmusnak, hiszen mindegy egyes "megszállt" test valami extra tulajdonsággal rendelkezik - közben pedig a legnagyobbakat fogunk nevetni.

Emellett igen csak kibővítették a Mariókban megszokott mozgáspalettát. Az Odyssey-ben tudunk egyet ugrani az eldobott sapkán, ami így leírva önmagában nem valami nagy szám, de ötvözve Mario eddigi mozdulataival óriási távlatokat nyit meg előttünk ez a kis extra. A játékban egyébként immáron fullos animált guide-dal segíti a kezdőket és a haladókat minden alapmozdulatban, de igazából arról soha se lesz szó, hogy miként lehet ötvözni a tanult mozdulatokat. Nekem ehhez a Metro Kingdom városi pályája kellett, ahol a felhőkarcolóknak hála bőven elmerülhettem az ugrástechnikám fejlesztésébe. Rettentő jó dolog volt mikor ráéreztem a dologra és onnantól kezdve már egy teljesen új világ tárult ki előttem. Talán akkor éreztem, hogy ez a Mario tényleg mindenben Super.

Az elején sokat kellett szokni a sapkás témát és tulajdonképpen minden szempontból idegen volt ez a Mario, viszont ahogy fokozatosan kezdtem belejönni a holdacskák gyűjtésébe és haladtam a pályákkal, egyre inkább igazolódott a többiek véleménye. Azon kaptam magam, hogy végre újra egy olyan Marióval játszom, amit a legnagyobb örömmel veszek elő és várom, hogy milyen újdonságokat hoz a következő holdak felfedezése.
És mindig hozott, bődületesen sokat és egyszerűen nem fogyott el soha a tartalom. Hihetetlen mennyi kreativitás fért bele ebbe az egy részbe, szinte mindig volt valami, amit másnap el kellett mesélnem valakinek, hogy mivel találkoztam vagy hogy milyen feladat árán tudtam beszerezni egy holdat.

A már említett holdakból egyébként 880! darabot lehet összeszedni, és ezek nem holmi unalmas pixelvadászatok voltak, mint mondjuk a Zelda Korok gyűjtése esetén, hanem mind-mind egyedi ötletes feladat, amiben titkosokat, puzzle vagy ügyességi feladatokat kellett végrehajtani. Ez Mario szinten is kivételes mennyiség, szerintem nem nagyon találkoztam még olyan résszel, ahol ennyi tartalom volt, ráadásul ahogy írtam, ez adta meg a játék sava-borsát.

És mondanám, hogy csak ennyi, amitől fantasztikus ez a rész, de tulajdonképp estig sorolhatnám, hogy miért imádtam. Ilyen például az eastereggek tömérdek mennyisége. Ebben a részben az összes Mario rész benne van, az első Donkey Kong arcade játéktól egészen az utolsó 3D World Wii U verzióig. Ezekből nehéz nem spoilerezni, szóval csak annyit mondok, hogy óriási élmény volt több mint 20 év után egy Super Mario World vagy mondjuk a Super Mario 64-es utalással találkozni ebben az új köntösben.
Őrületes menőség volt például, hogy az egyik holdat az SM64-hez hasonló trükkel kellett behozni, amivel 98-ban is szenvedtem. Akkoriban ez volt az utolsók közötti egyik csillag, amire nagyon nehezen jöttem rá és már az utolsó elkeseredésemben tettem meg a megfelelő mozdulatot, most Odyssey-ben egyből visszajöttek az emlékek és a legnagyobb vigyorral szedtem össze az érte járó holdat.

Kipörgetés 100%-ra

A Mario játékokban szerintem az a legjobb, hogy a legfrissebb generációtól kezdve az öreg veteránok is ugyanúgy tudják élvezni. A játékot könnyű kivinni, rettentő sok segítséget ad és nem csak a sima játékmenetben, hanem akár a komolyabb holdgyűjtésekkel kapcsolatban is, mivel immáron Talkatoo, a papagáj és Hint Toad haver segít minden pályán.
A Talkatoo nem közvetlen segít, csak a hold listanevét árulja el, teszem azt “Szerelem a tóban” és hasonló fejtörőket kapunk, eközben Hint Toad konkrétan megmondja 50 pénzért, hogy hol van a keresett hold. Ezzel a segítséggel szépen csökkenti a kazuál és a veteránok közötti szakadékot a játék, ami tök jó dolog szerintem, nyilván számomra cheat és csak a rémálmaiban megyek oda egy Toadhoz segítséget kérni.

Talkatoo-t viszont használtam sokszor és ajánlani is tudom, mert a feladat nevei nélkül eléggé csekély a megtalálás esélye egy-egy nehezebb feladatnál, ráadásul a papagáj pontosan csak addig segít minden pályán, amíg az adott résznél nem fogytak el a begyűjthető holdak. Ez azért fontos, mert a játék több fejezetből áll és egyből nem szerezhető be az összes hold.

Ami még fontos a gyűjtögetéshez, hogy a játékban minden pályához jár egy Power Moon list, ami térkép alapján segíti a dolgunkat és el is kell, hiszen nehéz lesz 880 holdat fejben tartani, hogy mit és hol szedtünk össze.

A lista megadja az adott pályán elérhető holdak számát, emellett a holdak megszerzése után jelzi a feladatok neveit / helyeit.

A kipörgetés első fázisa: Save the Princess

Elsőként összeszedtem minden pályán annyi holdat amennyit tudtam. Ez viszonylag jól ment, rendesen pörgött a számláló. A papagájos segítséget emiatt kizárólag akkor kezdtem el használni, ha már többszöri körbefutkározás után azt éreztem, hogy végleg kifogytam az ötletekből. A tippjei minimálisan előrébb vittek a többi hold megtalálásában vagy legalábbis utalt a címmel arra, hogy miként keressem meg.
Szerintem ez jó dolog, mert nem engedi, hogy a játékost frusztrálja a keresés, emellett csak finoman utal, felvezet, ami azért még nem az, mint amikor egy guide segítségével oldunk meg valamit.

A papagáj, ahogy már említettem pontosan addig segít, amíg az első fázisban nincsenek meg az összegyűjthető holdak, ha nem segít többet, akkor hiába lehet a listánk fele még üres, azon a pályán már nem lesz több, tehát irány a következő pálya.
Majdnem elfelejtettem, hogy minden pályán a holdak mellett a helyi valutát is össze kell gyűjteni, amiből haszontalan turista tárgyak mellett ruhákat is vehetünk. Utóbbinak fontosabb szerepe lesz egy-egy hold megszerzésénél is, na meg igen csak sokat hozzádob a játékélményhez a jópofa ruházat, amik egyébként szintén igazi eastereggek lesznek.

A gyűjthető cuccokkal lényegében teljesen le van fedve az összes pálya. Ez azért izgalmas, mert tényleg mindennek van értelme, mindenhová érdemes benézni, mert lehet hogy egy titkos helyet találunk vagy egy újabb mini játékot, egy ügyességi feladatot vagy épp 2D dimenzióban élhetjük át a Super Mario Bros feelinget.
Nekem a holdak 80%-a a legtöbb helyen meglett viszonylag könnyedén,a helyi pénzekből viszont majdnem az összes meglett az első fázis kijátszásában.

Ha úgy éreztem, hogy már számomra nincs olyan hold, amit megtalálnék és a papagáj segítségeivel se tudtam mit kezdeni, akkor pár próbálkozás után inkább mentem a következő pályára. Már sokszor megtapasztaltam, hogy egyszerűbb nem erőltetni a dolgokat és érdemes inkább tovább menni, majd a pályák előrehaladtával sokkal könnyebb később a maradék gyűjthető cuccokat összeszedni, mert mondjuk hasonlót már találtunk máshol vagy csupán megújult erővel egyből kiszúrjuk azt, amit több nekifutásra egyszer se sikerült. Ezt a módszert nem csak a Marióban, de szinte az összes játékban csak ajánlani tudom.

Szóval ezzel módszerrel haladtam előre egészen a játék végéig, ahol szokásosan Bowser ellen ment a harc. Na jó, ez csak félig igaz, mert ez a játék még ebben is meg tudott lepni és nem csak pályával, hanem a játék végével is. Hihetetlen egy játék!

Ha megvolt az Ending, akkor jön az igazi móka, viszont itt már nem tudok teljesen spoiler mentes lenni, aki ezeket szeretné maga felfedezni, az ne olvassa tovább.

A kipörgetés második fázisa: Post Game Content

Az ending után azonnal aktiválódik a Mushroom Kingdom, ami ismét egy easteregg bánya, hiszen tulajdonképpen az N64-es Peach kastélyt készítették el modern köntösben. Óriási élmény volt ezeket újra bejárni.
Ezen a pályán azért már érezhetően komolyabb kihívások voltak, ráadásul minden Boss-szal újra meg kellett küzdeni egy kicsit nehezebb kivitelben. Ja meg ott volt Toadett is, aki alapvetően a játék achievement funkciója, tehát bizonyos dolgok teljesítésért fog adni holdat. Ez kicsit unalmas volt, mert minden achievementért egyenként kell vele beszélgetni majd ünnepelni és hát 50 feladatból nekem majdnem 40 megvolt elsőre.
A Mushroom Kingdom pályával ismét elvoltam egy darabig és amikor kicsit kezdett beállni a helyzet, akkor tovább álltam és nem kezdtem el visszamenni a régi pályákra, hanem a két utolsó új pályát néztem meg ami 250 és 500 hold beszerezése után érhető el, ez a Dark Side és Darker Side of the Moon.

A Dark Side pályával folytatni a játékot igen csak nagy kihívás volt. Erre mondjuk valamennyire számítottam és igazából ezért is mentem inkább ezekre, mert szeretek túlesni a nehezén. Hát itt volt kihívás dögivel, az összes holdat a lehető legnehezebb kivitelben kellett végigcsinálni. Én főként a Breakdown Road: Hurry extra holdjával, ahol kizárólag pontos és megfelelő ütemű long jump ugrással kockáról kockára kellett ugrani, miközben egy nagy Bullet Billnek is követnie kellett.
Talán még a Vanishing Road Rush pálya volt, ami nehezebben ment, ott nagyon ki kellett számolni a megfelelő ütemet, hogy ne essünk le az eltűnő útról.

Összességében egyik se volt lehetetlen feladat, de itt már fel kellett kötnöm a gatyámat rendesen.
Ami viszont még ennél is nehezebb volt a pályán, hogy ismét meg kellett küzdeni a nyulakkal. Itt nagyjából hasonló volt minden boss, csak persze egy kicsit nehezítve és a legrosszabb része, hogy mindössze egy élettel kellett végig menni az egészen, ami nem kicsit volt szemét dolog, de persze rettentően sok élet árán sikerült ezt is megcsinálni.

A Dark Side után jött egy még kisebb pálya, a Darker Side, ami tulajdonképpen csak egy portal egy viszonylag hosszú, egy életes pályához, azaz eljutottunk az igazi fináléig.
Ebbe az egy pályába szokásosan beleraktak minden játékelemet a lehető legszemetebb módon ötvözve, ami bármilyen formában előkerült a játékban.
Ami érdekes volt, hogy az ügyesség helyett inkább simán csak a pálya kitapasztalására ment. Tehát rá vagyunk kényszerítve, hogy hibázzunk és hogy többször kezdjük újra, hogy tudjuk mi után mi következik, mikor, hol fog előjönni a következő lépcső fok és a többi.

Ha viszont egyszer már kitapasztaljuk, akkor lazán le lehet tolni, tehát semennyire sem egy Super Mario Galaxy 2 utolsó pályához hasonítható kihívásról volt szó szerencsére, hanem érezhetően visszafogottabb, kevésbé frusztrálóbb nehezítéseket raktak a végére, ami nekem nagyon szimpatikus volt.
Mondjuk azt nem mondom, hogy a nyulas boss fight vagy ez az utolsó pálya nem fog senkit felidegelni, de ha már valaki eljut odáig, akkor egy kis megerőltetéssel, de le fogja tudni tolni.
Miután sikerült végigmenni immáron tényleg az összes pályán a tőlem telhető legtöbb hold beszerezésével, nem volt más dolgom, minthogy újra visszalátogassak minden egyes pályára.

A fém kockák feloldása

Az első kipörgetés epikus endigje után végre értelmet kaptak a nagy fém kockák, amiből minden pályán egy van. Az első fázisban viszonylag hamar fel lehetett ismerni, hogy ez valamit rejt, de hogy mit, azt majd csak később tudjuk meg, persze elején azért próbálkoztam mindennel, viszont amikor a papagáj az adott pályán már nem segített, tehát megvolt minden hold, akkor biztos voltam benne, hogy majd a második fázisban lesz ennek valami értelme.

Az ending után már ezeket ki tudjuk “nyitni”, ami tulajdonképpen szétszórja az adott pályán a post game holdjait. Ami egyszerűsíti a dolgunkat, hogy ezeknek a hollétét már jelöli a térkép, viszont a megszerzésük jóval nagyobb kihívást igényel. Ez a felépítés valamennyire hasonlít a Super Mario Galaxy-hoz, ahol end game után üstökösként jöttek a nehezebb csillagok.
Tehát fogtam magam, végigmentem újra a régi pályákon, hogy megszerezzem az első végigjátszás alatt meg nem talált holdakat, azt a pár helyi pénzérmét, ami még maradt és persze az új fém kockákból nyert holdakat.

Az új holdak összegyűjtése nem is annyira a nehezítésre ment, hanem tovább vitte a fun faktort sok teljesen újfajta játékelemmel. Egy Galaxy részben szerintem tuti többet szívtam a post game tartalommal, meg persze sokat számít, hogy a legtöbbet már a Dark Side pályán végigtoltam a lehető legnehezebb kivitelben - merthogy mint kiderült a Dark Side-on az új holdakhoz járó feladatok nehezített változatait rakták be, csak ugye én más sorrendben intéztem az ügyeket.

My way to the moon �#SuperMarioOdyssey #NintendoSwitch pic.twitter.com/rjpHfYkznE

— ayo (@ninfancollector) June 4, 2018

Mondanám, hogy nincs több tartalom a játékban, de az nem lenne igaz, hiszen egy igen fontos dolog még hátra maradt, ez pedig nem más, mint a pályákon elrejtett rajzok, amiket mindig le kellett fotóznunk későbbre. Ezeken általában valami fejtörő szerepelt, de valahogy sehogy se sikerült őket megfejteni az elején.

A második fázisban volt azért egy-két hold, amit nem sikerült összeszedni és bepróbálkoztam mindenhol mindennel. Ennek köszönhetően teljesen véletlen találtam rá az egyik Hint Art holdra, ami után viszont már kezdett összeállni a dolog. Ezek a Hint Artok igen trükkösek, mivel mindig egy másik pálya titkos holdjára utalnak. Az első feladat, hogy ezeket a képeket összegyűjtsük, nagyjából minden pályán van legalább egy, a Dark Side pályán pedig 10 extra. Ha megvannak a képek, akkor ki kell találni, hogy melyik pályára, pályarészre utalhat és lehet fejtegetni, hogy hol lehet, hogyan lehet kiszedni az adott holdat. Ez rész közel a játék végén hihetetlenül mókás volt, a lehető legötletesebb fejtörőket rakták be ide is, élvezet volt mindegy egyes képet megfejteni.

Az Hint Art feladatok után már tényleg nem volt semmi extra. A holdak összegyűjtésében a kihívás leginkább az volt, hogy több száz hold után már nehezebb volt átlátni, hogy mikor mit csináltunk, szedtünk össze és volt egy-két hold, amit azért nem szedtem össze, mert azt hittem, hogy már voltam arra vagy hasonló.

Természetesen az utolsó holdak beszerzése volt a legnehezebb, hiszen több mint 800 hold után, ami nincs meg, annak oka van. Az utolsó nagyjából 10 darabbal jó ideig elszórakoztam, de pár nap után valahogy mindig rá tudtam jönni segítség nélkül az összesre. Ez szerintem tök jó dolog, mert egyik se volt lehetetlen, inkább csak ügyesnek, szemfülesnek kellett lenni, kreatív feladat volt mindegyik, ami 60 óra után is ugyanazt a szórakozást tudta adni, mint az első órában.
Összességében a holdak begyűjtése alatt baromi sok jó kis játék, feladat volt, ami ügyességi, puzzle, memória és nagyjából minden fontosabb képességünket megmozgatta.

Az összes hold megszerzése után még mindig nincs vége. A 880. hold begyűjtése után a hőlégballon színe megváltozik aranyra és előjön az utolsó epikus boss fight nehezítettebb verziója. Ez szerintem már nem volt nehéz, inkább egy laza levezető volt, aminek a végén egy extra képeslap járt, mint secret ending.
Ha ez megvan, akkor még a shopban lehet venni 119 darab extra holdat (100 pénz 1 hold), hogy meg legyen a 999, ami által pedig a Mushroom Kingdom pályán egy szintén extra jutalmat ad, amit nem elég behozni, el is kell érni.

Nincs megállás, irány a 100%!

Én itt nem álltam meg és kicsit elmentem farmolni pénzt, hogy meglegyen az összes ruha, hiszen ekkora már az összes hold, helyi pénz, megvásárolható cuccok, kalappal befogható tárgyak / élőlények, zenék megvoltak, csak az a pár drágább ruha nem volt meg a 100%-hoz.

Az extra holdakhoz eleve el kellett költenem 11900 pénzt, amit a Luigi lufis feladataiból szedtem ki leginkább, de közben találtam egy nagyon jó farming helyet, ami mint később kiderült, neten is a leghíresebb. Ezzel a megoldással nagyjából 1 perc alatt 180 aranyat tudtam összeszedni viszonylag nulla megerőltetéssel, szóval a 9999 érmébe kerülő csontvázás ruhát és még pár extra dolgot szépen kifarmoltam laza 2 óra alatt.
Ezzel együtt a játék 100% kipörgetése közel 70 órámba telt, ami átlagosan kétszer több, mint az eddig megjelent részek ideje és ahogy a statisztikákat is néztem, jelenleg ez a leghosszabb Mario.

Nagyon nehéz dolgom volt, mikor újra előjött bennem a kérdés, hogy akkor ez a Mario tényleg annyira jó, mint mondják? Felér egy Breath of the Wild szintig?
Igen, sőt! A Mario jóval összetettebb, egy egészt alkot, ami már az elején is érezhető, eközben a Zeldánál igaz, érezni lehetett a minőséget, de inkább azon gondolkoztam, hogy ezzel a jó alappal mit fognak kezdeni a következő részben.

A Super Mario Odyssey-nél viszont ilyen kérdés nem volt, csak töméntelen szórakozás baromi menő pályákon, újított játékmechanikával, kiválóan jól kiegyensúlyzott nehézségi szinttel,
jól teletömve eastereggekkel és irdatlan mennyiségű tartalommal, amik mind-mind egy-egy holdat rejtenek. Én fülig érő vigyorral játszottam az első perctől az utolsóig. Egy eszméletlenül élvezetes 70 órát köszönhetek a Mariónak és nekem is hihetetlen, de a Nintendónak tényleg sikerült egy évben önmagával versenyeznie.