Star Wars: Republic Commando

Star Wars-os múltidézésem következő állomása a Republic Commando nevű klasszikus cím, melynek apropóját az adta, hogy elkezdtem (és azóta már be is fejeztem) Karen Traviss azonos címen futó könyvsorozatát, mely egy másik nézőpontból mutatja be a Klón háborúk, és az azt követő tisztogatás eseményeit.
Külön érdekesség, hogy a játék több helyen fedi a könyvet (már csak a szereplők miatt is), így plusz élményt adott az, hogy saját szemszögből is át tudtam élni a kötet egyes részeit, de ebbe jobban nem is akarok belefolyni, mindenképp ajánlom elolvasásra az 5 részből álló sorozatot. Szerintem minden valamirevaló FPS huszár ismeri ezt a 2005-ben kiadott remekművet, aki pedig mégsem jöjjön alant egy kis gyorstalpaló.

A Delta osztag parancsnokaként kezdjük Klón pályafutásunkat, mely stílszerűen a "megszületésünkkel" kezdődik, majd egy pár jól megválasztott jelenetben betekintést nyerhetünk a klónok kiképzési módszereibe. Ezek után gyorsan bele is csöppenünk a dolgok sűrűjébe, ugyanis gépünket rövid úton lelövik a geonozisi csata kezdetén, így elsődleges feladatunk csapatunk összeszedése lesz, mely remek alkalmat biztosít az alapok elsajátításához.

A játék különlegességét az adja (a remek SW hangulat mellett), hogy a jól bevált FPS zsánerbe belekevertek egy minimális taktikai lehetőséget is, azaz csapatparancsnokként nekünk kell utasítani társainkat, hogy foglaljanak el egy mesterlövész állást, szálljanak be egy lézerütegbe, vagy épp szórják meg gránáttal az ellenfelet. Szerencsére nem kell bonyolult billentyűparancsokra vagy egérrel történő kattintásokra gondolni, pusztán rá kell nézni a használni kívánt objektumra, és megnyomni az akcióbillentyűt, újbóli lenyomásra pedig befejezni az adott cselekvést.

Továbbá három féle parancs közül választhatunk, mely az egész csapatra vonatkozik. Van az agresszív stílus, amikor maguktól indulnak meg embereink, és támadják meg az ellenséget, van a csapatba rendeződés, amikor nem kóborolnak el mellőlünk, végül, de nem utolsó sorban pedig kijelölhetjük egy adott terület védelmét. Én személy szerint hagytam, hogy agresszív módban cselekedjenek, elvégre kommandósokról beszélünk :D. 

Feladatok tekintetében nem kell nagy változatosságra gondolni, ezek általában kimerülnek a robbantsd fel/indítsd be/nyisd ki vonalon, ám az egész mégsem lesz unalmas, köszönhetően a csapattársaink közötti interakciónak. Pl. harc közben, ha épp vibropengével likvidáltuk az egyik ellenfelet, biztos, hogy lesz egy vicces közbeszólása valamelyik csapattársunknak, de akkor is megajándékoznak minket valami egysorossal, ha épp feladatra utasítjuk őket. Még arra is vannak külön dialógusaik, amikor a nagy csetepaté közepette a földre kerülünk, és segítséget (revive-ot) kérünk. Itt mellékesen megjegyezném, hogy a sisakunk belső szenzorán ilyenkor három lehetőségünk van.

Utasíthatjuk az osztagot, hogy folytassák a kapott parancsot, majd ha tiszta a terep, akkor jönnek a segítségünkre. Kérhetünk azonnali segítséget, ilyenkor még a legnagyobb tűzharc közepette is megpróbálnak segíteni minket, hozzáteszem ennek sokszor sírás a vége, ha épp kettő Super Battle Droid vagy Droidika is benne van a buliban, mivel ilyenkor már két elesett katonával kell számolni általában. A harmadik opció, amikor már tudjuk, hogy semmi esélyük segíteni nekünk, ilyenkor az utolsó mentett állást tölti be a játék.

Természetesen csapattársaink is ugyanúgy a földre kerülhetnek, ekkor vagy mi magunk sietünk hozzájuk, vagy utasíthatjuk egyik emberünket is. Ez utóbbi általában célravezetőbb, mivel mi hatásosabb fedezőtüzet tudunk adni, mint az AI irányította egységek. Sikeres revive esetén az életerőnk fele töltődik vissza, így érdemes mindig felkeresni a legközelebbi Bacta tartályt, mely 100%-ra pörget bennünket.

Mivel kommandósokat alakítunk, akik általában nem közvetlen a frontvonalon, hanem inkább a mögött harcolnak, általában szabotázsakciókat végezve, fegyverarzenálunk eltér a 2005-ös időszakhoz viszonyítva, tehát nem fogunk 20 különböző flintát magunkkal hurcolni, ám annál jobban illeszkedik a SW, és a "kommandós lét" világába. Van egy alap sugárvetőnk (az elmaradhatatlan pisztoly mellett), ám modularitása miatt könnyen tudunk alkalmazkodni a különböző harctéri viszonyokhoz, amint a játék előrehaladtával megszerezzük hozzá a szükséges kiegészítőket.

Ezáltal szert tehetünk mesterlövész puskára, valamint gránátvetőre is, ám sokszor az ellenfeleinktől is felszedhetjük a fegyvereinket, amiket egy külön slotba rak szerencsére a játék (bár ezekből mindig csak egy lehet nálunk), így a repertoárunk kibővülhet adott esetben sörétes puskával, kis sebzésű, de nagy tűzgyorsaságú golyószóróra, ami engem leginkább a P90-esre emlékeztet, de felszedhetünk olyan nagyágyúkat is, mint a geonózisiak sugárfegyvere, a trandoshai minigun, vagy épp a vukik számszeríja és rakétavetője.

Pályák tekintetében keveset, ám annál hangulatosabbat kaptunk. A kezdő pálya a Geonózis, hatalmas szurdokokkal, illetve kaptár szerű barlangokkal, utána át kell szállnunk egy elhagyatottan sodródó köztársasági cirkálóra, végül pedig a vukik szülőbolygóján tesszük tiszteletünket. Játékidőt tekintve 8-10 óra alatt kipörgethető vérmérséklettől/nehézségtől függően, de őszintén szólva a végére már untam kicsit a dolgot, mivel nem is először csöppentem bele a háborúra, meg aztán ugyanazt a játékmechanikát kell ismételnünk egész idő alatt.

Sokszor előforduló téma a netsztyeppén, hogy miért nem folytatják a játékot a cliffhangerrel záródó képsorok után, de az az igazság, hogy bonyolultabb a kérdés, mint elsőre tűnik. A folytatást/véleményemet inkább spoilerbe rakom, mivel a könyv egyes cselekményeit tartalmazza.

Szóval megkaptuk azokat a bizonyos záró képsorokat, amikor rádiónk adó-vevőjéből halljuk, ahogy társunk Sev épp tűzharcba keveredett a droidokkal, majd megszakad az adás. Na ez a könyvben kicsit másképp zajlott, ugyanis miután közös erővel kilőtték a nagy Szeparatista csatahajót, az az égből lezuhanva egyenesen feléjük tartott, ezáltal szakadt meg a kapcsolat Sev-vel, majd rögtön kapták is a parancsot egyenesen Yoda mestertől, hogy az osztagot visszavonták a harctérről. Ezek után a könyvben csak egyszer esik szó eltűnt társukról, mégpedig akkor, amikor közlik velük, hogy a vukik kutatják a hollétét, de se élve, se halva nem találták meg, ezek után a könyv ment is a maga útján. Tehát hogy ha a folytatást Sev-el terveznék, akkor vagy úgy lehetne elképzelni, hogy csak Sev-et irányítjuk, és egy teljesen külön történetszálon futna a cselekmény, vagy teljesen felülírnák a könyv által leírtakat.

Sajnos kár reménykedni bárminemű folytatásban, mivel már az Expanded Universe-hez tartozik ez a szál, szóval a Disney nézőpontjából mintha nem is létezett volna ez a történet (most a könyvről és játékról is beszélek), és mivel most ők fogják a gyeplőt, ebből a mi életünkben nem valószínű, hogy épkézláb játék születik. Sajnos erre a sorsra jutott a könyvsorozat is, ugyanis az 5. kötet egyáltalán nem zárta le a megkezdett cselekményszálakat, melyben ráadásul volt egy akkora átívelő szál is, ami tényleg érdekes volt, és tovább is tudta volna mélyíteni a SW Univerzumot.

Bátran ajánlom mindenkinek a Republic Commando kipróbálását, akiknek még nem volt szerencséje hozzá, de érdemes azért észben tartani, hogy ha a történetre lennénk kíváncsiak, a könyv erre kitűnő lehetőséget ad, mivel itt abból hiány van sajnos.