Itt a Forza 6 Apex beta PC-re!

Történelmi pillanat következett be ma, az eddig szigorúan Xbox-exkluzív autós sorozat megérkezett a személyi számítógépekre is. Pár héttel ezelőtt jelentették be, hogy nem csak a Horizon 3, hanem a Forza 6 is megjelenik PC-re. Nem a teljes Xbox One-os változat, hanem egy 6 pályát (+ a variációkat) és 63 autót tartalmazó "ízelítő", mely a Windows 10-et és a DirectX 12-t hivatott promótálni. Na meg persze az UWP-t, aminek segítségével ezentúl könnyebb lesz a konzolos játékok PC-s változatát elkészíteni. Lássuk, mit is kapunk a beta verzióval!

forza6_3.jpg

Először is egy szinte tökéletes prezentációt. De tényleg, ami az Xboxon régóta standardnak számít, az számítógépen kimondottan üdítően hat. A menük, a kezelőfelület, a feliratok, a kommentár - mind 100%-ig profi munka, szimplán lenyűgöző, ahogy a hangok és a grafika is. Előbbiek talán az eddigi legjobbak ebben a műfajban, egyszerűen nem lehet belekötni sem a motorhangokba, sem egyéb zajokba. A grafika pedig olyan, amit vártunk, szinte fotorealisztikus; személy szerint én még a Project Carsnál is jobbnak látom, ami azért nem kis szó. Ajánlom figyelmébe mindenkinek a fákat Spa-Francorchamps-ban, illetve a cockpit nézetet!

Sajnos ennek viszont ára is van... Igen, a gépigény. Kezdjük azzal, hogy 8 GB RAM és 2 GB VRAM nem nagyon elég neki, nálam ilyen feltételek mellett csak 1080p mediumon hajlandó futni, ott sem 60 FPS-sel (ezt csak érzésre tudom mondani, még mindig nem megy a Fraps UWP-s játék alatt...), ráadásul 2 versenynél többet egy indítással nem tudok lejátszani, mert előbb-utóbb kidob az asztalra azzal, hogy kevés a memória. Azért ezt kicsit túlzónak találom, remélem reszelnek még rajta a végleges változatig - van rá még pár hónapjuk.

forza6_2.jpg

A játékélmény is a szokásos forzás, precíz az irányítás és korrekt a simcade fizika. Utóbbiba még olyan nyalánkságok is befértek, hogy esőben a tócsákba belehajtva fellép az aquaplaning, illetve ha két kerekünk leér a fűre, akkor onnan nagyon nehéz lesz visszatérni az aszfaltra. Bízom benne, hogy ezt a többi kiadó is eltanulja, mert sokat ad a játékélményhez (remélem figyeltek ti ott a Codemastersnél!).

Az autók közötti különbségek elég markánsak, kellően érződik a súlyuk és erejük. A drivatar rendszert is megkapjuk, melyen belül még az ellenfelek agresszivitása is állítható a nehézségi szintjük mellett. Vezetési segédletekből jó sok van. Ezeket mind egyesével lehet állítgatni és minél nehezebb szintet lövünk be magunknak, annál több pontot kapunk a verseny végén. Érdemes szépen fokozatosan átállni a realisztikusabb beállításukra, mert több pontért több érem jár, amelyekkel az autók többségét lehet feloldani. Meg kell említeni azt is, hogy egyelőre a kormányok nem támogatottak (az Xbox kontrollerek viszont jók), ezt mielőbb orvosolni kell. 

forza6_1.jpg

Sajnos hiába kiváló a játék szinte minden tekintetben, tartalmilag nagyon karcsú. Ugyan pályavariációkból elég sok van, de a 6 helyszín mégiscsak nagyon kevés. Fájó, hogy multiplayer sincs, így csak ideig-óráig fogja lekötni az autóőrülteket. Talán enyhít a fájdalmunkon az átemelt Forzavista mód, az összes kocsit meg lehet ismerni kívülről-belülről. Viszont panaszkodni mégsem érdemes, hiszen ingyenes a játék, kimondottan élvezetes, hamarosan pedig itt a Horizon 3 is, ami már teljes értékű Forza lesz PC-n is.

A Forza Motorsport 6 Apex beta változatát mindenki letöltheti ingyen a Windows 10 Áruházából.

1 komment