ZS minőség AAA árban
A Deadfall Adventures halvány utánérzése a klasszikus Indiana Jones részeknek, amely lehetett volna akár jó játék is, de sajnos több sebből elvérzett.
A játék történetébe nagyon bele se mennék, inkább csak leírom a kulcsszavakat, amelyből mindenki összerakhatja a sajátját: archeológus, akcióhős, egy csaj, őskori titokzatos kincsek, nácik, oroszok, csapdák.
A Deadfall Adventures-t 2013-ban adták ki, de már akkor is késhetett minimum 5-8 évet, annyira kezdetleges kaland-FPS lett. Annyi baromsággal találkoztam a játék során, hogy igazából már csak ezért is játszottam vele és bevallom jelen pillanatban pont ki tudta elégíteni a vágyaimat.
Általában ilyen fejet vágtam én is a játék során,de azért érdemes megfigyelni a "kidolgozott" talaj grafikáját is.
A játékmenet az akció és a puzzle feladatok váltakozásából áll. Aki azt gondolja, hogy majd jópofa lövöldével fog játszani, annak csalódást kell okozzak, szinte bármelyik 10 éves FPS kenterbe veri a Deadfall Adventures-t. Az akciórészek teljesen primitív vonalat követnel, menj előre és ölj meg mindenkit, eközben folyamatosan adagolják az igen "összetett" történetet és persze lehet ereklyéket is gyűjtögetni, amiket inkább csak unalomból gyűjtöttem össze, ha épp útba esett. Fegyverek terén se várjunk sokat a játéktól, alig van választék és azok is kidolgozatlanok (üres tárnál a teli táras grafikát használták fel), grafikailag meg valahol a 2000-es évek elején járhatunk.
Ha nem lövöldözünk, akkor biztosan egy kisebb helyszínre lyukadunk ki, ahol az adott feladat megoldásával tudunk csak továbbhaladni. A puzzle részeket nem mondanám rosszaknak, mert egy-kettőt élveztem is, de tény, hogy bármelyik BigFishGames játékban találunk izgalmasabbakat és sokkal logikusabb felépítésű feladványokat. Mellesleg volt egy feladatom, ahol 3-4x kellett új állást betöltenem, hogy valahogy meg tudjam oldani, mert annyira bugos volt.
A könnyű feladatokat buggal "nehezítették". Itt középen két elem csúszott egybe, csak glitch-cselgetéssel sikerült megoldanom.
Ezek sajnos az egész játékmenetet megpecsételték, de ha úgy állunk hozzá, akkor azt is mondhatom, hogy csupa vicces dologgal találkozhatunk egy-egy lövöldözés vagy puzzle feladat mellett.
Az egyik kedvenc jelenetem, mikor valami bányában voltam és elfogta az orosz főnök a csajomat, (konkrétan pisztolyt szegezett rá) én erre szépen bementem a a raktárszerű helyre, megöltem mindenkit 10-20 perc alatt, megoldottam félórás szenvedéssel az adott logikai borzalmat (a kapitány természetesen ugyanúgy állt és fogta a fegyvert a csajra) majd szépen felülről beugrottam a kis szobába a hátuk mögé, mint “meglepetés”. A beugrást már mint bejátszásként mutatta, amelyben az orosz arc megmagyarázatlan okokból már nem volt ott, a csaj pedig a földre került...de hogy hogy történhetett ez, az később se derült ki.
Másik kedvencem, hogy a társunknak van fegyvere, de ő inkább a harctér közepén leguggol és mozdulatlanul áll vagy simán csak össze-vissza fel-alá járkál, a Bioshock Infinite után ez már több, mint gáz.
A legnagyobb harcoknál hűséges társunk a fal mellett egy teljesen más irányba céloz.
A játékról azt írták Steamen, ahol egyébként tele van pozitív visszajelzéssel, hogy grafikailag gyönyörű és sokak szerint nagyon jó játék. Na most a játékról már megírtam, hogy a nagyon jó elég messze áll a valóságtól. Grafikailag pedig néhol annyira gyenge textúrákkal szúrták ki a szememet, hogy nem tudtam elképzelni, hogy milyen ember vagy robot írhatta azt a szöveget, mert ez minden csak nem szép.
A csodálatos grafika. A hajóban minőségi kincsre bukkantam, de talán jobb lesz ha ezt inkább itt hagyom.
A játék végén ugyanaz az érzésem volt, mint az elején. Nem tudom mit szerettek volna a fejlesztők: egy jó Indiana Jones klónt vagy egy puzzle játékot némi akcióval? Mindegy is, mert ez sehogy sem sikerült. A Deadfall Adventure FPS-nek rossz, kalandjátéknak gyenge, lehet jobb lett volna valami egyszerűbb logikai kalandjáték nulla akcióval, vagy igazából bármi, csak nem ez.
Mondanám, hogy a játékot azoknak tudom ajánlani, akik szeretik a fapados FPS-eket és nem vetik meg az igazi ZS kategóriás hülyeségeket, de nem tudom, mivel a steames 40 eurós ár borzasztóan sok, hasonló árban ezerszer jobb játékokat lehet venni. Szóval azt mondom inkább, hogyha van rá lehetőség és bírjátok a rossz játékokat, akkor nézzetek bele egyszer, amúgy meg messziről kerülje el mindenki.