Steam Summer Sale 2015 - Indie ajánló

Eljött a nagy nap, amit mindenki várt, itt az év első nagy akciója, a Steam Summer Sale. Kezdésként jöjjön a megszokott ismertető azoknak, akiknek még nem volt szerencséjük eme neves eseményhez.

steam_summer_sale_2015.JPG

Csütörtöktől 10 napig folyamatosan, minden nap este 7-től kapjuk a Napi akciókat, de eközben mindig ajánlatos figyelni a kiszemelt játékokat, mert ezektől függetlenül is változhat az áruk. A nagy leárazáskor a legtöbb játék eleve kap egy kisebb-nagyobb akciót, de azokkal ajánlatos várni, hátha beesik Napi akcióba, ha meg nem, akkor várhatunk az utolsó napig azokkal. Volt már arra is példa, hogy a fejlesztő a jobb fogyás érdekében még lejjebb vitte az árát, tehát érdemes hidegvérrel, átgondoltan vásárolni és nem hirtelen felindulásból. Ha lemaradtunk volna egy akcióról, akkor se szomorkodjunk, hiszen simán lehet újra napi ajánlatban is vagy az utolsó nap (Encore Day), amikor a legjobban fogyó játékokból rakják össze a Napi akciót.

Az akció idején sokszor nehéz átlátni az egész rendszert, ezért szokás szerint itt a játéknapló listája a legjobb indie játékokkal:

ori_and_the_blind_forest.jpg

Ori and the Blind Forest: az elmúlt évek egyik legjobb indie játéka metroidvania stílusban. Írhatnék róla oldalakat, de inkább csak annyit fogok, hogy: instant buy!

Dungeon of Endless: egy igazi túlélős sci-fi, amely ügyesen ötvözi a tower defense és a roguelike játékmenetet egyedi grafikával és a hangulathoz illő pro zenével. Talán az egyik legjobb roguelike játék, ami mostanában a kezem közé került.

Hand of Fate: a játék az RPG, a brawler és a véletlenszerű generáció precíz elegye. 3D-s mezőn harcolhatunk valós időben; a szerencsénkre, a felszerelésünkre, illetve a józan eszünkre hagyatkozhatunk fontos döntések kapcsán. A játékot az Osztó irányítja számunkra, aki beszédével a játékhoz láncol minket. Egyszerűen nem tudod abbahagyni a játékot, mindig muszáj még egy kört játszanod vele.

In Verbis Virtus: a hangod a fegyvered! Ebben a játékban a mikrofonba mondott varázsigék segítségével lehet varázsolni egy rejtélyekkel teli világban. Nagyon erős a puzzle és ügyességi vonala a játéknak, tehát csak azoknak ajánlom akik kedvelik az ilyet. Továbbá szükséges hozzá egy jó mikrofon, hogy a játék a lehető legjobb minőségben tudja feldolgozni a kimondott szavakat.

Woolfe - The Red Hood Diaries: Piroskát irányítjuk ebben a Tim Burton stílusú “Trine klónban”, aki édesapja halála után nyomoz és szeretné megtudni az igazságot.

The Incredible Adventure of Van Helsing III: Van Helsing és Lady Katarina kalandja az utolsó fejezethez ért. A polgárháborúnak már vége Borgoviában, a város romokban hever. Ebben a káoszban kell hőseinknek újra felvenni a harcot a gonosz ellen. Vajon sikerül-e nekik? Vajon sikerül-e legyőznie Van Helsing-nek a legerősebb ellenfelét?

Highlands: kíváncsi vagy, hogy milyen egy kézzel rajzolt játékkörnyezetben egyedi karakterekkel, erőforrás-gazdálkodással és RPG-elemekkel átszőtt játékkal játszani? Akkor a Highlands neked való. Ahogy haladsz a játékkal újabb, és újabb területeket oldhatsz fel, és a karaktereid képességeit használva erősítheted a pozíciódat. A döntés a te kezedben van, a kérdés az, hogy élsz-e vele.

Besiege: fizika alapú ostromgép-építősdi. Még erősen alfa-állapotú, de a fun faktor már a helyén van. A sima ostromtornyoktól a tiltott önkényuralmi jelképeket formázó gyilkológépekig mindent meg lehet építeni benne (tengernyi videó van fent a Youtube-on erről). Gyengébb gyomrúaknak nem annyira ajánlott, mert nem csak építményeket kell lenulláznunk, hanem a ránk támadó embereket is.

Darkest Dungeon: körökre osztott rpg roguelike-dungeon crawler stílusban rengeteg lehetőséggel és random generált pályákkal. Egyelőre még csak Early Access állapotban van, de már most is megéri a pénzét, főleg ha még kap egy jobb leárazást.

Hotline Miami 2: Wrong Number: jobb lett volna, ha csak simán alcímmel jelentetik meg kiegészítőként, mert messze alulmarad az első résztől, viszont aki hiányolta már az első rész adta beat'em up véres kivégzéseit, az nyugodtan csapjon majd le rá, ne fog csalódni.

Deathtrap: ha tetszett a Van Helsingekben a tower defense-es rész, akkor ez a - szintén Neocore - játék neked való. A grafikus motor, az ellenfelek és a helyszín nagyjából ugyanaz. A szokásos TD formulát megdobja egy kis Diablo-féle ARPG elemmel, tehát a hősünk is szaladgálhat és gyilkolhat a tornyok és csapdák között, XP-t pénzt és természetesen lootokat szerezve.

Crypt of the NecroDancer: roguelike játék ritmusra, avagy mozogj és támadj ütemre, éld át a fantasztikus kalandokat fantasztikus zenével körítve! Habár még csak nem rég jelent, de máris számtalan díjat zsebelt be, ami csak aláámasztja, hogy az egyik legjobb indie játék lesz 2015-ben.

Tengami: könnyű és rövid puzzle-kaland játék, ami inkább a varázslatos világával és egyedi mechanikájával varázsolja el a játékost. Egy komoly akcióban érdemes ránézni.

Grow Home: egy kis robotot alakítunk ebben a craftolós open-world játékban, ahol az a feladatunk, hogy a szigeten található nyersanyagok segítségével egyre nagyobbra növesszük kis növényünket, de vigyázni kell, hogy hol kezdünk el mászni a falon.

A Good Snowman Is Hard To Build: ebben az aranyos kis “ügyességi” puzzle játékban nem más a feladatunk, mint hogy egy szörnnyel megépítsünk egy hóembert az egyre nehezedő pályákon.

Westerado: Double Barreled: ebben a retró grafikával megtámogatott vadnyugati játékban bosszút kell állnunk a családunkat meggyilkoló banditákon, ahol egy open-world környezetben kell felgöngyölítenünk a bűntettet, és közben a spagetti-westernek minden sajátosságát is megkapjuk.

Jumpjet Rex: old-school 2D-s platformer, ahol egy rakétacsizmás dinoszaurusszal kell eliminálni ellenségeinket több pályán keresztül, titkos helyeket felkutatva, akár Co-op-ban is!

oceanhorn_monster_of_uncharted_seas.jpg

Oceanhorn: Monster of Uncharted Seas: az egyik legminőségibb zelda-like puzzle-kaland játék lenyűgöző grafikával és mindenki számára könnyed játékmenettel.

Apotheon: ókori görög időkben játszódó, harcra épülő oldalnézetes játék, érdekes történettel és a különleges látványvilágával.

Windward: egy akciódús multiplayer sandbox játékról van szó, amely a nyílt tengeren játszódik. Légy a hét tenger ördöge ebben a remeknek ígérkező játékban.

Schrödinger’s Cat And The Raiders Of The Lost Quark: szinte mindenki hallott már Schrödinger-ről és a macskájáról. Hát most a macsek bőrébe bújhatunk ebben szórakoztató, őrült, kiszámíthatatlan és színes puzzle-platformer játékban. Ki mondta, hogy a fizika nem lehet érdekes?

A Steam garantálja az önfeledt szórakozást. Ha bármelyik játékkal bármi problémád van (nem tetszett, nem indul el stb.) és kevesebb, mint 2 órát játszottál vele, akkor könnyedén vissza tudod kérni a pénzed.

Ha ez még nem volna elég, akkor itt olvashatsz a régebbi ajánlókat:
Steam Autumn Sale 2014
Steam Summer Sale 2014
Steam Autumn Sale 2013
Steam Summer Sale 2013
Steam Autumn Sale 2012

1 komment