2015. március 09. írta: Norlwinder
Címkék: android
Buddy & Me

A Humble Mobile Bundle 10 egy kellemes játékcsomaggal lepett meg minket, ahogy ezt ayo korábban már említette. Ennek a csomagnak az egyik gyöngyszeme a Buddy & Me (Humble Edition) volt, ráadásul ebben a kiadásban nem csak a játékot, hanem a 6 zeneszámból álló soundtrack-et is megkaptuk, ami pontosan olyan lenyűgöző, mint maga játék.

A Sunbreak Games (elmondásuk alapján) olyan játékok fejlesztésére és készítésére törekszik, amelyek család-barát értékeket közvetítenek. A Buddy & Me igen jó példa erre. A gyerekeknek azért fog tetszeni, mert épp ebben a korszakban vannak, amikor a fantáziájuk határtalan, és könnyen lenyűgözhetőek. A felnőtteknek pedig azért fog tetszeni, mert visszaidézi a boldog gyermekkort, amikor az álmok valóra váltak.

A játék főszereplője egy kisfiú vagy éppen egy kislány, hiszen kiválaszthatjuk kivel szeretnénk játszani, és a barátja, Buddy. Buddy egyfajta képzeletbeli barátnak tekinthető, aki az álmok világába kalauzolja el főhősünket, és aki vigyáz is rá, hiszen az álmok sem teljesen veszélytelenek: egy mély szakadéknál a hasára ugorhatunk, vagy éppen a farkán átlendülve érjük el a peremet, de repülhetünk is a hátán.

buddy_me_01.jpg

Itt épp Buddy hátán repülve kaphatjuk el a csillagokat.

A játékmenet igen egyszerű: lineáris pályán futunk, melyet különféle akadályok nehezítenek (pl. szakadékok, gombák, melyeknek a kalapjai trambulinként funkcionálnak). Időre megy a játék, alaphelyzetben 2 percig tart egy "futás", amit kétféleképpen is meg tudunk hosszabbítani. Az egyik módszer, hogy sikerül olyan csillagot gyűjtenünk, amelyik az időhöz ad egy kis pluszt, a másik pedig, hogy a kis repülő nyulakat elkapjuk. Ezek a nyulacskák, egy-egy hosszú híd szakasznál plusz időt adnak. Minél többet sikerül összegyűjtenünk, annál több időt nyerhetünk.

buddy_me_02.jpg

Buddy hasáról ugorva talán sikerülhet a nyuszit elkapni.

Az irányítás egyszerű, amikor pöccintünk egyet a képernyőn, akkor ugrunk. Ha még egyet pöccintünk, akkor az ugrás közben ugrunk még egyet, és ha pöccintünk egy utolsót, akkor a karakteren lévő pulcsi rögtönzött siklóernyőként fog funkcionálni. Nagyon hamar rá lehet érezni, hogy mikor és hogyan érdemes ugrani, hogy pontosan abban az ütemben ugorjunk, és érkezzünk, hogy az egy pillanatra se akassza meg a futást, vagyis nem fogunk leesni.

A nyulacskák gyűjtögetése mellett csillagokat gyűjtögethetünk, ezek pedig a pontszámba számítanak be. A sima csillagok mellett, ahogy említettem már, vannak olyan csillagok, melyek bónuszt adnak: az egyik az időhöz ad pluszt, egy másik fajta dupla csillagokat ad, a harmadik pedig egy kis extra sebességet.

Ha pedig véletlenül leesnénk, nem halunk meg, hanem az egyik repülő nyulacska megment minket, és visszapottyant a pályára. Nekem ez nagyon tetszett, hiszen nem büntet a játék, ha leestem, nem veszítettem életet, hanem mehettem tovább.

A zenéje, ahogy már említettem fantasztikus, nehéz eldönteni, hogy a futás alatt hallható zeneszám vagy pedig az összesítés alatt éneklő a nyulacskák dala a jobb.

Látványvilága álomba illő, ami nem meglepő, hiszen egy álombeli játékról van szó. Pasztellszínekkel dolgoztak a fejlesztők, ami gyönyörű látványt biztosít, amikor például egy hídon futunk át, és feltárul az álombéli táj.

buddy_me_04.jpg

Egyszerűen álomszép. :)

Nem hiányozhat a ranglista sem a Google+-os ismerősökkel, és persze az eredmények, amelyek XP-t adnak a Google Play account-hoz.

Összesítve azt tudom elmondani a Buddy & Me-ről, hogy ideális játék bárkinek, gyereknek, felnőttnek egyaránt, hiszen mindenki találhat benne valamit, ami tetszeni fog neki. Én az éneklő nyuszikra voksolok. :)

komment