Végre nekem is sikerült kijátszani a Darksiders-t és azt kell, hogy mondjam hogy igazak az állítások, tényleg egy olyan játék, amit egyszer mindenképp végig kell tolni. Bevallom én egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy miért magasztalja mindenki ennyire az egekbe és persze azt se, hogy ez az egyik legjobb zelda-like hack n slash játék. Igazából sose vettem volna meg, ha nem lett volna a Humble THQ Bundle-ben, de szerencsémre benne volt, és nagyon is köszönöm nekik.
A csomagot azonnal megvettem, de hosszú idő után tudtam csak magamat rávenni, hogy belekezdjek a játékba, mivel az effajta stílust nem szeretem, hiszen túlságosan repetitív. Először csak kipróbáltam még a vásárlás idején: elkezdtem a prologot, amely inkább a brutális harcokról szólt, a monumentális szörnyekről és a filmbe illő látványról. Nem mondom, hogy nem tetszett, de a játékmenete a szokásos megyek előre, egy-két ugrás, 10 ellenség, majd 5 még erősebb, aztán jön egy nagyon erős szörny, pár átvezető videó és újra ez, csak keményebben.
A bevezetőt kitolva nagyjából másfél év után nyúltam újra hozzá, mert egyszerűen nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy miért is áradozik róla mindenki - amúgy többek között azért sem értettem, mert a Darksiders 2-vel játszottam még először a megjelenése környékén, amely az első részhez képest túlságosan is lineáris.
Miután sikerült felelevenítenem minden emlékemet a történetről és persze az irányításról, egyre jobban kezdtem belemerülni a játékba és fokozatosan kezdtem megérteni a többiek határozott pozitív véleményét. Kezdetben valóban sok a harc, de egy idő után azon vettem észre magam, hogy logikai feladatokat oldok meg, ráadásul sokszor többet szenvedtem ezekkel, mint a henteléssel. Valamikor ekkor lehetett az is, amikor a csodálatos köntösbe foglalt játékot igazán át tudtam látni és éreztem a zelda-like érzést. Bementem egy dungeonbe kisebb harcok és puzzle feladványok váltogatták egymást, majd a végén egy kemény boss harc, ahol kapok valami szuper tehetséget és ezáltal még több új helyszínre tudok majd eljutni. A Darksiders nagyon mélyen mutatja meg csak, hogy ő egy Zelda-klón. Eddig csak olyan zelda-like játékokkal játszottam, amelyek az eredeti játéknak egy butított és gyengébb kivitelezése, sokszor még a sprite-okat is kilopják az eredetiből és már egy screenshotból megmondja mindenki, hogy “jajdejó! olyan mint a Zelda” és nagyjából ebben ki is merül az adott játék tudása.
Számos hack n slash játékkal játszottam már, de ennyire egyedülálló játékot még nem láttam, főleg ebben a stílusban. Egyszerűen elképesztő volt a hatalmasnak tűnő open world világa, amely a linearitása miatt se lett teljesen egysíkú. A története is elejétől a végig kidolgozott, ténylegesen le tudott kötni az utolsó percig. Grafikája még most is megállja a helyét - több pálya részt újra és újra megnéztem, hogy még többet tudjak bennük gyönyörködni. A harcrendszer és a hozzá tartozó fejlődés rendszer elsőre fura volt, de hamar meg tudtam szokni - élvezet volt ezeket összegyűjtögetni és természetesen élesben is bevinni. A boss fightokat is szerettem és rendkívül profi módon eltalálták a logikai és a harci részek arányát és felosztását. Nem volt egyikből sem túl sok és nem volt egyik sem annyira brutális, hogy a játék kárára menjen - igazából ez egy sikeres játék kulcsa. A Darksiders olyan alkotás, amelyet mindenkinek ki kell próbálnia, mert ennél jobb hack n slash játékot soha az életben nem játszottam.
