Delver's Drop

A Delver's Dropról már volt szó itt a blogon, ayo írt róla a tavalyi PAX rendezvény kapcsán. A játék egy 2D-s roguelike akció RPG, nagyon szép, a 16-bites korszakot idéző grafikával, meg "The Legend of Zelda" szerű játékmenettel, amit kicsit megbolondítottak a stílusosan elnevezett "véletlen dungeon generátorral" (Randungeonization™). A lényeg, hogy elméletileg minden játék más lesz ezáltal, máshol vannak az ajtók, titkos kapcsolók, mások az ellenségek, és más útvonalon lehet eljutni a célhoz. A készítők szerint így garantált a végtelen újrajátszási faktor, mert sohasem tudhatjuk mi vár ránk a következő teremben.

delvers_drop_1.jpg

A Pixelscopic Studió a Kickstarteren folytatott sikeres kampány után a 2013-as év végére ígérte a játékot. Sajnos egyelőre nem így alakult, úgy néz ki, hogy csak 2014 közepén fog debütálni a végleges verzió. Jó hír viszont, hogy nem csak desktop (Windows, Linux, OS X), hanem iOS, továbbá Android platformokra, és Ouya-ra is megjelenik. A plusszegysor gyűjtők is örülhetnek, mert a Steam Greenlighton is összegyűlt a megfelelő számú szavazat, ezért biztos, hogy a játék elérhető lesz a Steam rendszerében.

Szóval várni kell még egy kicsit, azonban mi nagyon szerettük volna kipróbálni, így kaptunk a fejlesztőktől egy alpha verziót tesztelésre.

Ez még csak egy nagyon korai, de már játszható kiadás. A tesztelők, újságírók, és a Kickstarteres támogatók kapták azért, hogy fogalmuk legyen hogyan is fog majd a végleges verzió kinézni.

A kerettörténet szerint a választható karaktereink gazemberek, a régi céhek megmaradt tagjai, akik mostanában inkább kétes ügyletekkel keresik a kenyerüket egy Spirewatch nevű erődvárosban. A várostól néhány mérföldnyire egy töredezett sziklákból álló hegyen, amelynek neve Cornus Spire, áll a Wandering Halls nevű kastély, a visszavonult Gilt Király kastélya. A kastély csúcsai szinte a felhőkig érnek, alatta a hegy lábánál pedig bűzös, fekete mocsarak terülnek el. Mivel nincs messze a várostól, a helyiek sokszor látják a kastély falait rejtélyesen elmozdulni, mintha a szobák, a tornyok, a mellvédek összecsukódnának, és átrendeznék magukat valami titokzatos mechanizmus által hajtva. Annak ellenére, hogy a városlakok meglehetősen óvatosak illegális ügyleteik során, azért gyakran előfordul, hogy feltűnnek a királyi család őrei, és okkal, vagy ok nélkül elhurcolják azokat a kalandorokat, akik nem voltak elég szerencsések, és a Wandering Halls tömlöcébe vetik őket. Ennek a rettegett várbörtönnek a neve pedig Chill. Itt várják végzetüket a raboskodók (Delverek), akiknek néha, ismeretlen okból megkegyelmez a sors. A kiválasztottat a börtönőr egy hatalmas alagút (a neve Drop) bejáratához parancsolja, és megígéri neki, hogy a másik végén a szabadság vár rá. Ha túljut a folyamatosan változó szobákon, termeken, legyőzi a szörnyeket, egyéb teremtményeket, valamint megoldja a rejtélyeket, akkor szabadon távozhat, és a kincseket is megtarthatja, sőt mesés gazdagság vár rá.

delvers_drop_2.jpg

A tömlöcben kezdünk tehát, börtönőrként. Az első feladatunk a karakterünk kiválasztása. Jelenleg három közül választhatunk: Rogue, Sourcerer, Gladiator - de később lesznek még más karakterek is. Ügyesen oldották meg a játék indítását, mert főszereplőnket, a börtönőrrel kell kiszabadítanunk. Minden osztály más-más képességekkel, perkekkel rendelkezik, természetesen a fegyvereik is mások, illetve az életerő, valamint a páncél mennyisége is változik. Ebben a verzióban induláskor egy véletlenszerű, a kasztjának megfelelő fegyvert kap a játékos, jelenleg négy különböző kard, négy varázspálca, és két pöröly áll a játékos rendelkezésére. A játékot a billentyűzet segítségével lehet irányítani, az egérre nem is lesz szükségünk. A szokásos WASD gombokkal történik a mozgás, támadni a felfelé nyíllal, védekezni pedig a lefelé nyíllal tudunk.

delvers_drop_3.jpg

A legegyszerűbb a Rogue-al indítani, talán azért, mert ez a legjobban irányítható, eléggé kiegyensúlyozott a páncél / életerő szintje, és akkor üt a kardjával, amikor az ember lenyomja a gombot. Nem úgy mint a Galdiator, akinél a pöröly súlya miatt van egy kis késleltetés, épp ezért nagyon fontos az időzítés. Sebzésben viszont ő a legerősebb. A Sorcerer fegyvere a varázspálca, ami tűzgolyókat lő, de ezzel is nagy gyakorlatot igényel a harc, mert nem egyszerű a folyton mozgásban lévő ellenfeleket eltalálni. Főleg, hogy mivel nincs egér a karakter oda céloz, ahova néz. Ráadásul neki a legkevesebb az élete, ezért elég egy rossz mozdulat, és kezdhetjük az elejéről az egészet. Viszont nem kell vele közelharcba bonyolódni, távolról is képes likvidálni az ellent.

delvers_drop_4.jpg

Ami még nagyon fontos, az a lootolás, a különböző tárgyak, eszközök keresése, felszedése. A Diablo első része óta tudjuk, hogy ez hogy működik. A termekben lévő hordókban, ládákban a játék során használható "kincsek" vannak. Egy része ezeknek gyémánt, a játék pénze, de hogy ezt mire lehet használni arra még nem sikerült rájönnöm, úgy látszik csak a végleges kiadásban lesz jelentősége. Illetve találhatunk még életerő fiolákat, és páncél "darabokat" amik a pajzsunkat erősítik. Érdemes ezeket "elraktározni", és nem egyből felvenni, mert lehet, hogy a következő ajtó mögött 15 db vérszomjas szörny van, és esetleg kellhet. Ha ugyanis felvesszük vagy az életerőt, vagy a pajzsot, de nincs rá szükségünk (értsd: minden érték maximumon van), akkor eltűnik, ha viszont nem, akkor vissza lehet érte menni, ha a helyzet úgy kívánja. És általában a helyzet úgy kívánja.

delvers_drop_5.jpg

Ez a korai demó négy szintet tartalmaz, egyre nagyobb, és nehezebb pályákkal. A pályának akkor van vége, ha megtaláljuk azt a szobát, ahol a következő pályára vezető csapóajtót működtető fogantyú van. Ha ez megvan meghúzzuk a kart, és mehetünk is tovább. A végleges kiadásban ez biztosan másként lesz, furmányos kelepcék, fejtörők várnak majd ránk, ha tovább akarunk jutni a következő szintre. Minden szoba egyedi, van ahol a tereptárgyak is a segítségünkre vannak. Ha ügyesen helyezkedünk, csapdák mellé, vagy elé, akkor amint működésbe lépnek, sebzik a támadóinkat, megkönnyítve ezzel a dolgunkat. Nem árt erre figyelni, elég jó taktika.

delvers_drop_6.jpg

Összegezve a játék még ebben a korai formájában is nagyon szórakoztató, aki kedveli a stílust, nem fog csalódni. Kis szerencsével viszonylag könnyű végigvinni, nekem jobban bejött, mint például a Binding of Isaac, ami borzasztó nehéz, és nem is ad túl sok sikerélményt. Remélhetőleg összekapják magukat a Pixelscopic-nál, és megjelenik 2014 közepén. Szerintem ez az év legjobban várt indie játéka!

Itt tudjátok előrendelni:
http://delversdrop.com/preorder/

komment