Első ránézésre nekem is a "már megint egy zombis játék" gondolat fordult meg a fejemben egészen addig, amíg ki nem próbáltam. Ez kérem szépen szerelem az első perctől kezdve.
A játék jelenleg az egyik legsikeresebb indie cím Xboxon, de már a Steamen is erőssen hasít, benne van a Top 10-es eladási listán. A konzolos verzió nyáron jelent meg, PC-re csak most érkezett a végeleges változat november 5-én. Ez egyrészt érthető, hiszen az Xbox-ot helyezték előtérbe, ahol az első nap több mint félmillió eladást produkáltak, továbbá készítik az új DLC-t (amelyről később még szó lesz) és ráadásul a játék annyira indie, hogy az egész portot csupán 1 ember készítette el. Volt vele sok probléma Xboxon is, de PC-n még több hiba jelentkezett. Kezdetben csak gamepaddal ment, nem volt grafikai opció vagy csak kevés és rengeteg bug volt. Folyamatosan néztem a fórumokat, ahol láthatóan mindig volt kommunikáció a felhasználók és a fejlesztő között, ez mindenképpen pozitív az Undead Labs részéről. A jelenlegi verzió se hibátlan, még mindig ajánlott a gamepad használata, de már egy játszható verzióról beszélünk. Minden téren sokat javult a már eleve jó játékmenet és már csak nüansznyi hibákat tartalmaz, amelyek nem nagyon fognak minket zavarni a játékélményben - mellesleg azokat is folyamatosan javítja a kedves kis emberünk.
Gondolom már mindenkit az érdekel, hogy mitől állítom, hogy ez az év egyik legjobb zombis játéka, úgyhogy itt az ideje belemélyülni a lényegbe. A State of Decay egy intelligens tps nézetű zombi-túlélős játék, amely tartalmazza a jól ismert alapokat, de ezekhez hozzáadott sok plusz megoldást, miközben a régieket is nagyszerűen használja fel. A környezet hasonlít az Alan Wake kempinges erdős részeihez, de sokkal gyengébb a kivitelezése. Itt most nem azt akarom mondani, hogy a pixelek szurkálják a szemgolyómat, de valljuk be ez az egyik gyenge pontja a játéknak - persze az 50 eurós The Walking Dead: Survival Instinct-hez képest mestermű.
A játékot legjobban a Dead Islandhoz tudnám hasonlítani, bár ott inkább a fegyverek óriási választéka / fejlesztése és azok használata adta meg azt a pluszt, amiért mindenki megkedvelte. Itt ahogy már mondtam inkább intelligens megoldások lesznek, hiszen ez egy igazi túlélő játék. Menjünk tovább ezen a vonalon és vegyük át, hogy miben hasonlít a kettő.
Itt is mint civil ember veszünk részt a zombi-invázióban. Helyileg egy kempingben kezdünk Trumball Valley-ban, majd szép fokozatosan megismerkedünk a hely többi, összesen 5 nagyobb területével és az ezeket összekötő utakkal. Szokásosan a többi túlélőnek kell segíteni sandbox jelleggel - kocsi ON. Energia csíkunk is lesz, ha elfogy, ehetünk csokit és akkor gyorsabban futunk, tudunk verekedni stb. Ebben is széttörik a fegyverünk vagy tompa lesz egy idő után, lehet fejleszteni, fejlődni, a Dead Island kb. ennyivel ki is fújt.
Jöhet a játékmenet, amelyben ki fogom emelni azokat a plusz tulajdonságokat, amelyeket eddig nem tartalmazott a legtöbb játék vagy csak hasonlót.
A játékot egy barátunkkal kezdjük, de folyamatosan új szereplők lesznek mellettünk, akik nem csak segítenek és a story fontos szereplői, de válaszható karakterek a játék közben is. Mindegyiknek egyedi tudása, jellemzője és persze kidolgozott története van. Az első dolgunk egy magaslat keresése, ahol körbenézhetünk egy-egy új területen, hogy mi van a közelben - Assassin's Creed-féle újítás. Minél több dolgot veszünk észre, annál biztosabbra mehetünk. Ha fegyver kell, akkor érdemes megnézni, hogy merre van a ranger irodája, ha meg épp egy sérült barátot kéne ellátni, akkor jobb híján egy állatorvosi rendelő is tökéletes célpont lehet. Ezután a lelőhelyek felkeresése és a cuccok összeszedése következik. A játék nagy része lootolásból és zombi trancsírozásból fog állni. Ha megvan a kiszemelt helyszín, mondjuk egy rendelő, akkor érdemes óvatosan megközelíteni. Túlerőben simán meg tudnak ölni a zombik, sokszor rejtett kis zugokból támadtak meg, miközben bátran szaladtam át egyik pontról a másikba, ráadásul a napszakok változnak és sötétben csoportosan vándorolnak a zombik finom agyvelő reményében - lámpa, hangoskodás OFF.
Tehát érdemes a fű sűrűjében osonva, lassan lopakodva elérni a célpontot, hiszen akkor csöndesek vagyunk és kevésbé látnak. A térkép amúgy mindig jelez az adott irányban, ha bármilyen neszt hall a karakterünk. A zajongás és a túlélés egymást kizáró dolgok, tehát érdemes Walking Dead módra széjjel verni őket valami szépséges tárggyal, nem dudálni a kocsival, fényeket kikapcsolni, nem kiabálni, mert csak felhívjuk magunkra a zombik figyelmét. Ezért is a legtöbb mozdulatból két fajta van: a gyors és hangos vagy a lassú és csöndes. Az előző példát folytatván, ha beértünk a célba (rendelő) és halkan kinyitottuk az ajtót, akkor körbe nézhetünk valami hasznos tárgy reményében - jelenesetben gyógyszer. Szintén figyelni kell a hangra, ha gyorsan szeretnék valamit kiszedni, akkor meg lesz az esélye, hogy véletlenül kiesik belőle valami és a hang felkelti a közelben járkáló zombikat, tehát érdemes türelmesnek lenni. Viszont, ha épp két tucat zombi elől menekülünk, akkor nyugodtan használhatjuk a gyors opciót, hiszen úgyis mindegy - mellesleg az ablakokat bedeszkázhatjuk Call Of Duty stílusban időnyerés céljából. Ha mindennel megvagyunk, miénk a gyógyszer, amit a táskánkban tudunk elraktározni. A táska bővíthető, viszont ha betelt, akkor sincs gond, át lehet adni a társainknak is az újonnan szerzet tárgyat. Végre meg is lennék a feladattal, mehetünk vissza, elláthatjuk a bajtársunkat gyógyszerrel és jöhet a következő küldetés. Ezenfelül még rengeteg újítás és extra dolog van, mint például a bázis építés, benzinszerzés, autójavítás és a többi, de a lényeg nagyjából ez lesz.
A játékidő olyan 20-30 óra között van, amire még rájön az achievementek teljesítése is. Ha ez nem volna elég, akkor ott a november 29-én megjelenő DLC. A Breakdown tartalmazni fog egy végtelen survivor módot, nehezebb fokozatokat, új hősöket, új fegyvereket és új kihívásokat mindössze 7 dollárért - és akkor elérkeztünk az egyik legfontosabbhoz, a játék árához. A játék most is csak 18.99 euró, miközben simán leveri az összes vetélytársát kortól nemtől és pénztől független. A Walking Deadnek pontosan ilyennek kellett volna lennie, az új Dead Island csak egy spin-off, a State of Decay meg a semmiből megmutatta, hogy milyen is az igazi survivor zombi játék. Hamarosan őszi és téli nagy akciózás a Steamen, szerintem ez az a játék, amit mindenképp írjátok fel a listára, nem fogjátok megbánni.
A játékot itt tudjátok megvenni:
http://store.steampowered.com/app/241540/