A Polygon oldalán találtam ezt a cikket, amely többek közt elmeséli az indie játék pár éves történetét és hogy az indie mozgalom milyen fontos szerepet játszik a következő konzolgeneráció számára. Egy minimális bevezetőt azért hozzáírtam az én gondolataimmal is:
Ha jobban megnézzük a játék konferenciákat, észrevehetjük, hogy egyre jobban törnek elő a független fejlesztők. Az idei év mérföldkő az indie játékoknak, ahogy azt E3-as beszámolómban is olvashattátok, az új konzolgeneráció nagyon is előtérbe helyezte az indie fejlesztőket. Legnagyobb meglepetés nekem a Sony volt, aki egy teljes blokkot adott az indie játékoknak, ezáltal eljutottunk oda, hogy a nagy AAA játékok mellett említik meg ezeket a kis stúdiókat is. Akkor még egyértelműen a Sony nyert minden téren, de persze idővel az Xbox One is helyrerázta magát a self-publishing megoldással, és az amúgy kevésbé sikeres Wii U is sok szeretettel várja az indie fejlesztőket. Fordult a kocka, ma mindenki a független játékfejlesztőkért "harcol".
A játékpiac, ahogy a filmipar is sokszor, egy helyben toporgott, de mindenki szerencséjére az indie játékok újra életet tudtak lehelni belé és visszahozták nekünk azt, amit szerintem sokan hiányoltak, a játék élvezetét. Hiába az egyre brutálisabb grafika, kevés új ötlet volt és minden évben csak valahányadik bénább változata jött ki egy franchise-nak. Ma olyan szinten mérvadó az indie, hogy például a Legend of Grimrock sikere után a Ubisoft valahogy egyből készített egy újabb Might & Magic részt 10+ év után. Ráadásul már kiadták Steamen, mint Korai Hozzáférés, ahogy a támogatást igénylő indie-ket szokták. Szerintem eléggé vicces.
Ritkán lehet olvasni ilyen jó cikkeket, ezért az interjú 99%-át lefordítottam. A cikk Tracey Lien angol írása alapján készült. A videó nagyjából tartalmazza az összes fontosabb indie játékot:
"Csak pár év kellett a független játékfejlesztőknek, hogy eljussanak idáig. Kevesen voltak, az esélyeik még csekélyebbek, manapság viszont nehéz lenne elképzelni a játékipart nélkülük."
"Az indie, mint mozgalom, nagyon sokat változott az elmúlt 5-7 évben," A Vlambeer egyik alapítója és fejlesztője (Super Crate Box, Ridiculous Fishing, Wasteland King) Rami Ismail így nyilatkozott a Polygonnak: "Emlékezzük vissza 2008-ra, amikor az indie játékok megkezdték a térhódításukat, akkor ezek még underground dolgok voltak, ma pedig globális mozgalom lett."
Ismail szerint ennek a folyamatnak az első lépése volt, amikor megjelentek az első sikeres indie játékok, mint a Braid vagy a Super Meat Boy. Ezek az indie címek megmutatták a többi fejlesztőnek, hogy igen is lehet kis csapatokban is dolgozva sikert elérni és nem kellenek hozzá a nagy stúdiók.
A kezdeti szikra sikeresen fellendítette az ipart, ráadásul egyre népszerűbb lett a digitális piac, amely csak elősegítette a fejlesztőket. Nem kell közvetítő, hanem saját maguk tudták értékesíteni a terméküket. Egyre több mozgalom indult, mint a Humble Bundle, a Penny Arcade Expo (PAX) vagy az Indie Mega Boot. Ezekkel a lehetőségekkel még több embert tudtak elérni a fejlesztők és mai napig az egyik legfontosabb része az indie mozgalomnak.
Az elmúlt pár év folyamatos növekedése után, Ismail szerint 2013-ban teljesen áttörték a falat azzal, hogy az indie komoly része lett a következő konzolgenerációnak.
"Most előszőr mondhatom ki, hogy az indie a játékpiac elengedhetetlen része". Tagadatlanul a mainstream része lett, nincs olyan ember aki nem tudná mi az, hogy indie és ne tudna felsorolni ezekből párat.
"Egyik platform se hagyhatja figyelmen kívül az indie játékokat, bár néhányan megpróbálták a közelmúltban. Ez igen érdekes és furcsa változás, mivel nemrég még elképzelhetetlen volt az indie játékok konzolra kerülése. A fejlesztőknek szükségük volt arra, hogy minden platformra megjelenhessen egy játék és ezért ment a harc. Manapság teljesen megfordult az egész."
A Microsoft Xbox Live Arcade rendszeren jelentek meg indie címek, de nagyon nehéz dolguk volt az indie fejlesztőknek, hogy kiadhassanak oda bármit is, mindeközben a Sony PlayStation részlege tudomást se vett az egész mozgalomról. 2013-ban mindkét konzol az AAA játékok mellett az indie megjelenésekről beszélnek és mutogatják, hogy milyen jó lesz ez meg az az indie exkluzív cím.
Rengeteg fejlesztővel beszélt a Polgyon és mind azt nyilatkozták, hogy a Sony bámulatosan aktívan foglakozik az indie játékokkal és a fejlesztőkkel egyaránt.
“Folyamatosan kapcsolatban vannak velünk” mondta Thorson (TowerFall OUYA exkluzív). “A Sony eljött hozzám a házunkba és együtt nyomtuk a TowarFallt. Na ez eléggé kemény szerintem. Emberként kezeltek és úgy is beszéltek velünk. Nagyon furcsa volt ez nekünk, hiszen a kiadókat a vállatokkal való üzletre használják, szóval egyfajta vállalatként foglalkoznak veled.”
“Nagyon furcsa, hogy úgy kezelnek, mint egy vállalat, miközben te csak egy személy vagy, szóval ez nagyon is menő a Sonytól.”
A Microsoft is megváltoztatta az indie játékfejlesztők iránti hozzáállását az új self-publish modellel. A vállalat bejelentette, hogy minden Xbox One kétszeres developer kittel fog rendelkezni. Ez annyit jelent, hogy akinek van Xbox One konzolja, az képes lesz rá fejleszteni játékot. Ez szintén egy teljesen új ajtót nyit a jövőre.
“Ez a változás nagyon jó hír volt a fejlesztőknek, hiszen nem nagyon voltak megelégedve az XBLA üzletpolitikájával, ezért inkább hanyagolták az ottani megjelenést. Senki se akart a Microsoftnak fejleszteni, mivel nagyon rossz partner volt. “
"Az, hogy ki tudok adni egy játékot a platformra, az messze nincs egy súlyban a tárgyalásokkal eltöltött idővel, ami általában arról szólt, hogy az egyszerű kiadást milyen más egyéb dolgokkal nehezítették ."
“A Microsoft távolodik a régi énjétől azzal, hogy elérhetővé teszi a szerzői kiadást. Ez egyértelműen újra be fogja indítani az indie piacot az új Xbox-on. Végre megkaptuk azt, amit mindig is akartunk: kiadni egy játékot a platformjukra és nem kell törődünk a többi dologgal.”
Ismail szerint a kiadók és az indie játék fejlesztők közötti együttműködés sokkalta egyszerűbb lett. A Sony és a Microsoft is aktívan dolgoznak egy olyan környezet létrehozásán, amelyben az indie-k könnyen tudnak érvényesülni az AAA címek mellett.
“Nincs már olyan hogy “neked szükséged lesz ránk”, ez már a mi együttműködésünkről szól, ahol mindkét oldal megpróbálja kihozni a maximumot.” Ezáltal meg fognak jelenni exkluzív játékok a konzolokra, mi meg több játékoshoz eljutunk."
A teljes cikket itt olvashatjátok el:
http://www.polygon.com/2013/10/4/4768148/the-next-generation-of-indies