Kipörgetve.

Wario Land 4

Egy ideje elkezdtem kipörgetni a Wario részeket, többnyire újra, de azért bőven van még, amivel nem játszottam vagy valamiért nem jutottam a végére. Az egyik ilyen volt a Wario Land 4, ami még a GBA megjelenése kezdetén jött ki 2001-ben.

wario_land_4-5.jpg

Ami elsőre megtetszett benne, hogy mai szemmel is igényes tudott maradni. A játék kidolgozása grafikailag és hangilag lenyűgöző. Minden világ egyedi, változatos, ahogy a pályaelemek és az ellenségek is. Minden új világ teljesen új és egyedi témát tár elénk, futkorászhatunk egy szellemekkel lakta hotel szobáiban, játékvilágban ahol játék-Wariók támadnak ránk, szemétdombon régi számítógépek között vagy éppen élvezhetjük esőt a gyönyörű őserdőben.

Amit viszont mindenképp hallanotok kell, az a játék zenéje. Talán ennek a résznek vannak a legjobb soundtrackjei, köztük is a személyes kedvencem, a Mystic Lake, ami az esőerdős pályán tökéletesen adta a borongós, de kellemes jazzes hangulatot.

wario_land_4_6.jpg

Játékmenetileg teljesen rendben van ez a rész is. Wario szokásosan hozza a formáját a kreatív skillek segítségével: feldagad, rugóként ugrál, bezombul vagy épp hógolyóként gurul le a lejtőről.
Ebben a részben is, ha elértünk a pálya végére, akkor a gomb lenyomásával új utak nyílnak meg, amin vissza kell mennünk időre a pálya bejáratához. A pálya teljesítéséhez meg kell találni a kulcsot, és persze az új utakon begyűjteni minden olyan kincset, gyűjtenivalót, ami csak a gomb lenyomása után lesz elérhető.

wario_land_4_4.jpg

A pályákon eleve sok a titkos és ezt még nehezíti, ha olyat akarunk elérni, amit a gomb lenyomása előtt nem lehet, ezért egy-egy pályát többszöri próbálkozás után lehet csak kimaxolni, amikor már pontosan ismerjük oda-vissza a pályát.
Az ilyen titkos, rejtett helyeken többnyire gyémántokat tudunk begyűjteni egy-egy puzzle feladat teljesítése által. Gondolom mondanom se kell, hogy a gyémánt ér a legtöbbet a játékban.

wario_land_4_7.jpg

A kincseknek amúgy funkciója is van, tehát lesz értelme gyűjtögetni. A pályákon szerzett pénzért mini game-eket tudunk játszani, amelyekből három fajta van a boss-ok előtt. Ezek annyira nem izgalmasak, de jópofák: baseball, ami szimpla reflex játék, ritmusos zenére ugrálós ügyességi és a személyes kedvencem egy memória játék, ahol a arc részeket kell mindig jól tippelni.

Ezekkel a pályákon szerzett pénzért tudunk játszani, a nyert pontokat pedig be tudjuk váltani különböző vicces segédletekre, amikkel a boss harcokat könnyítjük meg. Igazából ez egy kisebb “csalás”, hiszen van, ami 50 vagy nagyobb százalékban leviszi az egyébként se nehéz, de annál élvezetesebb boss-ok életet. Szóval annyira nem erőltettem én se, inkább csak a móka kedvéért játszottam, meg persze, hogy megdöntsem a saját score-jaimat.

wario_land_4_3.jpg

A pályákon talált kincsek mellett a boss pályán megszerezhető kincsesládákat is ajánlott gyűjteni. Itt simán csak bizonyos idő alatt kell győzedelmeskedni, mert minél lassabbak vagyunk, annál kevesebb kincs üti a markunkat. Ezek a kincsesládák a játék végkimenetelét befolyásolják, ami egyébként egy baromi vicces dolog, de nem szeretném lelőni a poént, már csak ezért is érdemes kijátszani, hogy nektek a négyféle endingből melyik jön ki és majd csak utána megnézni, hogy még milyen verziók vannak.

A pénz mellett egyetlen gyűjthető tárgy van csak a játékban, ez pedig a hanglemez. Ebből minden pályán egyet lehet beszerezni. Ezeknek a nehézsége teljesen változó. Számomra a legtöbb nem okozott komoly kihívást, néha egy gyémántot nehezebb volt megszerezni, de azért volt egy-kettő igazán szemét is, amin már rendesen gondolkozni kellett.
A hanglemezek egyébként a pályák zenéit tartalmazzák, amit a Sound Roomban tudunk meghallgatni.

A játék egyetlen és legfontosabb hátránya, hogy mindössze 24 pálya van ebből pedig 6 boss, tehát igen csak rövid rész lett sajna. Persze a pályákon elrejtett kincsek és hanglemezek valamennyit dobnak a játékidőn, de nem sokat. Nagyjából bő 8 óra, amit 1-2 óra plusszal meg lehet tolni, ha a pálya összes zugát be akarjuk járni és beszerezni a lehető legtöbb gyémántot.

wario_land_4_1.jpg

A Wario Land 4 egy rövid, de nagyon kellemes hangulatú és ötletes játék, aminek a zenéjét mai napig szoktam hallgatni. Éppen ezért a platformer rajongóknak és persze a Wario széria szerelmeseinek kifejezetten ajánlom.

Sajnos manapság nagyon hanyagolva van szegény Wario, legutoljára 2008-ban Wii-re jött ki rendes platformer, előtte pedig volt ez a 2001-es GBA rész, szóval igencsak ráférne már erre a sorozatra is egy korrekt folytatás.

komment