Egy kis történelem

Közel 20 éve, hogy a Nintendo 64 elhozta a kedvenceinket 3D köntösben és a jól bejáratott franchise-ok mellé egy teljesen új szereplő érkezett Banjo Kazooie néven. A játék óriási siker lett és hamar felkerült a top 3D platformerek közé, majd még kiadtak egy Banjo-Tooie folytatást is, ami hozta az első rész minőségét egy még tökéletesebb verzióban.

Pár évvel utána megjelent a Microsoft első Xbox konzolja. Az MS tömegesen vásárolt fel licenszeket, így többek között a Rare is mindenestül átkerült az új konzolra. Ez még nem is lett volna akkora gond, hiszen az új gép jóval többet tudott az elődöknél, de sajnos MS zászló alatt csak olyan rip-off folytatások készültek, mint a híresen rossz Banjo-Kazooie: Nuts & Bolts, amit máig nem tudtak feldolgozni a rajongók és azóta is várták az igazi folytatást.

2015-ben a retro-láznak köszönhetően beindult a reboot forradalom és a sok klasszikus mellett előkerült a semmiből egy furcsa cím, ez volt a Yooka-Layle. A Kickstartert az ex-Rare tagok indították, akik szerették volna újraéleszteni az eredeti Banjo-Kazooie részeket, viszont a licenszek miatt kénytelen voltak az egészet új köntösbe bújtatni.
Több se kellett a rajongóknak, a 175 ezer GBP cél nem csak hogy pillanatok alatt összejött, hanem 2.1 millió GBP-vel végződött a kampány, amin pontosan látszik, hogy igen csak nagy az igény egy korrekt folytatáshoz.
Ennyi pénz és a rengeteg pozitív visszajelzés tökéletesen elég volt az ex-Rare tagoknak, hogy végre valahára rebootolják a Banjo Kazooie sorozatot. Most pedig a sok év várakozás után végre megjelent, így hát íme a régóta várt Banjo-Kazooie szellemi örökösének a bemutatója:

A Yooka-Laylee beszámoló

A játékról még 2015-ben hallottam először, amikor elindult a Kickstarter kampánya. Én ugyan nem fizettem előre, de a gyűjtés sikeres volt, ugyanis több mint 2 millió fontot sikerült virtuálisan összekalapozni. Ez egy nagyon szép teljesítmény, főleg annak fényében, hogy a játék egy jelenleg kihaló félben lévő stílust képvisel, ami nem más, mint a 3D platformjátékok.

Akik kb. egyidősek velem, esetleg idősebbek, azok biztosan emlékeznek még a Banjo Kazooie vagy Donkey Kong játékokra. A fiatalabbak már inkább a konkurens Crash, Bandicoot, Ratchet & Clank vagy Jak sorozatát ismerhetik ebből a stílusból. A Yooka-Laylee is ezen címek rajongóit célozza meg elsősorban.

Platformjátékok az életemben!

Én imádom ezt a stílust. Nekem hatalmas kedvencem volt a Banjo Kazooie majd Tooie, a Super Mario 64, Super Mario Sunshine vagy épp a Donkey Kong 64 és persze később a Super Mario Galaxy részek is. Számomra érthetetlen, hogy miért kerülik a fejlesztők ezt a stílust.
A Yooka-Laylee első videójával elvarázsolt. Az már csak hab volt a tortán, hogy megtudtam, hogy a fejlesztők egy része abban a csapatban voltak, akik a Banjo játékokért is felelősek voltak. Eszembe jutottak a régi emlékek és már azonnal játszottam volna, de sajnos várnom kellett. Egészen mostanáig.

Megérte várni?

Ha nagyon gyorsan le akarnám tudni, akkor azt mondanám hogy sajnos nem, de azért nézzünk csak bele.
Ami számomra rettentő nagy pozitívum, hogy le sem tagadhatná a banjós múltját. Aki játszott Banjo játékkal, annak már a menü is ismerős lesz, ugyanis mint az N64 idején, itt is három lehetőségünk lesz menteni és mindhárom save file-nál valami vagány pózt vágnak a főhőseink.
Apropó főhősök. Itt is ketten vannak, folyamatosan együtt mozognak és egymás kiegészítései. És itt még nincs vége a hasonlóságoknak. A zene, a hangok (főleg a karakterek hangjai, amik igencsak egyediek voltak a Banjóban), a gyűjtögetés (itt is tollat kell) és kb. minden más is a Banjóból van másolva. 

Szóval ez egy Banjo 3?

A válasz sajnos itt is nem. Játékmenetileg szinte egy az egyben ugyanazt kapjuk: bemegyünk egy pályára, összegyűjtünk bent mindent, majd kijövünk. Minden pályán itt is át tudunk változni, mint anno. Lehetünk virágok vagy akár egy nagy hótoló kocsi is.

De hogy miért nem egy Banjo folytatás? Ennek több oka is van. Először is, a karakterek ugyan jópofák (na nem a főhőseink), a Banjóban azért szerethetőbbek voltak, bár itt a nadrágot hordó kígyó nagy haverom lett. A pályák is hasonlóak, csak jóval kevesebb van belőle és persze itt is ki kell használni a megszerzett mozdulatokat, ha el akarunk jutni mindenhova. Ez még működik is a negyedik pályáig, ahol megkapjuk a repülést, mert onnantól bárhova és bármikor felrepülhetünk, ráadásul rettentő könnyen; ehhez hozzátartozik, hogy addig viszont minden egyes ugrásra rá kell készülnünk.

A kamerakezelés és az irányítás viszont egyenesen pocsék. A kamera minden létező tereptárgyba beakad és van, hogy 10 méter alatt háromszor fordul meg a saját tengelye körül. Mondanom sem kell, hogy az mennyire jó tud lenni...
Hatalmas kedvencem a kaszinós pályán volt, amikor is egy csillár alatt lebegett egy életerő növelő cucc és 20 percen keresztül sem bírtam felszedni, mert egyszerűen olyan volt, mintha vakon játszanék. A földről kinéztem, hogy hova is akarok eljutni, de amint közel értem, a kamera öntudatra ébredt és nem tudtam odarepülni, csak forgott össze-vissza... Katasztrofális.

Tényleg ennyire rossz?

Összességében igen! Vannak ugyan jó pillanatai, de mintha maga ellen játszana. Mire lesz egy pont, ami megtetszik, gyorsan kitalál valamit, hogy nehogy már.
Például ötletes, hogy minden megnyitott pályát egyszer lehet upgradelni. Kellő mennyiségű összegyűjtött tollal a birtokunkban lehetőségünk van minden pályát továbbfejleszteni. Új útvonalakat kapunk, új helyszíneket a pályán belül és új feladatokat is. Tök jó meg minden, de egy adott feladatot már a pályafejlesztés előtt is fel tudunk venni. Teszem azt kapunk egy feladatot, hogy menjünk valahova, beszélni valakivel. Mi sem egyszerűbb, elkezdesz kutatni, hogy hol is van az a valaki. Ja, hát a hegy, amin tanyázik, még nem is a pálya része...keresheted nyugodtan, amíg nincs upgrade, addig az nem lesz meg.

És ott vannak a skillek. Van több olyan is, ami teljesen csak alibi. A denevér cimbi tud szonározni, ami mellesleg az elején még kb. semmire se jó, ellenségeket lehet vele tologatni, de semmi extra. Később azonban kap egy teljesen külön AOE Sonart, azaz területi szonár képességet, ami már szétrepeszti az üveget is. Kérdem én, miért nem volt elég az első alap skillt fejleszteni? Miért kellett egy teljesen új skill, teljesen új gombkombinációval? Sose fogom megtudni.

Nagyon akartam szeretni

Ayo, aki Kickstarteren már elővásárolta, mondta hogy nem lett jó, de nem akartam hinni neki. Jópofa platform játék, ráadásul a Banjo alkotóitól? Mi lehet a gond? Hát most már tudom.

Én amúgy minden apróságot megbocsájtanék. Azt, hogy a játék nem enged hibázni, ugyanis a pályák direkt úgy vannak felépítve, hogyha egy hegy tetején "elesel", akkor ziher, hogy le is zuhanj. Azt, hogy logikátlan a skill"rendszer". Azt, hogy gyakorlatilag nulla újítással kiadtak egy felújított Banjót más karakterekkel. Azt, hogy összesen öt pálya van benne. Azt is, hogy a 4. pályán megkapod a pont ingyenes repülés skillt, amivel a platform játék fogalma mint olyan semmissé válik.

De azt már én sem tudom megemészteni, hogy a karakterem és a kamera kezelése is ennyire kritikán aluli legyen. Ezzel gyakorlatilag tönkre is teszik a játékot. A boss-ok nem azért nehezek, mert ügyesnek kell lenni hozzájuk, hanem mert az irányítás végett már megközelíteni sem egyszerű őket. A titkos tárgyakat nem azért nem lehet megtalálni, mert olyan ötletesen el vannak rejtve, hanem mert a kamera a terep miatt sosem áll úgy, hogy észre lehessen venni.

Egyébként van még egy "multiplayer" része is, ami 8-10 minijátékot tartalmaz. Van itt tollgyűjtögetés, autóverseny, futóverseny, meg még néhány hülyeség. Persze az irányítás erre is rányomja a pecsétjét, így sajna egyik rosszabb, mint a másik.

A régi szép emlékeket néha jobb nem zargatni. Kizárólag nagyon türelmes platformjáték rajongó embereknek tudnám ajánlani legalább 75 %-os kedvezménnyel, de leginkább azt mondanám, hogy messziről kerülje el mindenki.