Az ördög teremtette, de minek?

2016. február 15. írta: Sirandrish
Devil's Third

Mikor először hallottam erről a játékról, csak legyintettem egyet. Aztán mikor megtudtam, hogy Wii U exkluzív (még), egyből felkaptam a fejem. Nem azért, mert a hallottak / látottak annyira lenyűgöztek volna, hanem azért, mert a Nintendónál mindenre oda kell figyelni, ami nem Mario és társai, mivel nem csak ritkák a külsős fejlesztések, de nem is nagyon reklámozzák őket.

dt2.jpg

A játék elején bejön az Unreal logo, aminek én személy szerint nagyon örültem, mert komázom ezt a motort. Azonban az első átvezetőben rá kellett jönnöm, hogy nem igazán használták ki a motor adta lehetőségeket és a későbbiek is ezt igazolják.
A Devil's Third még a Wii U-hoz képest is csúnya. Karakterünk Ivan (és egy-két boss) még csak-csak kinéz valahogy, de a terep, az ellenfelek, a robbanások nagyon gyengére sikeredtek.
De hogy csúnya az még bocsánatos bűn, viszont egy kis optimalizálás még nagyon is ráfért volna a játékra, mert komolyabb tűzharcoknál igen komoly FPS dropokkal küzd a rendszer, amit az elénk táruló látvány egyáltalán nem indokol.
Ez még elviselhető is lett volna, azonban az utolsó 3 fejezetnél már kerestem, hogy hol és mit lehet kikapcsolni, mert néhány helyen már komolyan a játszhatóság határát súrolja.

dt8.jpg

A játék kicsit olyan B kategóriás akciófilm hangulattal operál, néhol nagyon gagyi megoldásokkal. Példának okáért az első bossharc körülbelül úgy zajlik, hogy olyan 200-250 lőszert pumpálunk ellenfelünkbe gépkarabéllyal, majd vagy 30-at shotgunnal. Ezt ő úgy reagálja le, hogy megpróbál elmenekülni, mert hát nem olyan súlyosak a sérülései, erre főhősünk átvezető videóban egyetlen egy jól irányzott lövéssel leteríti.
Sajnos a játék csak egy a sok közül: egy akciójáték, TPS nézetben, fedezékrendszerrel. Se több, se kevesebb!

dt3.jpg

Ivan egy iszonyat laza csávó. Teste kigyúrt, tele van tetkókkal és a játék végéig le nem venné a napszemüveget. Sajnos néhány függősége is van, ugyanis ha megállunk vele néhány pillanatra, már elő is kapja a laposüveget, hogy meghúzza. Ha fedezék mögött hagyjuk pihenni egy pillanatra, akkor meg egyből rágyújt a kis mohó. És ha már szóba került a fedezék. Ez a játék fénypontja, ugyanis ez remekül működik. Ha bármihez közel megyünk, akkor automatikusan odalapulunk és ha a széléhez érünk akkor kikukucskálunk, és hasonlók. Tényleg szuper!

dt4.jpg

A Devil's Third-ben egyszerre kettő darab lőfegyver és egy közelharci fegyver lehet nálunk. Egyikből sincs túl nagy választék, de néhány azért akad. Viszont a harcrendszer, ha lehet így nevezni, több mint tragikus.
Alapvetően kétféle ellenfelünk van, a közelharci és a fegyveres. És itt kezdődnek a problémák. A közelharci ellenfeleket lelőni szinte lehetetlen, mert rettentő gyorsak. Ezt a részét megértem, mert nincs náluk súlyos fegyver ezért szabadabban mozognak. De hogy akkor mitől golyóállóak? Sokkal többet kell beléjük lőnünk, mint a fegyveres társaikba. Ezenkívül ha közel érnek, akkor olyan "lockot" kapunk, hogy már csak azt vesszük észre, hogy tölti a játék az előző ellenőrzőpontot. Ezen okból akkor mi miért ne menjünk közelharci fegyverrel? Talán mert minket cafatokra lőnek, mire az első ellenfelet elérjünk. Nekem kicsit olyan kettős mérce érzésem volt, de hát ez van.

dt5.jpg

Tehát ahogy említettem, igencsak rá vagyunk kényszerülve a lőfegyvereinkre, még akkor is, ha mi inkább egy katanával kaszabolnánk. Legalábbis így van ez a pályákon, de a Bossoknál fordul a kocka, őket ugyanis fegyverrel megölni szinte lehetetlen. Itt jöhet a jóféle kis kaszabolás, gondolnánk, de mivel ők általában szintén százszor gyorsabbak, mint mi, így a harc körülbelül így néz ki: dash, dash, dash, ütés, ütés, dash, dash, ütés, dash, ütés, ütés, dash, ütés, dash, dash, ütés. És ezt kell csinálni, amíg ki nem fekszenek. Hiába vagyunk ügyesek, a gép mindent levéd és ha nem dashelünk agyba főbe, akkor darabokra szednek minket.

dt6.jpg

A DT-ben azonban vannak képességeink is, ezek is megérnek egy misét. Az egyik, ami végigkísér a játék során, az úgynevezett Enbaku, amit ha elhasználunk, akkor erősebbek, szebbek és okosabbak is leszünk egyszerre egy kis időre. Megjegyzem, kb annyi történik, hogy robbanunk egyet, ami sebez, aztán világítanak a tetoválásaink, de semmi egetrengető. Sajnos az ehhez a képességhez szükséges lelkeket csak közelharccal tudjuk gyűjtögetni, de kicsit fentebb leírtam, hogy ez miért nem nyerő ötlet. Ezen kívül kapunk egy Visor mode-ot is, ami arra jó, hogy például a földön vagy falon elrejtett aknákat könnyebben észrevegyük. Ezt kb. 10 percig használjuk, se előtte, se utána nem kell és még csak aktiválni sem lehet.

dt7.jpg

Ha valakinek nem lenne elég a töménytelen 20FPS-el zajló akció, akkor gyűjtögethet is. Minden pályán el van rejtve hat darab akármicsoda, amit összeszedhetünk. Ez lehet egy rumosüveg, egy katonai újság, egy rumbatök vagy szinte bármi más is.
Megmondom őszintén, nem vitt rá a lélek, hogy gyűjtögessek. Remélem nem baj, ha nem tudom mit unlockol, ha megvan mind.

Lenne még egy-két dolog amit szívesen megemlítenék. Például hogy általában csapatban megyünk. Mármint a társaink jönnek velünk, ha akarjuk, ha nem. Viszont nem bírtam rájönni, hogy mire jók. Az egy dolog, hogy legtöbbször lemaradnak és ott sincsenek ahol harc folyik, de ha véletlenül ott is lennének a környékünkön (mert néha azért előfordul), akkor sem érnek semmit, mert lényegében nem sebeznek. Volt, hogy próbáltam lőszert spórolni és rájuk bíztam a harcot, de néhány perc után inkább elintéztem én az ellenfelet, mert ezek lőhették volna reggelig.

uj_kepeken_a_devils_third_2.jpg

A Devil's Third minden tekintetben középszerű. Semmiben nem tud kitűnni a tömegből. Középszerű grafika (túl nagy gépigénnyel), középszerű karakterek, középszerű játékmenet, középszerű körítéssel. Mondanám hogy Wii U-ra érdemes lehet beszerezni, mert ritka rajta az ehhez hasonló lövölde, de a 12-13K-s vételárát szerintem semmiképpen sem éri meg. Ha kölcsön tudjátok kérni, vagy használtan olcsón beszerezni, akkor tehettek vele egy próbát, egyébként kerülendő!

komment