Villamosszék vagy sem? Rajtad áll!

2015. augusztus 19. írta: SamuelDivinium
Fingered

fingered_header.jpg

Aki ismeri Edmund McMillen játékait az első ránézésre meg fogja tudni mondani, hogy ehhez a grafikákat bizony ő készítette. Furcsa, groteszk figurák sorakoznak fel előttünk (és természetesen a kurzor is mi más lenne, mint egy levágott ujj) akikről el kell döntenünk bűnösek-e vagy ártatlanok. Ha bűnös? Irány a villamosszék! Tulajdonképp egy „ki lehetett a tettes” szembesítő játékkal van dolgunk.

fingered_lineupv2.png

A játék alapja egy hétvégi game jam során készült el, majd ezt Ed és pár ember csinosítgatta és bővítette, így nyerte el jelenlegi formáját. A feladatunk, hogy napról napra 5-10 felsorakoztatott emberből kell kiválasztanunk azt az egyet, aki az adott bűncselekményt elkövethette, majd őt villamosszékbe kell küldenünk. Minden nap egy új szemtanú segít nekünk vagy hátráltat minket. Ez az ember 4 segítséget (mondatot) hagy ránk, ami alapján nekünk kizárásos alapon meg kell állapítanunk, melyik az az 1 ember (helyenként lény) amelyikre legjobban passzol a leírás. Igen ám, de amíg az első napon minden kijelentés egyértelmű, a napok elteltével egyre bonyolultabb, nehézkesebb, fordított jelentéstartalmú, időre menő tippeket kapunk, ezért a választásunk is nehezebb lesz.

fingered_innocentkillv2.png

A sorból elküldhetünk potenciális jelölteket akikről biztosan tudjuk, hogy nem lehettek. Például, ha a szemtanúnk száz százalékig biztos, hogy az elkövető magas, az összes alacsony embert hazaküldhetjük, hogy a szelektálásunk könnyebb legyen. A táblát tartó emberek testrészei, kiegészítői véletlenszerűen vannak generálva, így a játék változatossága elég magas. Ennek ellenére a szemtanúk minden játék alkalmával megadott sorrendben jönnek, ahogy a játékkal előre haladunk. Ez érthető, hisz nem akarunk legelső nap egy nagyon macerás szemtanúval bíbelődni.

fingered_gishv2.png

Bizonyos ritka esetekben a véletlen generáció során összerakott karaktereket előre meghatározottak válthatnak fel, legyen az Edmund korábbi játékaiból egy karakter (pl. Meat Boy, Bandage Girl, Gish stb.) vagy esetleg ők maguk. Nekem volt szerencsém leültetni a játék zeneszerzői közül az egyiket, illetve Tommyt, akivel Ed a Super Meat Boyon dolgozott anno. Találkoztam ezeken felül Gish-sel, Meat Boy-jal és Isaac-kel is.

Van egy mellékes számítógép a főmenüben, ahol számtalan nevet beírva egy random karaktert kapunk a megadott névvel és érdekes háttértörténettel. Aranyos kis időtöltés játékon belül, de eddig nem tapasztaltam különösebb hasznát a szembesítés (fő játék) során.

fingered_day4v2.png

Fórumokon sok ember tapasztal változatos bugokat, számomra zökkenőmentesen fut a játék. A készítők pár óra alatt már posztoltak is megoldásokat amíg a patchek elkészülnek, hogy addig is a lehető legjobb élményt tudják nyújtani a játékosoknak - ez egy hatalmas pozitívum szerintem.

A játék árazása érdekes. Steamen 1.99€, Humble Store-on csak 1,69€, azokon a helyeken ahol a dollár részesül előnyben, ott pedig elvileg 1,87$ (aminek Amerikában jelentősége is van, elvileg a 187 bűntettek során a gyilkosság (mint típus) sorszáma… Ednek érdekes humora van néha). Véleményem szerint a 2€-t megéri a játék, de aki nem annyira fanja Edmund munkásságának és/vagy úgy érzi, hogy hamar beleunna egy ilyesfajta dedukciós játékba az várjon nyugodtan egy 25-50%-os leárazást, de hát teljes áron sem eget rengető az ára.

7 komment