E3 2015 - Nintendo

A Nintendo egy előre felvett 1 órás anyagot adott le, mondhatni már szokásává vált, amellyel nem lenne gond, hiszen kevesebb a fölösleges duma és több a játék, de sajna nagyon gyengére sikeredett. A legtöbb játékot már bemutatták előtte és megint csak ugyanazt a keveset mondó trailert játszották le.
Akadt egy-két meglepetés, de ahhoz képest, hogy a Mario idén ünnepli a 30 éves szülinapját, ez a show teljesen alulmaradt a többitől, semmi innovációt nem kaptunk az évre.

A legnagyobb címmel kezdtek szokásosan, ez pedig egy régi széria folytatása, a Starfox Zero. A játék teljes mértékben ki fogja használni a Wii U Gamepad adta lehetőségeket és immáron alakot is tudunk majd váltani.

A Nintendo nem csak hogy jóban van a Skylander csapattal, de közös Amiibót is kiadnak, amit át lehet állítani, ha más Nintendo játékhoz akarjuk használni.

A semmiből érkezett a következő cím: Zelda Tri Force Hereos, amely idén ősszel fog érkezni Nintendo 3DS-re. A játék alapvetően a Link Between Worlds és a Four Swords közös gyermeke, azaz egy felülnézetes co-op kalandjáték, amit immáron online is lehet a haverokkal tolni.

Ezután volt pár szó a pár napja bejelentett Hyrule Warriors Legends 3DS részről is, amelyből annyi az újdonság, hogy minden DLC karakter benne lesz két Wind Waker extrával. A játék 2016 elején érkezik.

Amit már mindenki nagyon várt, az egy új Metroid játék. Hát kaptunk is: Metroid Prime: Federation Force néven, de nem hiszem, hogy a nagyközönség pont erre gondolt.

Fire Emblem Fates-ről ismét csak egy rövid trailer adtak le, majd hasonlóan keveset mutattak a Yo-kai Watch következő részéről.

Az egyik legjobban várt játék, a Xenoblade Chronicles végre pontos megjelenést kapott. December 4-ét minden rajongó írja be a naptárába, ekkor fog érkezni a legnagyobb Wii U húzócím az évben.

Október 2-ra ígérik az Animal Crossing: Happy Home Designer játékot, amelyben más állatkáknak kell berendezni a házukat. Ehhez a játékhoz Amiibo figurák helyett kártyákat is vehetünk, amelyek hasonlóképpen működnek, viszont ezeket olcsóbban szerezhetjük be.

Emellett bejelentették az Animal Crossing: amiibo Festivalt, nem köntörfalaznak, Amiibókat szeretnének eladni. Ez egy Free to Play Mario Party-szerű társasjáték, amely az Amiibókra épül, ezért be is jelentettek pár új Animal Crossing figurát.

Jön a Mario Tennis: Ultra Smash, a legújabb Mario Tennis Wii U-ra. A játék még ezen a nyáron kapható lesz.

A Kirby, akarom mondani Yoshi Wolly World közelgő megjelenése végett most is előkerült.

Érkezik a Mario & Luigi: Paper Jam, ami ismét két játék, a Mario & Luigi és a Paper Mario egyvelege lesz.

Végezetül Super Marióról beszéltek, a 30 éves múltról és a szeptember 11-én megjelenő Super Mario Makerről, amelyben mindenki szabadon készíthet és megoszthat pályákat. A játékhoz készítettek egy menő 8-Bit Mario Amiibót és egy albumot is, utóbbi a gyűjtői kiadás részét fogja képezni. 
Nem is tudok belegondolni, mi lesz ha ez a játék elszabadul, egy biztos: ez volt az egyik legnagyobb dobása a Nintendónak.

2 komment