2014. április 15. írta: heavyrain
Banished

Az utóbbi időben eléggé megcsappant a városépítős játékok száma és amit tavaly kaptunk a Sim City formájában az is eléggé kétesre sikerült. Ideje volt már valami újat felmutatni, amit Luke Hodorowicz a Shining Rock Software alapítója és egyben egyetlen tagja meg is tett.

Banished.jpg

Mikor új játékot kezdünk a Banishedben először egy kis ablak fogad minket, melyben testre szabhatjuk a leendő világunkat. A méretén kívül állítható még a pálya klímája, a felszín típusa, ráadásul a természeti katasztrófákat is be-kikapcsolhatjuk. Minden egyes világ random generált, ezért soha nem fogunk két ugyanolyan pályán kezdeni. A játék elején kapunk egy csoport számkivetett polgárt, pár házat, egy kevést tűzifát, ruhát és építőanyagokat. Célunk pedig egy lehetőleg minél nagyobb város létrehozása és az életben maradás.

A kezdeti ellátmány hamar el fog fogyni, így érdemes lesz már az első pillanatban rányomni a szünetre, végigpásztázni a térképet és nyugodtan megtervezni a leendő városunk alapjait. A Banishedben nem kapott helyet semmilyen tech-tree, bármilyen épületet bármikor felépíthetünk, ha megvan hozzá az alapanyagunk. Viszont az alapanyagok beosztására nagyon oda kell figyelnünk. A kő- és vasbányáink képesek végleg kifogyni és a kivágott fák is elég lassan nőnek vissza.

banished 2.jpg

Az embereink eleinte még csak sima munkások, de bármikor kiképezhetjük őket vadásszá, bányásszá vagy akár tanárrá. Fontos még számon tartani a városunkban élő gyerekek számát is, ugyanis amíg fel nem nőnek, addig nem tudnak dolgozni, csak a készleteinket fogyasztják. A Banishedben az egyik legnagyobb ellenségünk a tél lesz. Ilyenkor nem lehet növényeket termeszteni, és a lakosaink nagy része meg is fagyhat, ha nem készülünk fel előre rengeteg tűzifával és ruhával. Ha ez nem sikerülne, és az embereink nagy része meghal, két lehetőségünk van. Vagy megvárjuk, amíg szépen lassan visszanépesülnek vagy pedig beengedhetünk a városokba nomádokat is, akik habár növelik a munkások számát, lehetséges, hogy valamilyen idegen betegséget hoznak magukkal, ami újból nagy veszteséget jelenthet számunkra.

A Banished egyetlen igazi hátránya, hogy miután felépítettük a tőlünk telhető legnagyobb működő gazdasággal rendelkező várost, utána eltűnik a motiváció. Ilyenkor érdemesebb egy új játékot kezdeni. Viszont Luke Hodorowicz, a Banished alkotója megígérte, hogy röviddel a megjelenés után el fog készíteni egy hivatalos modding tool-t, mellyel rengeteg új ötlet kerülhet be a játékba. 

Az alkalmi játékosoknak elsőre lehet, hogy kicsit nehéznek fog tűnni a Banished, de a rendkívül jól sikerült tutorial, és pár óra játék után bárki belejöhet. A kezelőfelület letisztult és minimalista. Nem fogja kitakarni a fél képernyőt, helyette inkább engedi, hogy csodálhassuk a grafikát, ami annak ellenére, hogy a játék kevesebb, mint 200MB, rendkívül részletgazdagra sikerült és tökéletesen illik ehhez a stílushoz. Mindenkinek csak ajánlani tudom, garantáltan a gép elé fog szögezni jó pár órára.

A játékot Steamen itt tudjátok megvásárolni:
http://store.steampowered.com/app/242920/

Vagy pedig a Humble Store-ban, 4 euróval olcsóbban:
https://www.humblebundle.com/store/p/banished_storefront

4 komment