Tokyo Retro Videogame Hunting

Az előző részben inkább hangulatilag összegeztem az élményeimet, a mostani viszont egy komolyabb shopping guide, amiben a felkészülés mellett a főbb boltokról lesz szó, árakkal, kínálattal és persze hogy milyen kincseket sikerült begyűjtenem.

Akihabara, a videojáték kerület

Az elektronikai negyedben a videojátékok uralkodnak. Az elmúlt évek során egyre nagyobb szerepet kapott itt is a retro, ami annyit jelent, hogy a nosztalgia-láznak köszönhetően az árak megugrottak és inkább csak turisztikai látványosságként funkciónál, tehát aki jó dealeket keres a kerületben az hamar csalódni fog.
Az árak egyre jobban közelítenek az eBay-hez, persze lehet szerencsénk, de semmi komoly fogásra ne számítsunk, ezek a boltok pontosan tudják melyik játék mennyit ér. Ezeket a boltokat és az egész kerületet inkább a hangulatért érdemes megnézni, végig fogdosni minden ritkább cuccot vagy esetleg kipróbálni olyan konzolokat, arcade gépeket, amikhez az életünkben nem volt szerencsénk, és Tokión kívül nem is lesz.

akihabara_retro_videogame.jpg

Játékokat a fentiek miatt nem is vettem a kerületben, inkább játszottam árkád játékokkal, néhány gachát gyűjtöttem be és pár száz forintos nintendós ereklyéket vettem, de azért nézzük meg részletesebben a kerület főbb boltjait.

Super Potato

A legdrágább helynek mondják, bár én azért tudtam találni játékokat, konzolokat, amik máshol drágábbak vagy ugyanolyan áron voltak, tehát annyira nem volt durva a kerület áraihoz képest, persze itt se vettem semmit, inkább csak pár finomságot (Mario gumicukor, Kirby édesség) és ereklyét, mint a Kirby papucs.

super_potato_akihabara_japan_by_rainingskies-d650qff.jpg

Az összes híresebb boltot bejárva bátran mondhatom, hogy a Super Potato a leghangulatosabb bolt Tokióban. Nem lehet egy centit menni úgy, hogy ne botoljunk valami érdekesbe: plüss figurák, szobrok, matricák és játékok, konzolok egymás hegyén hátán.

Szinte minden konzol megtalálható és volt amiket ki is lehetett próbálni, emellett a legfelső szinten van egy retro-árkád rész is, szigorúan videojáték-tematikus ételekkel és italokkal, mint a Kirby cukorka vagy a Mario nasik, szóval minden adott a szórakozásra.
Itt végre találtam nekem való klasszikust, így be is raktam a Super Street Fighter II Turbóba egy 100 yent és nyomtam M. Bisonnal rendesen.
A bolt kifejezetten ajánlott, a vásárlás nem feltétlen, maximum figurákat vagy más egyéb ereklyét.

Mandarake

Sötét, szűkös hely és minden műanyag tokban van, tehát alaposan át kell nézni ha valaki keres valamit. Talán itt éreztem, hogy játékilag tényleg A-Z-ig minden megtalálható, viszont brutális árakon voltak, így annyira nem is volt gond a hely szűkössége, mert inkább csak nézelődtem, de szerintem bátran kihagyható. Árakban eBay vagy felette.

Retro Camp

Nem nagy hely és drága, viszont nagyon tetszett, hogy esős időben azonnal a Link to the Past elejéről az esős zene fogadott. Sajnos ebben ki is fulladt élményileg a hely. Árak eBay-jel egyező, a készlet közepes.

Friends

Ez volt az a hely, amiről minden oldal kiemelten ajánlotta, hogy habár nincs nagy választék, ez a legolcsóbb hely a kerületben.
Ez az üzlet viszonylag új és kicsit eldugott helyen van a többihez képest, de azért könnyen meg lehet találni cím alapján.
A boltban valóban kevesebb cucc volt, viszont már az ajtóban szembesültem azzal, hogy ez egy baromi drága hely. Egy Oracle of Ages 3200 yen volt, miközben Traderben 1800, többi helyen meg a két ár között (legjobb ár: Book Off - 1500 yen).
Végignéztem itt is mindent, de mindegyiket hamar elengedtem, mert sokszor magasabb árral dolgoztak, mint a kerület összes boltja.

Trader

Traderből van több is a kerületben és inkább új konzolokkal foglalkoznak, de érdemes megnézni, mert van külön retro része. A játékok igen kedvező áron voltak a kerületi átlaghoz képest. Ezt a boltot nem szokták ennyire kiemelni, szóval lehet, hogy pont ezért is olcsóbb, mint a népszerűbb helyek.

A kerületi boltokra a következőt ajánlom

Mindenképp ugorjunk be a Super Potatóba a hangulatért akár többször is, vegyünk merchandise cuccokat és nyomjuk pár menetet a fenti arcade részben.

super_potato_arcade_retro.jpg

A keresett játékokat, konzolokat, kiegészítőket nézzük meg az összes fent említett boltban. Fontos, hogy megismerjük ezeket a drága helyeket, hogy be tudjuk lőni a határt.
Ha pedig vásárolni akarunk, akkor irány a Trader és ha szerencsénk van, akkor ott meg fogjuk találni olcsóbban őket. A Traderben is vannak elszállt árak, de ezek után már pontosan tudni fogjuk, hogy miket érdemes megvenni.

videogame-cartridges-trader-akihabara.jpg

Ahogy írtam, én egyetlen egy játékot se vettem a kerületben, mert pontosan tudtam, hogy nem fogok hasra esni az áraktól és ez így is lett. Igen csak elkérik az árát egy-egy japán verziónak, miközben se ott se a világ többi részen nem számít ritkának. A ritka játékokból pedig mindig volt pár darab boltonként, de olyan árakon voltak, hogy azokat bőven le tudjuk ütni eBay-en is hasonló vagy talán még jobb árban is, teljesen feleslegesnek éreztem, hogy azokkal foglalkozzak, de arra jó volt, hogy élőben láttam őket.
Ez volt Akihabara és az anti-shopping guide, avagy hol és mit ne vásároljunk, most pedig jöjjön a Kánaán:

Book Off / Hard Off / Hobby Off

Rendes gyűjtő és japán-fanatizmusomnak hála felkészülten mentem ki, ezért pontosan tudtam, hogy az igazi jó dealeket a japán használt cikk láncokban fogom találni.
Tokióban leginkább Book Off boltok vannak, de a külvárosban már akad néhány komolyabb Hard Off vagy Hobby Off is. A secondhand náluk a minőségi használt cuccokat jelenti és nem a széjjel használt darabokat. A könyveken és a játékokon is látszik, hogy vagy nem vagy alig használták vagy rettentően vigyáztak rájuk. Sok dobozos figura és más játék is teljesen újszerű, nálunk ezek simán elmehetnek normál boltba. Ezeket itthon gyűjtői daraboknak hívjuk. A Book Off főként könyvekkel foglalkozik, ami nekünk tökéletes volt, hiszen míg én a játékokat bújtam, addig Anna el volt a végeláthatatlan könyvek sokaságával. Mindegyik boltban van VG és retro VG szekció is, tehát tökéletes időtöltés volt esténként 1-1 ilyet meglátogatni.

book_off.JPG

Ja majdnem elfelejtettem, hogy a könyvek és a játékok között a legkülönbözőbb guide-okat találjuk, amelyek bár kizárólag japán nyelven érthetőek el, de már csak a grafikákért bőven megéri a kedvenc játékunk végigjátszását beszerezni, hiszen ezek szintén baromi olcsónk itt. A guide-ok mellett még artwork albumokat is ki lehet fogni, szintén nyomott áron, tehát érdemes minden boltban ezeket is megnézni.

hachioji_hard_off_book_off_hobby_off.jpg

Egy nap elment azzal, hogy kiutaztunk Hachiojiba, ahol egy teljes több emeletes komplexum van. Ez már külváros, tehát olyan 3-4 óra elment az oda-visszaúttal, emellett jó pár órát el lehet tölteni az hatalmas méretű kínálat átnyálazásával.
A komplexumban van mindenféle Off üzlet, minket a Hard / Book és a Hobby Off fog érdekelni. Kezdetnek tehát van egy hatalmas Hard Off, ami kizárólag hardverekkel foglalkozik, ez olyan mint egy videojáték-mennyország, aztán van a szokásos Book Off szintén kellemes kínálattal és még egy hasonlóan nagy Hobby Off, ahol pedig beszerezhetünk egyéb játékokat, figurákat, kártyákat és mindent, ami gyűjthető; ez szintén egy igazi kaland volt Nintendo téren is számomra, de igazából ott is annyi minden volt, hogy nem győztem befogadni a rengeteg ingert.

Ezekben a boltokban mindent érdemes megvenni, nem kell gondolkozni, 100% hogy olcsóbban adnak mindent, mint Akihabarában vagy bárhol a világban. Ha valamit szeretnénk beszerezni, ott kell megvenni.

A Book Off-okban teljesen változó a kínálat és az árak, ezért érdemes mindegyikbe benézni hátha akad valami. Sokszor volt, hogy egymás mellett találtam 3 játékot, ami kívül-belül ugyanaz volt, a harmadik viszont valamiért 800 yen helyett csak 200. Egy pillanatig gondolkoztam, megnéztem újra őket, de semmi hibát nem fedeztem fel, úgyhogy szó nélkül zsákoltam. De volt olyan is, hogy a Phoenix Wright: Ace Attorney első része 1500 volt majd egy másik helyen 1200 végül 950 - amúgy bármelyik áron bőven jó, ha nincs időnk az összes boltot végigjárni, VG szakboltokban mindig drágább lesz, mint a legdrágább Book Off ár. A Phoenix Wright: Ace Attorney átlagos cím, egy ritkábbnál ne habozzon senki.

book_off_gamecube_controller_zelda_pokemon_mario_yoshi.jpg

A boltokban ár szempontjából nem számít, hogy valami csak kazetta vagy teljes kiadás, ezért érdemes mindig a fullos cuccokat nézni. Ha ott nincs semmi érdekes, akkor jöhetnek a csupaszok.
Imádtam nagy műanyag ládában kutatni kincsek után és nem csak az élményért, hanem mert mindennap sikerült hazavinnem valamit.

A Hard Off keményebb dió volt, ott nincsenek ilyen elárazások, mint a Book Offban, viszont sokkal komolyabb a készlet, egyszer mindenkinek érdemes betérni egy ilyenbe, ha egy kicsit is szereti a videójátékokat, hiszen maga volt a paradicsom.
Sajnos csak egy képet készítettem egy polcról, a többi 30-at meg képzeljétek hozzá. Fotózás helyett inkább nagy levegőt vettem, mert amikor megláttam a Nintendo részleget, akkor neki kellett vetkőznöm, éreztem, hogy most kemény melóm lesz.

hachioji_hard_off_retro.jpg

Pár óra után már fájt a lábam és kétszer leizzadtam, de boldogan lootoltam tele a kosaramat. Életemben nem volt még ilyen, hogy egy kosarat teli tudtam pakolni videojátékokkal és még így is otthagytam egy csomó mindent, igazából az egész boltot megvettem volna, annyira jó cuccok voltak aprópénzért.

Ezzel még nem ért véget a menet. Jött a Junk section, az eredeti kábelek, baromi olcsó gépek, gamepadek és egyéb kiegészítők lelőhelye.
Az ottani "szemét" az nagyjából az itthoni kínálattal egyenlő. Tökéletes kazik, gépek, csak koszosak, sárgák, de hibátlanok, rendbe lehet mind hozni őket.

hard_off_junk-section.jpg

Itt nagy kék ládák voltak és túrni kellett ezerrel, egy tökéletes GBA elemtartó nélkül pl. 300 yen (kb. 910 Ft) volt. Egy eredeti Nintendo RCA vagy bármi kábel is több ezer forint, itt 50-300 yen között voltak max.

Az összes boltban rendkívül tetszett a kiszolgálás. Minden vásárolt terméket a lehető legnagyobb gondossággal, óvatos mozdulatokkal mutatnak meg, majd mesterien összecsomagolva a legnagyobb tisztelettel adják át az árut legyen szó egy gyűjtői játékról vagy egy 10 forintos rágóról. Japánban ez a normális, de szerintem sok helyen lenne még rá igény.

A loot

Én a Nintendo Game Boy, Color, Advance és a DS játékokra mentem rá, mivel ezek régió függetlenek, azaz simán játszható hazai konzollal is. A játékok terén Mario, Donkey Kong, Kirby és egyéb olyan játékokra mentem rá, ahol nem számít a nyelv, de sokszor baromi olcsón voltak GBC Zeldák (hibátlan, teljes 1500 yen), Pokémonok (GBA szinte új 105 yen, GB 500 yen) is, úgyhogy azokat csak nem hagyhattam ott. Nintendo DS-re is vettem Zeldát, mert 250 yenért egy bontatlan nem kicsit érte meg és végre megvettem a Phoenix Wright: Ace Attorney első három részét, amik összesen kerültek annyiba, mint itthon egy rész. A Phoenix Wrightban a japán mellett angol nyelv (teljes szinkron és felirat) is választható. Sajnos mindössze ez a három játék és a Chrono Trigger tartalmaz angol opciót az összes közül.

tokyo_retro_videogame_hunting_loot.jpg

A játékokon kívül még a kiegészítőkre utaztam, mert azok szintén működnek az itthoni konzolokkal és persze, mert Japánban a legolcsóbbak. Ilyenek voltak a szinte új 1000 / 1550 yenes ritkább színű GameCube kontrollerek és a szintén hibátlan 250 yenes Dreamcast memória. Konzolokat nem vettem, de jó árban voltak, érdemes azokban is gondolkozni, mert talán ez a legjobb opció, hiszen a nyomott ár mellett még a szállítást is meg tudjuk spórolni, ami konzol esetén már igen csak sok.
A Hobby Off-ban pedig gashapon kapszulás és furuta tojás figurákra mentem. Többnyire mariós figurákat sikerült beszerezni 50-100 yen között és egy Street Fighteres Cammy-t, mert őt is szeretem.

A két hét alatt nekem jóformán minden meg lett, amit terveztem, sőt bőven több is, hála a Book Off / Hard Off extra dealjeinek. A japán árak után pedig még jobban csak azt érzem, hogy itthon a gyenge kínálat mellett továbbra is nevetségesen drága minden. A legtöbb esetben eBay-en olcsóbban be lehet szerezni sokszor jobb minőségű retrót, szállítással.
Ha nem gond a japán verzió, akkor mindenképpen ajánlom a japán eladókat is eBay-en, mert bőven a magyar árak töredékéért juthatunk igazi kincsekhez.

A felkészülés

Az első és legfontosabb, hogy tudjuk miket akarunk megvenni. A ritka cuccokra fölösleges hajtani, ha Book Off, Hard Off van jó áron, akkor szerencsénk van, ha nincs, akkor menjünk tovább. Tehát aki ilyesmikben gondolkozik, annak azt tudom mondani, ahogy a világ többi részén is, Japánban is felmentek az árak az óriási retro-láznak köszönhetően és számolni kell azzal, hogy nagy eséllyel üres kézzel jövünk ki a boltokból.

premium-game-7110.jpg

Helyette inkább asztali és kézi konzolokra, játékokra, kábelekre, kontrollerekre, kiegészítőkre és egyéb merchandise cuccokra érdemes hajtani.
Ha megvan, hogy mit szeretnénk ezekből, érdemes körbenézni, hogy itthon és eBay-en mennyiért vannak hasonló minőségben, mivel a cél, hogy ezek alatt jussunk hozzá. Ajánlott a beszerzendő cuccok összeírása akár árjelzéssel is. Ezután értelemszerűen az jönne, hogy menj végig a Book Off, Hard Off boltokban és az olcsót vedd meg, de sajna ez nem ilyen egyszerű.

Japánban kevesen tudnak más nyelvet, ezért eleve érdemes foglalkozni minimálisan a nyelvvel, vagy legalább betanulni a hiragana-katakana jeleket. Utóbbi a retro vadászathoz is igen csak jól fog jönni, mivel többnyire a játékok gerincét fogjuk látni, ami kizárólag japánul van. Persze végig lehet nézni a címkék grafikáját is, hátha látunk valami ismerős karaktert, de az se a legszerencsésebb, mivel sokszor teljesen más, mint az EU/US kiadás.

wario_land_4_wario_advance.jpg

Ez a kép pontosan prezentálja, hogy mennyire sok csavar van, ha valaki japán játékokra vadászik. Az egyiken Wario Land 4 szerepel, míg ha sikerült kiolvasni a másikat, akkor a Wario Advance címet fogjuk megkapni egy teljesen más artworkön. Na most már csak az a kérdés, hogy ez az a játék, amit akartunk vagy esetleg megjelent más Wario is GBA-ra vagy ez pont egy olyan játék, ami csak japánban érhető el. Ilyen és ezekhez hasonlókkal folyamatosan fogunk találkozni, de ha jól felkészülünk, akkor ügyesen ki tudjuk fogni ezeket a kupacból; mellesleg a két játék azonos.

Szerintem a hiragana-katakana ismerete a minimum, ha valaki Japánba megy. Nem sok idő betanulni, viszont nagyon sokat tud segíteni az út során.
Főbb kedvenceinknek viszont érdemes megtanulni a kanji jeleit is vagy legalább megnézni hogy írják, ejtik. A legtöbb címet katakanával írják, szóval többé-kevésbé ki lehet találni a szótagokból, hogy melyik játékról van szó. Sok olyan játékkal is találkozhatunk majd, amit kint teljesen másképp hívnak vagy ejtenek. Erre egy jó példa a Kirby, amit Hoshi no Kábí-nak kell mondani, írni pedig így: 星のカービィ. Tehát Kirby-nél hasznos legalább az első jelet, azaz kanjit megtanulni és garantált, hogy hamar ki fogjuk szúrni a sok száz játékból.

tokyo_book_off_kirby_dreamcast_pokemon.jpg

A vásárláshoz nagyjából ezek a legfontosabb tudnivalók. Bejárni az összes boltot rövid idő alatt képtelenség és mondjuk nem sok értelme.
Óriási távolságok vannak, egy külvárosi Hard Off az teljes napot jelent. Ajánlott a napi program mellé tervezni ezeket, kinézni hogy mi esik épp útba és majd azokat megnézni; nekünk a nap végén hazafelé tökéletes kikapcsolódás volt egy-egy bolt kínálatát végigböngészni.

tokyo-08.jpg

Ha nagy a gyűjtői szenvedély, akkor azért mindenképp egy komolyabb Hard Off legyen beiktatva az út során, de számolni kell azzal, hogy aznap másra nem nagyon lesz idő.
A idő mellett még két fontos dologra kell ügyelni: nagyjából 120 000 Ft értékhatárig lehet vámmentesen vásárolni, plusz pontosan képben kell lenni a poggyászunk súlyával is, mert arra is keményen rá lehet fizetni.

Nagyjából ennyi információval szerintem már kellemesen meg lehet tervezni az utat. Ne a vásárlás legyen a fő cél, inkább kössük össze a kellemest a hasznossal, hiszen Japán jóval több mint videojátékok gyűjtőhelye.
Jó vadászatot mindenkinek!

1 komment