Sym

A Sym-ben Josh bőrébe bújhatunk, aki egy kamasz fiú, de nem az egyszerű fajtából, ő bizony korunk egyik legelterjedtebb betegségével küzd: a szociális szorongásos zavarral, más néven a szociális fóbiával.

Mielőtt belekezdenék a játék és a hozzá kapcsolódó élményeim leírásába, muszáj egy kicsit erről a betegségről, illetve magáról a kamaszkorról is pár szót ejtenem. A „valós” munkámban gyerekekkel foglalkozom, így talán egy kicsit könnyebb lesz a dolgom, de azért megpróbálom rövidre fogni.

Kezdjük a kamaszkorral. Erik H. Erikson 8 krízist különböztetett meg az ember pszichoszociális fejlődése során. Az egyik szakasz pont erre a korra tehető, és a következő nevet adta neki: „Identitás vagy szerepkonfúzió”. Ennek a szakasznak a nagy kérdése, hogy „Ki vagyok én, és mi lehet belőlem?” vagyis a serdülőnek ebben az életkori szakaszban „kell” eldöntenie, hogy mi is szeretne lenni. El kell döntenie, hogy milyen utat választ magának a munka, a nemi identitás stb. útján. Vagyis meg kell találnia önmagát, ami egy rettenetesen nehéz feladat. Ha sikeresen megküzd ezzel a krízissel, akkor egy egészséges öntudattal, önálló céllal rendelkező fiatal felnőtté fog érni. Viszont ha a krízis bármelyik pontján megreked, akkor nem lesz sikeres ez a folyamat (ők azok, akik nem tudják, hogy mit akarnak csinálni az iskola után, gyakran céltalanul tengődnek).

A szociális fóbia pedig a szociális (társasági) interakcióktól való félelem, és ezen helyzeteket próbálja a beteg elkerülni. A legjellemzőbb tünete ennek a betegségnek az, hogy az ember retteg minden olyan szituációtól, amikor ő kerülne a figyelem középpontjába, illetve bármilyen nyilvános megszégyenüléstől. Ilyenkor ez a személy teljesen bepánikol, leblokkol. És minél jobban eluralkodik rajta ez a betegség, annál inkább nehezebb lesz neki a mindennapi élet, mint például egy felelés az iskolában.

Önmagában a két eset is elég, de ha egy kamasz életében még a szociális fóbia is jelentkezik, akkor teljes lesz a káosz.

Ammiel világa teli van félelmekkel

Térjünk vissza a játékhoz. Tehát mi vagyunk Josh, aki kamasz, és emellett szociális fóbiával is küzd. A játék során a saját félelmeinket kell legyőznünk. Egy pályákra osztott puzzle-platformer játékról van szó, a cél, hogy az A ajtótól eljussunk a B ajtóhoz. A Sym megosztott világgal rendelkezik. Van a valós világ, ahol a félelmek kapnak helyet, és van a Josh által elképzelt világ.

Ahhoz, hogy eljussunk a pálya végén lévő ajtóhoz ezen két világ közt kell váltogatni az állásokat. Ebben a két világban mint Josh két alteregója, Caleb és Ammiel mozgunk. Caleb a „fehér világ”-ban él, ami a valóságon túl van és ő az, aki meg akar küzdeni a félelmeivel. Ammiel a „fekete világ”-ban él, ő már feladta a küzdelmet, már csak egyedül szeretne lenni, teljesen levált az emberi kapcsolatokról.

Caleb világa a küzdelemről szól

A játékmenet egyszerű, az irányítás a szokásos, az egyetlen különlegesség, hogy váltogathatunk a világok közt, ahogy már említettem. Ezekkel a váltogatásokkal kell leküzdenünk a különféle akadályokat, átugrani a szakadékokat, elbújni a figyelő szemektől, kikerülni a szörnyeket, megoldani a puzzle-öket.

A pályákon Josh gondolatait olvashatjuk, de nem éppen lélekvidító gondolatokról van szó. Gyakran lehet olvasni a halálról, a feladásról, céltalanságról és persze a félelmekről. A játék kevés színnel dolgozik: a fehérrel és a feketével, illetve a szürke árnyalataival.

A két világnak még a zenei világa is különbözik, de mindkettő hangzásvilág azt éri el, hogy az ember depresszióba süllyedjen. Komor, gyakran fület bántó a játék zenéje. Ezt úgy kell érteni, hogy a komor hangzás mellett gyakran nagyon éles hangokat is hallani.

Mindezek adják azt a nyomott hangulatot, amit a játék el szeretne érni. Igazából meg merem kockáztatni, hogy ez nem is játék, hanem inkább terápiás eszköz. Hétköznapi játéknak egyáltalán nem mondható, és nem is lehet vele sokáig egyhuzamban játszani. Nekem legalább is nem sikerült. Egy-két pályát tudtam végigvinni, utána muszáj volt kijönnöm a Sym világából, és jó néhány percig csakis boldog dolgokkal tudtam foglalkozni, pl. aranyos cicás képeket nézegettem - bizonyított tény, hogy megnyugtatja az embert - majd visszatértem kicsit a játékhoz. Végigjátszani még nem tudtam, mert számomra rettenetesen nagy erőfeszítést igényel. Előhozza a saját tinédzserkoromat, ami nem volt éppen a legegyszerűbb.

Lehetőség van saját pályákat létrehozni, majd pedig azokat közzé tenni, hogy bárki kipróbálhassa. Illetve, akár mi is kipróbálhatjuk magunkat a mások által létrehozott pályákon.

Igazából nem merem jó szívvel ajánlani mindenkinek, mivel ez a játék nem egy szokványos játék. Akinek már a Limbo is túlságosan borús és nyomott volt, az inkább ne próbálkozzon meg ezzel a játékkal. Akit pedig érdekel az, hogy milyen a lehető legegyszerűbb játékelemekkel leküzdeni a szorongást, annak érdemes megpróbálkoznia vele. Illetve azoknak is érdemes ránézniük, akik hasonló gondokkal küzdenek, mint Josh. Viszont mindenki készítsen be maga mellé egy nagy adag csokit is, hogy a pár perces játék után egy kis instant boldogságot megteremtsen.

A játékot itt találod meg.