Ahogy ígértük, elkezdjük a Játéknapló történetének első cikksorozatát, ahol megpróbáljuk összeszedni az elmúlt évek legjobb indie játékait.
Természetesen biztos lesz olyan cím, amit hiányolni fogtok a listáról, mint például a Brothers vagy a Child of Light, de ennek az az oka, hogy nagy fejlesztői csapatok kis projektjei nem egészen ugyanazok, mint az igazi indie játékok. Nekik több pénzük és erőforrásuk van egy minőségi játék elkészítésére, mint mondjuk Terry Cavanaghnak egy személyben.
A másik nagy hiányzók az Early Access játékok lesznek. Ők a befejezetlenségük okán nincsenek a best of 50-ben, és valljuk be, néha a fejlesztők sem tudják hova szeretnének eljutni velük.
Szerintem lassan bele is kezdhetünk, remélem elnyeri tetszéseteket és remélem ha egy ismerősötök megkérdi milyen indie játékot tudtok ajánlani neki, akkor azonnal megmutatjátok neki ezt a listát.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy e nélkül a játék nélkül az indie szféra még mindig a flash játékok szintjén lenne. Persze ehhez a sikerhez kellett a Steam és a nagyobb pénzből készülő játékok fantáziálatlansága. A programot Kyle Gabler és Ron Carmel készítette, mely leginkább a 2000-ben megjelent Bridge Builderre hasonlít, csak itt a különleges "ragacsokat" felhasználva kell elérnünk célunkat. A játék legnagyobb varázsa talán az, hogy végig érdekes, változatos és motiváló tud lenni és az ember mindig arra törekszik, hogy elérje a célját minél kevesebb Goo feláldozásával. A zenéje nagyon hangulatos, grafikája úgyszintén, és még most, évekkel később is megállja a helyét. Ezzel az apró játékkal egy igazi játékipari robbanás született és minden megnyert díjat teljes mértékben megérdemelt.
A Torchlightot úgy szokták csúfolni, hogy a szegény ember Diablója, de a megállapítás leginkább az első részre volt jellemző, és a második az árához képest nagyon is tartalmas és lehetőségekkel teli. Nagyobb, változatosabb világ, rengeteg loot, de ezek mind olyan dolgok, amik kötelezőek egy folytatás elkészítéséhez és hála az égnek ezt tudta a fejlesztő csapat, akik egyébként régen a Diablo első és második részén is dolgoztak. Legnagyobb újítás a cooperatív játék mód volt, ami ráadásul hibátlanul működik és szerintem nem kell ecsetelnem milyen lehetőségeket hordoz magában. Ha szereted ezt a műfajt és egy kicsit meguntad a Diablot vagy másra és egy jó coop élményre vágysz, akkor ezzel a játékkal nem fogsz mellé és nem nyújt sokkal kevesebbet mint az ördögi hármas.
Ezzel a játékkal lehet, hogy soha nem játszottam volna, ha nem ment volna tönkre a régi gépem és nem kényszerültem volna arra, hogy egy jóval gyengébb masinán folytassam tevékenységemet. Ha az ember ránéz akkor nem biztos, hogy elfogná a lelkesedés a Comodore 64-es grafika láttán, pedig ha adunk neki egy esélyt, akkor tuti ott ragadunk előtte. A történet szerint Viridian kapítány alakítjuk, aki gravitáció módosításával küzdi le az akadályokat és keresi többi V nevű barátját, megtalálásuk pedig nem lesz egyszerű. Zenéjét Magnus Pålsson készítette, mely teljes egészében lefedi a chiptune zenei kategóriát és igazi alapmű is lett szerintem. Köszönjük Terry Cavanagh, igazi klasszikust alkottál és remélem, hogy Vita-n is jók lesznek az eladások.
A karácsonyi leárazáskor már ajánlottuk, de ezen a listán is helye van az egy ujjas kungfunak. Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyire tudja hozni a régi Jackie Chan filmek kungfu hangulatát és egy egyszerű irányításból mennyire hangulatos és kihívásokkal teli játékot lehet összehozni. Ez egyenesen fenomenális. De vigyázzatok, mert a kézfájás elkerülhetetlen.
A rogue platformer műfaj alfája, mely megmutatta, hogy igény van a nehéz, sőt inkább mondjuk úgy, hogy elképesztően nehéz játékokra. A Super Meat Boy mondhatni a Mario alapkoncepciót használja, ahol a főhős (Meat Boy) barátnőjét, Bandage Girlt elrabolta Dr. Fetus. Természetesen nekünk kell majd kiszabadítani nehezebbnél nehezebb pályákon keresztül, melyektől vagy a vérnyomás visz el vagy fodrászra nem lesz szükségünk a pályák abszolválása után. De minden nehézség ellenére játszatja magát és megtudjuk, milyen euforikus érzés, mikor sokszori próbálkozás után elérjük célunkat.
Ezennel elértünk az első rész végére. Mint látjátok egy részbe csak öt játék fog rövid bemutatásra kerülni, terjedelmi okokból. Természetesen a listán szereplő játékokkal lehet, hogy a jövőben még foglalkozunk majd és a Korai kritika cikkeket sem szeretném hanyagolni, mert van pár olyan játék a steam fiókomban, amiről érdemes lenne írni. És, hogy milyen rendszerességgel jelentkezünk? Erre a Duke Nukem által híresé vált mondatot használom "when it's done".
