Korai Kritika

2014. május 12. írta: Adi86
Next Car Game

2000 márciusában alakult Bugbear Entertaiment, másfél éves fejlesztés után pedig elkészítették a Rally Trophy nevű klasszikust, mely 60-as-70-es évekbeli rally világba repített vissza. Három évre rá született meg az a játék, ami máig meghatározza a cég profilját, a Flatout. A játék visszahozta a Destruction Derby fílinget, mely egészen addig elfeledett volt és ezzel berobbantak a köztudatba. Folyamatosan jöttek a Flatout epizódok, szám szerint még három, de a sorozat 3-as számjegyet viselő részét ne említsük egy lapon a többivel. A FlatOut: Ultimate Carnage után a csapat munkanélküli lett, így saját finanszírozásból nekiálltak a Next Car Game nevű projektnek. Két sikertelen Kickstarteres próbálkozás után nem maradt más lehetőségük, mint belépni a Steam Early Acces nevű programba, mely meghozta a kívánt sikert. 24 eurós áron úgy vitték, mint a cukrot és két nap alatt meg lett a Kickstarteren kívánt összeg, így már semmi akadálya a játék elkészítésének.

Next car game 1.jpg

Most áprilisban én is beszereztem a játékot egy kisebb leárazás keretében, mert a csapat eddigi munkáit nagyon szerettem és a Next Car Game-ről (ez már a hivatalos neve) nem nagyon hallottam rosszat. A játék indításakor a grafikát skálázhatjuk, igaz nem részletesen, de ez még csak pre alpha verzió, így ezen semmi meglepő nincs. A menübe érve 3 autó közül választhatunk, mindegyik egy ikonikus autó fiktív nevű, roncs megfelelője. Minden autónál megváltoztathatjuk a motor méretét, a gumik minőséget, felfüggesztés fajtáját, hány sebességes legyen a váltó, és milyen hajtáslánccal rendelkezzen az autó. Ezek után 8 pályából választhatunk (3 derby és 4 verseny pálya) és módosíthatunk pár vezetési segédleten. Valójában tartalmilag ennyi a játék, semmi több, viszont nem is emiatt alél el az egész játékos társadalom, hanem magától a játékmenettől, ami fergeteges.

Az ember egész egyszerűen minden futamot élvez, és nem csak azért, mert a fizika, a grafika és a hangok jók, hanem a törésmodell miatt, mely elviszi az egészet a hátán. Itt valójában sosincs hasonló sérülés az autón, minden aszerint deformálódik-törik, hogy milyen irányból és milyen erővel éri a behatás a karosszériát és ez nem csak az autóra érvényes, hanem az egész pályára. Az ember örömmel és mosollyal az arcán rombol, karambolozik, tör, zúz még 3 óra után is.

Next car game 2.jpg

Megéri megvenni a játékot most? Nehéz megmondani. Magával a megjelenítéssel semmi gond nincs, minden a helyén van, folyamatosan optimalizálják, nincsenek bugok, és olyan apróságokra is gondoltak, mint a belsőnézet, a fejlesztők pedig havi rendszerességgel jelentkeznek, így nagyjából tudni merre halad a munka. Viszont az autók kiegyensúlyozatlanok, mert Mini hasonmással könnyű nyerni minden játékmódban, a tartalom még nagyon gyér, de ez mind szőrszálhasogatás, mert még nagyon messze van a játék a kész verziótól. Szerintem 1-2 javításra érdemes várni, vagy egy újabb leárazásra, de mindenképpen az early access keretein belül ajánlott megvenni a játékot, mert megjelenéskor 40 euró körül lesz, és pre-order esetén adnak egy sneak peek 2.0-s techdemót ami demonstrálja az engine képességeit (komolyan mondom BF 4 levolution-je elbújhat). A Sneak Peak előző verzióját pedig bárki beszerezheti, csak fel kell iratkozni a Next Car Game honlapján a hírlevélre.

Next car game 3.jpg

Ez a játék ékes bizonyíték arra, hogy van létjogosultsága az Early Access programnak, hiszen ha ez nem lenne, akkor egy lehetséges klasszikussal lennénk szegényebbek. Igaz jelenleg egy demó szintjével vetekszik a program, de amit be akar mutatni, azt nagyon is jól csinálja. Hiába próbáltam fogást találni rajta, nem találtam, így nagyon erősen ajánlom a beszerzését, főként ha leárazás alatt lesz. Ha még mindig úgy érzitek, hogy pénzkidobás lenne most megvenni, akkor sem kell félni, mert terveink szerint minden frissítés után írni fogunk egy kisebb fajta összefoglalót, hogy értesítsünk benneteket, jó felé halad-e a projekt vagy sem. Hamarosan folytatjuk.

A Next Car Game hívatalos honlapja - demó itt:
http://nextcargame.com

A játékot Steamen itt tudjátok megvásárolni:
http://store.steampowered.com/app/228380/

2 komment