Kanszai régió, a videojátékok bölcsője

Tokió után úgy gondoltuk Annával, hogy jó lenne újra pár hetet ismét Japánba utazni és bejárni a Kanszai régió fontosabb településeinek nagy részét. Hosszas készülődés után ez most novemberben végre meg is történt, úgyhogy újra itt vagyok egy részletes beszámolóval.

A poszt a tokiós cikkek alapján készült, ezért mindenképp ajánlott azt a két posztot is elolvasni az élményekről és a retrojáték-vadászatról, mivel ott sok alapdolgot is leírtam Japánról.
Az első részben a fontosabb élményeimről olvashattok, a következő részben pedig Kansai Retro Videogame Hunting címmel egy komolyabb shopping guide-dal készülök, amiben a főbb boltokról lesz szó, árakkal, kínálattal és persze hogy milyen kincseket sikerült begyűjtenem.

A Kanszai régióba olyan nagyvárosok tartoznak bele, mint Oszaka, Kiotó, Nara, Kóbe, Himeji, szóval bőven el lehetett ütni az időt. Míg Tokióban keresgélni kellett a kulturális örökségeket, addig a Kanszai régióban szinte minden utcában belebotlottunk egybe, tehát ha valaki a technológiai csodák helyett inkább meg szeretné ismerni a japánokat és a kultúrájukat közelebbről, azoknak ezt a régiót ajánlom elsődleges úti célnak. A kultúra mellett viszont van még két nagyon jó dolog, amiért a külföldiek és persze a japánok szeretik meglátogatni Oszakát és a környéket, ezek pedig a kaja és a boltok végeláthatatlan mennyisége. Oszakát sokszor a japánok konyhájaként emlegetik, mivel szinte méterenként lehet enni a legjobb street foodokat. Ezt olyan szinten képzeljétek, hogy külön szavuk is van arra, hogy pukkadásig eszed magad (kuidaore), mert ott bizony ezt könnyen lehet teljesíteni az olcsó és jó minőségű falatokkal, amelyekből talán a helyi polipos specialitás, a takoyaki (たこ焼き) az egyik legjellegzetesebb.

kansai_osaka_kyoto_nara_japan.JPG

Emellett végtelen hosszú bevásárlóutcákat és egymásba épült bevásárlóközpontokat lehet bejárni, azaz lehetne, ha kint élnénk, mert ezekre biztosan nem elég pár hét, felfoghatatlan a mennyiség.
A legjobb dolgot pedig a végére hagytam, az egyik legnagyobb előnye Oszakának, hogy a minőségi ételeket és más bolti termékeket átlagosan 15-30%-kal olcsóbban tudjuk megvenni Tokióhoz képest, ez a különbség már egy-egy vásárlásnál érezhető volt. Szóval képzelhetitek mennyire menőség az egész: mész a hangulatos sétálóutcákon és a legfinomabb ételekből falatozol pár száz jenért, közben pedig lehet zsákolni a jobbnál jobb cuccokat rendkívül kedvező áron. Na de kezdjük az elején.

osaka_dotonbori_takoyaki_shinsekai_nightlife_japan.JPG

Az első talán legfontosabb dolog, hogy míg Tokióban nagyítóval kellett keresni a Nintendo cuccokat, Kanszai-ban már a reptérről leszállva Mario és a haverjai fogadtak óriási plakátokon, ami eleve megadta a kezdő hangulatot a nyaralásnak. A Kanszai reptér falai néhol talpig Nintendóba voltak öltözve, szinte minden nagyobb folyosón bele lehetett botlani egy-egy karakterbe, emellett volt még egy viszonylag nagy helyszín, ami kizárólag a Switch-nek lett szentelve. Itt ki volt rakva egy Super Mario Odyssey szobor és pár nintendós cucc, eközben pedig a legújabb Switch játékokkal lehetett tolni; hát igen, így kicsit kellemesebb a reptéri várakozás.
Egyébként a Switch sikerének hála Oszaka és a többi város is rendesen tele volt Nintendóval. A Wii U siralmas pályafutása után üdítő látvány volt a boltok látogatása, a nagyobb szaküzletekben igen komoly területeket foglalt a Switch szekció, ahol az utolsó kis kiegészítőt is meg lehetett találni.

kansai_airport_nintendo_switch_super_mario_odyssey_super_potato.jpg

Ami talán még jobban feltűnt a tokiói úthoz képest, hogy ezeket a városokat valahogy jobban körülvette a gaming kultúra. Persze Tokió is nagyon kemény volt, de ott leginkább Akihabarában összpontosult minden, míg Oszakában, Kiotóban és Kóbében valahogy mindig bele lehetett botlani egy-egy gamer helyszínbe. Ezek az utcák, központok nem voltak annyira fényűzőek, mint a fővárosban, de ezeknek is nagyon kellemes egyedi hangulatuk volt és ami fontosabb, hogy tartalmilag fölényesen verték az összes tokiói boltot. Tényleg órák és napok kellenének itt is, ha mindent végig szeretnénk nézni és szerintem már önmagában turista látványosságnak is tökéletes egy-egy ilyet meglátogatni, hiszen ezekből még inkább megismerhetjük a japánokat.

Még több retro arcade

Oszakában nagyon bírtam Nipponbashi környékét. Délen Shinsekai, azaz a retro town volt, ahol a régi épületek mellett retro arcade gépek is voltak a legnagyobb örömömre. Tokióban inkább a next gen vonal ment, ezért sok helyet be kellett járni, hogy tényleg valami klasszikussal tudjak játszani. Itt szinte minden második bolt retro arcade gépekkel telitömött hely volt a legnagyobb klasszikusokkal, amelyeknek már a látványától kész voltam, hiszen legtöbbről csak olvastam és nem gondoltam volna, hogy valaha élőben látom, azt pedig már végképp nem, hogy 100 jenért ki is próbálhatom.

osaka_nipponbashi_shinsekai_retro_town_retro_arcade_street_fighter_taiko_no_tatsujin.jpg

A sok érdekesség mellett engem továbbra is a Street Fighter vonal érdekelt. Nem nagyon kellett keresni, mivel az egyik ilyen helyen konkrétan egy külön sorban ott volt a létező összes SFII változat, úgyhogy azonnal dobtam be a pénzt a ‘91-es verzióba és mentem pár menetet Chun-Livel.
A retro gépek mellett azért az újakat is végignéztük, ahol szokásosan ledoboltuk Annával a kedvenc Taiko dalainkat. Ami vicces volt, hogy az elmúlt 2 év alatt viszonylag sokat toltuk a játékot, ezért most nem mi néztük, ahogy a japánok játszanak, hanem minket néztek a turisták.

Még több gashapon

A tokiós cikk és a játéknapló extra videó után gondolom már mindenki képben van a gashapon fogalmával és hogy én mennyire szeretem ezeket. Gashaponból Tokióban se volt kevés, de a Kansai régióban mintha megtízszereződött volna a mennyiségük. Mielőtt megérkeztünk féltem, hogy alig fogok találni, mert neten nagyon kevés infó volt ezzel kapcsolatban, míg Tokióban 1-2 helyet mindig megemlítenek. Nos, itt is vannak nagyobb boltok, ahol egymás hegyén-hátán állnak a gépek, de őszintén tényleg annyi van, hogy már nekem is meg kellett válogatni, hogy mibe dobok be és elhihetitek, hogy rettentően nehéz volt :).

gacha_gashapon_osaka_kirby.jpg

Ami érdekes volt, hogy míg Tokióban csak a Pokémon Mega Center mellett találtam pokémonos gashaponokat, itt szinte mindenhol volt legalább egy, ha nem több. Másból is kellemes volt a választék, így az én kedvencemből, Kirby-ből is rendesen be tudtam vásárolni. És itt végre nem az volt, hogy találtam egy olyat, ami nekem tetszik, hanem már pont az ellentéte, hogy át kellett gondolnom, hogy akkor a 10 féle sorozatból melyik Kirby-ket pörgessem – na persze fülig érő mosollyal az arcomon.

Még több Pokémon

És ha már Pokémon, akkor kitérnék még pár dologra, hiszen talán most abból láttam a legtöbbet Nintendo vonalon. Elsőként, ami talán a legjobban tetszett, hogy Kiotóban van egy nagyon hosszú utca, amit a legjobb este bejárni, mert a lámpák alatt szerintem az összes Pokémon figura megtalálható. Én nem vagyok annyira rajongó, de élvezet volt itt végigsétálni és megnézegetni őket, meg nagyon jó hangulatot adtak az utcának.

pokemon_snorlax_kyoto_lamp_street.JPG

Oszakában és Kiotóban is van Pokémon Center, ami nagyjából hasonló volt a tokiói Pokémon Mega Centerhez, de egyik se volt olyan nagy. Itt az árak is hasonlítottak a Mega Centerhez, de ugyebár rajongóknak nagyon is megérheti, hiszen ezek olyan exkluzív termékek, amiket máshol nem lehet megvenni, csak ebben a pár boltban. Ha valaki pedig valami igazán exkluzív dolgot szeretne, akkor ajánlom a kimonós Pikachut, mert azt kizárólag a kiotói boltban lehet kapni.

osaka_kyoto_pokemon_center.jpg

Amúgy most is sikerült úgy időzíteni az utazást, hogy pont akkor jelenjen meg egy új Pokémon rész, ezért már megjelenés előtt ki lehetett próbálni sok helyen a Let’s Go részeket, emellett a helyi fánkos láncnál, a Mister Donutnál pedig a megjelenés napjától Pokémon kampány volt, ezért az összes bolt Pokémonnal volt díszítve, továbbá Pikachu és Poké Ball formájú fánkokat lehet venni. Persze itt nem állt meg a dolog, hiszen a Japánoknál jobban senki se szereti a limitált dolgokat, ezért két fajta bundle-t is lehetett venni, amelyek a fánkok mellett egy plusz italt, egy pokés poharat plusz alátétet vagy egy egyedi dobozt is tartalmaztak.

pikachu_poke_ball_limited_pokemon_let_s_go_pikachu_eevee_x_mister_donut_campaign_winter_collection.jpg

Mi a kisebb pohár+alátétes verzióból akartunk venni, de sajnos már az első napokban elfogyott az összes készlet, ami mondjuk érthető, hiszen limitált Pokémon cuccokról van szó, valamint a csomagok nagyon jó áron voltak, nagyjából pár száz forinttal volt több, mintha simán bementünk volna pár fánkra és egy italra és nagyjából fele annyiba került, mintha a Pokémon Centerben vettünk volna egy poharat.

Még több finomság

A fánkok mellett szinte minden városban lehetett találni videojátékkal kapcsolatos finomságokat a helyi boltokban. Persze itt is voltak tematikus éttermek, mint a Square Enix Cafe, ami hangulatilag szerintem nem volt annyira izgalmas, viszont nagyon jó merchandise része volt. Ha viszont számít a hangulat és szeretjük a japánok leglustább tojását, akkor mindenképpen ajánlom a Gudetama Cafét, mivel szuper aranyosak az ételek és a hely is nagyon jól meg volt csinálva.

super_mario_gum_chocolate_pikachu_pokemon_instant_curry_japan_square_enix_cafe_gudetama_cafe.jpg

Az élelmiszerboltokban jóval több dolgot ki tudtam most fogni. Szereztem kétféle Super Mario gumicukrot, Super Mario csokit, aminek érdekessége, hogy neked kell kitörni belőle a figurát és természetesen itt sem lehet előre tudni, hogy melyik karaktert rejti a csomagolás. Mario mellett még pokémonos cuccokat sikerült vennem, ebből volt ostya, rágó és szintén kétfajta gumicukor is, ja és persze ismét feltankoltuk magunkat Pikachu Curry-vel.

Furuta!

Végre saját kezűleg tudtam venni Furuta csokitojásokat. Eddig valahogy mindig olyan időszakot sikerült kifognom, amikor pont nem futott egy máriós sorozat se, de most végre összejött! Jelenleg a Super Mario Odyssey sorozat megy, amit minden boltban lehetett találni, így a vacsi mellé mindig vettem magamnak egy Furuta csokitojást is.
Ezekről annyit kell tudni, hogy olyan mint a Kinder, csak sokkal jobb dolgokat rejtenek, mivel többek között a Nintendo által kiadott játékokból készítenek sorozatokat.

super_mario_odyssey_furuta_choco_egg.jpg

Én ezeket már régóta gyűjtőm, főként Mario sorozatra hajtok, de anno megszereztem a teljes Zelda sorozatot is.
Amúgy Furutából rengeteg sorozat van most is forgalomban, mindegyik figurát nekünk kell összerakni és jóval minőségibb a kidolgozásuk, mint egy egyszerű Kindernek, amiket én mondjuk általában ki szoktam dobni, mert olyan bénaságok vannak benne manapság, hogy még ismerős kisgyereknek se tudom odaadni.

super_mario_odyssey_furuta_choco_egg_secret.JPG

Azt az élményt, hogy pont a kedvenc Super Mario Odyssey részből vásárolhattam tojásokat, legjobban úgy tudom leírni, hogy jobban örültem minden vásárlásnál és nyitásnál ezeknek, mint egy 4 éves és azonnal visszaemlékeztem azokra az időkre, amikor még a Kinder is izgalmas volt. Hihetetlenül élveztük mindegyik tojást Annával (ő főleg a Peach-nél ugrott egy nagyot) és nagy szerencsénkre a 16-os sorozatból csak 3 nem lett meg, ezeket majd netről később biztosan be fogom szerezni, mert kivételesen menő a mostani sorozat összes figurája.

És ha már merchandise

A Kanszai régióban találkoztam először az Ichiban Kuji ajándéktárgyakkal is, amit az egyik boltban ki is próbáltam. Erről annyit kell tudni, hogy többféle témában készítenek limitált ajándékokat, amiket kizárólag sorsjeggyel lehet megvásárolni. Ezt nagyjából minden boltban lehet venni és általában ahány bolt, annyi féle játék szokott lenni. Volt Pokémon, Dragon Quest, Kingdom Hearts, Disney, Gudetama, Dragon Ball és még bőven lehetne sorolni. Természetesen én a Ichiban Kuji Kirby Style Relaxing Life at Home cuccok láttán csábultam el, főleg mert árban még akkor is megérte, ha a legkisebb dolog jön ki. A dolog menete a következő: igényled a pultnál, kapsz egy dobozt, húzol, lekaparod és a kapott kategóriából választhatsz kedvedre. Sajnos nem jött ki az óriási plüss figura, csak egy nyári kis törölköző, de annak is örültem, hiszen minden jó, ami kirby-s.

ichiban_kuji_kirby_style_relaxing_life_at_home_osaka.jpg

Kiotóban egy eredeti Nintendo által kiadott Hanafuda kártyát is sikerült bezsebelni Anna nagy örömére, ami már önmagában egy élmény volt, hogy pont a főhadiszállástól nem messze találtuk egy teljesen átlagos élelmiszerboltban.
A Nintendo főhadiszállása egyébként szintén szerintem olyan dolog, ami nincs ott a turista látványosságok között, de azért mégis egy olyan japán dolog, amit mindenki ismer, és már csak ezért is érdemes megnézni azt a pár épületet. Amit talán kevesen tudnak, hogy a kiotói HQ-tól nem messze található az 1889-es HQ is, amikor még kártyakészítő vállalatként üzemelt és a fent említett Hanafuda kártyákat gyártotta.

hanafuda_nintendo_old_hq.jpg

Ennek az épületnek nagyon egyedi atmoszférája volt, míg az új valójában csak egy óriási épület, persze rajongóként nekem az út egyik legfontosabb része volt ezeket meglátogatni és bejárni azokat az utcákat, ahol a dolgozók nap mint nap megfordulnak. Mindkét épület viszonylag kívül esik az átlagos turista helyektől és sajnos egyikbe se lehet bemenni, viszont ha szeretitek az ilyen igazi lokál helyeket, ahogy én, akkor már csak azért is érdemes bejárni ezeket, mert ezek igazi japán helyek, egyedi légkörrel és nulla turistával.

nintendo_hq_kyoto_capcom_hq_osaka.jpg

A Nintendo mellett amúgy még a Capcom épülete is kihagyhatatlan dolog volt számomra. Ez az épület Oszaka központjához közel van, de sajnos itt is csak a bejáratig lehet elmenni, ezért mondhatjuk, hogy önmagában egyik se nagy szám, de szerintem mindkét cég legalább annyira fontos része a japán kultúrának, ahogy egy templom vagy egy szobor és általuk még több szögből ismerhetjük meg az adott várost, hiszen ilyenkor lehet találni igazi rejtett kincseket a városban, amikor nem csak a turisták által kedvelt helyszíneket járjátok.

Még több Gundam

Oszaka a gundam mennyország. Nem csak sokkal nagyobb a választék a tokióihoz képest, de ritka, limitált darabokból is tucatjával volt mindegyik boltban és persze azok is baromi jó árakon mentek a tokióihoz és persze az összes netes árhoz képest, szóval ha valaki robotot szeretne, akkor ezt a régiót imádni fogja.
Tokióból is hoztam haza robotot és persze most is sikerült zsákolnom egy szépséget, bár itt már komoly nehézségeim akadtak, hiszen minden boltban a plafonig pakolva álltak a jobbnál jobb készletek.

yodobashi_umeda_gundam_osaka_mg_strike_rouge_ootori.JPG

Egyszerűen nem volt olyan bolt, ahol végig tudtam volna nézni az összeset, választani meg szinte lehetetlenség volt, ezért rábíztam magam az internetre, és az elmúlt 1-2 év toplistája szerint kinéztem magamnak egy MG Strike Rouge Ootori verziót és persze még pár kiegészítőt, mivel kint azok is komolytalan összegért voltak.

A végére pedig pár Fun Fact

A Nintendo közeli városokban természetesen fun factből is jóval többet találhatunk. Itt már nem kellett vadászni a Tanooke (nyestkutya) szobrokra, aki többek között a Marióban is állandó szereplő, mivel tele voltak a kertek és a kapualjak velük.
A Fusimi Inari-nagyszentély az egyik legfontosabb turisztikai látványosság, amely a rengeteg vörös kapuról híres, de nekem nem csak ezért volt fontos, hanem mert többek között a Nioh-ban ezeken a lépcsőkön futkároztam és harcoltam a démonokkal (yōkai) a feudális Japánban.

nioh_fushimi_inari_taisha_kyoto.jpg

Egyébként ez a hely nincs annyira messze a jelenlegi Nintendo HQ-tól, ami azért érdekes, mert a kapuk alatti séta és az ott található szent állatok ihlették Mijamotót a StarFox megalkotásában. Gondolom Mijamoto sétált egyet ebédidőben, leült és nagyjából amit látott, azt belerakta a játékba, hiszen a játékban is “kapuk” alatt repkedünk egy róka főszereplővel, aki az egyik legfőbb szent állatuk, amivel a Fusimi Inari is tele van, de persze a többi karakterből is találhatunk szobrokat. Eleve izgalmas Japánt felfedezni, főleg egy ilyen különleges helyszínt bejárni, de számomra egy óriási pluszt adott, amikor ezeket az utalásokat saját magam fedeztem fel.

És nem csak ez a szentély, hanem egész Kiotó is sok játék alapja volt. Ilyen például a The Legend of Zelda: Breath of the Wild, amelynek térképét a város alapján tervezték meg. Kiotó mérete és felépítése ideális volt a fejlesztők számára, emiatt többek között a sok turisztikai látványosság közötti távolság adta az ötletet, hogy nagyjából milyen távolságra legyenek egymástól a shrine-ok és a fontosabb helyszínek és hogy nagyjából mekkora világot lehessen bejárni a játékban Linkkel.

breath_of_the_wild_map_location_shrine_based_kyoto_japan.jpg

A Zelda mellett a Pokémonnak is komoly alapja volt a város, hiszen a Johto régió a régi Kanszai alapján lett megalkotva. A játékban Ecruteak City Kiotó megfelelője, amelyben két fő torony áll, nyugaton a Brass Tower, keleten pedig a Bell Tower. Kiotóban is két fő templom van, ami hasonlóan helyezkedik el a városban. Az egyik a Kinkaku-ji (az Aranypavilon temploma), amit 1950-ben egy szerzetes felgyújtott. Ezt pár év után újraépítették és a tetejére a misztikus főnix madár került. A másik a Ginkaku-ji (az Ezüstpavilon temploma), ami kevésbé fényűző, de ritka szép kert veszi körbe és szintén van egy madár a tetején.

pokemon_gold_silver_kyoto_bell_tower_brass_tower_kinkaku-ji_ginkaku-ji_ho-oh_lugia_ecruteak_city.jpg

És akkor gondolom itt már sokak felkapták a fejüket és összeállt a kép, hogy az arany Kinkaku-ji és főnix madara alapján készült a Pokémon Gold és a hozzátartozó Legendary Ho-Oh pokémon, az ezüst Ginkaku-ji és madara alapján pedig a Pokémon Silver rész és a Legendary Lugia pokémon.

Az utunk során most is rengeteg gyönyörű pecsétet tudtunk összegyűjteni a kulturális helyszíneken, vasútállomásokon, ahogyan a Zelda Spirit Trackben is lehetett. A sok szép látványosság között a legendás Kója-hegyet is megnéztük, aminek misztikus hangulatáról nehéz beszélni, tényleg látni és érezni kell, de talán az többet mond, hogy többek között az egyik legkeményebb japán horror játék sorozat, a Project Zero Maiden of Black Water Wii U részét is ez a hely inspirálta.

project_zero_maiden_of_black_water_wii_u_mount_koya.jpg

A Kanszai régió minden részét élvezet volt bejárni és Tokió mellett mindenképp ajánlott ezt is megnézni. Ebben a régióban sokkal közelebb éreztük magunkhoz a japán kultúrát és a japánokat is.
A következő héten Kansai Retro Videogame Hunting címmel érkezik a shopping guide.