2018. szeptember 26. írta: ayo
7 éves a játéknapló

Eljött a nagy nap, amit szokásosan több napos sorsolással ünnepel a blog. Posztokat nézve kemény év volt az idei, hiszen egy kivétellel csak én írtam a blogra, mint a régi szép időkben. Eközben viszont időt nem kímélve nem csak hogy beindítottam a YouTube csatornámat, de a héten már a 9. videó érkezik a játéknapló extra csatornára, amiben többnyire a gyűjtői cuccaimat, játékokat és egyéb érdekességeket mutatok be a lehető legrészletesebben.
Utóbbihoz továbbra is jöhet a támogatás, szóval ha nem ismered vagy még nem vagy feliratkozva, akkor irány a csatorna:

FELIRATKOZÁS ► http://bit.ly/jateknaplo-yt

jateknaplo_extra_collage.jpg

Ami mindig jó kedvre derít, hogy ebben az évben is aktívan kaptam tőletek rengeteg felajánlást, amit most itt újra szeretnék megköszöni nektek. Nagyon jók vagyok, hiszen ismét majdnem 200 játék gyűlt össze, szóval nagy köszi és ne hagyjátok abba ezt a jó szokásotokat!
Természetesen mi is hozzádobtunk egy szép listát, és ha már szülinap, akkor bedobtunk közösen egy főnyereményt is, ami nem más, mint a múlt év egyik legjobb játéka, a NieR.

Remélem jól telt mindenkinek ez az év is a bloggal, nagyon köszönöm minden olvasónak, hogy velem tartott!
Nem is szaporítanám tovább a szót, jöjjön a sorsolás!

7evesajateknaplo.jpg

A sorsolás


A sorsolás Facebookhoz kötött:

Lájkold a játéknaplót, ha még nem tetted, lájkold a sorsolást és kommenteld alá a játék címét (több is lehet), amit szeretnél megnyerni.

Csütörtöktől egészen vasárnapig napi 15 játékot fogok kisorolni esténként 19:00-kor a random.org segítségével. Ez összesen 60 játék + a NieR, ami az utolsó napon megy ki.
A nyertesek listáját a poszt végében fogom közölni. Ha látod a nevedet, akkor nincs más dolgod, mint írni egy privát üzenetet a Facebookon a blognak és már dobom is át a nyertes kulcsot a játékhoz.

A választható nyeremények:

Lethal League (2x)
Battle Chef Brigade
Darksiders II: Deathinitive Edition
Playing History 2 - Slave Trade
Atonement: Scourge of Time
AFTERGRINDER
Battlepaths
Deity Quest
Dead Bits
Chains
Realms of the Haunting
3 Stars of Destiny
Escape machines
Space Farmers 2-Pack Gift (2x)
Nightmares from the Deep 3: Davy Jones
123 Slaughter Me Street
Hit Tank PRO
Locked-in syndrome
Cult of the Wind
Hyper Fighters
Morphblade
The Sexy Brutale
Overture
Cast of the Seven Godsends
Luminosity
STRIDER™
The fall of gods
STOORM - Yellow Edition
ZombieRun
Z.I.O.N.
Teddy Floppy Ear - The Race
Power-Up
Avalance 2: Super Avalanche
Galak-Z
Knight Squad
Else Heart.Break()
The Orb Chambers II
A Fistful of Gun
Flat Heroes
The Darkness II
Avalanche 2: Super Avalanche
GundeadliGne
Castle Werewolf 3D
Madness
Caster
Electronic Super Joy: Groove City
Out There Somewhere
Intergalactic Bubbles
Robotex
Woodle Tree Adventures (2x)
Camera Obscura
Slime-san
Neon Space ULTRA
JumpJet Rex
Sid Meier's Pirates!
Existentia
Last_Answer
Marooners
HUNTSMAN
Psychonauts
Combat Wings: Battle of Britain
THOTH
Expand - Soundtrack Edition
Fire Arrow Plus
Dead Age
INK
Renegade Ops Collection
This Book Is A Dungeon
Void Destroyer
Metrico+
Hyper color ball
The Dream Machine: Chapter 1 & 2
Civilization V
Divekick
King of Dragon Pass
Samudai
A grande bagunça espacial - The big space mess
Sister’s Secrecy: Arcanum Bloodlines - Premium Edition
DARK SOULS™ III
STANDBY
GoNNER
Adventures of Robinson Crusoe
Owlboy
Minion Masters (4x)
Armored Gear
Atlantis: Pearls of the Deep
Citizens of Earth
Nongünz
Tumblestone
Enclave
HackyZack
Binary Domain
DarkEnd
The Norwood Suite
Laser League (2x)
Subterrain
Dead Bits
Green Ranch
HOUND
Neon Prism
Grey Phobia
Guardians of Victoria
Gun Metal
Sorcerer King: Rivals
Obulis
Space Trader: Merchant Marine
Starion Tactics
Tank Universal
Fallen Enchantress: Legendary Heroes
Gunnheim
Hektor + Official Soundtrack DLC
Schein
NeverEnd
NORMALITY
Numba Deluxe
Interplanetary: Enhanced Edition
Pathologic Classic HD
Bubble Blowout
Lone Leader
The Surge

 

A játékot csak magadnak aktiválhatod, mivel a sorsolás célja, hogy olyanhoz kerüljön a játék, akit tényleg érdekel.

Sok szerencsét mindenkinek!

1. nap
György Sipos - Eterium
Nándi Balla - The Escapists 2
Tamás Tölgyes - Dungeons 3
Tizedes Petronella - Owlboy
Kajtár Csabi - PAC-MAN 256
Zsolt Benjámin Horváth - Blackwake
Béla Zathureczky - Forged Battalion
Csaba Szaszfai - Nikopol
Angel Twosix - Masterplan
Zsolt Varga - Layers of Fear
Péter Horog - Serial Cleaner
Gergely Nagy - Civilization V Gods and Kings DLC
Móna Dávid - Running With Rifle
Réka Nyitrai - Nightmares from the Deep 2: The Siren`s Call
Edit Szűcsné Balogh - The Bard's Tale

2. nap
Tibor Lakatos - Crazy Taxi
Henrik Hoffka - Figment
Marosi István - Portal Knights
Tamás Karádi - Playing History: Vikings
Ádám Jusztin - Overwatch
Varga Norbert - Running with rifles
Nagy Tamás - Duke Nukem Forever
Armignacco - OlliOlli2: Welcome to Olliwood
Rajmund Zelma - Zombie Night Terror
Felföldi Mani - Shiness: The Lightning Kingdom
János Lengyel - Alien isolation
Brigitta Fózer - X-Blades
Sándor Gátfalvi - Sudden Strike 4
Adrián Németh - Hearts of Iron 4
Nagy David - The Witcher: Enhanced Edition Director's Cut

3. nap
Norbert Kormos - Titanfall 2
László Szőke - Home
Kápolnási Tamás - Subterrain
Zsolt Kovacs Boldog - Deus Ex: Mankind Divided
Zimányi Gábor - Outlast 2
Felföldi Dávid - Resident Evil 5 Gold Edition
Brigitta Ionescu - Hidden Folk
Kratos Spartan - Forts
Ferenc Tasi - Soulless: Ray Of Hope
Gé Ká - The Bug Butcher
Tóth Mihály - Robot Roller-Derby Disco Dodgeball
Harmati Márió - White Noise 2
József Bebők - Lucius Demake
Anett Hegedus - Staxel

4. nap
Péter Méhes - Tharsis
Niki Millye - The Bureau: Xcom Declassified
Ferencz Boldogat - Legacy of the Kori-Odan
Roland Bebők - Marooners
Péter Meggyesi - Tropico 5
Juhász Péter - Cities in Motion 2
Csaba Bertók - Dangerous Golf
Jancsovics László - Out There: Ω Edition
Zsolt Náfrádi - DARK SOULS™ III - Ashes of Ariandel™
Kovács Tamás - Daily Chthonicle: Editor's Edition
Szabó Tamás - Conan Exiles
Zoltán Tamás - Super Rude Bear Resurrection
Csaba Kardos - Neon Struct Deluxe Edition
Hallgat Ádám - Kero Blaster
András Péter Bedőcs - Resident Evil 4

Fődíj -  NieR - József Fekete

A játékokat felajánlotta: master shooter (tiszteletbeli játéknapló főtámogatónk), sityi, Khronos, Louro, aperager, Grabo, Motig, TheGamers Hungary FB csoport, lafaty, eyesis, Zimányi Gábor, Demerzel, Varga Nobert, evoka, Gonda Gábor, Buuster, CrimsonX, geri, budo82, KubanitoS, jamy79, genndy, Louro, FollowTheORI, Bús Rudolf, Geomow, Kiru Hoshino, Csanád és a játéknapló csapata