Ez valóban maga a zöld pokol.

2018. szeptember 11. írta: Sirandrish
Green Hell

Rég írtam már ilyen élménybeszámolót, de úgy gondoltam hogy erről a játékról most összedobok néhány sort, mert elég kellemeset csalódtam.
A játékról kezdetekben egyáltalán nem hallottam Norbert barátom állandó lelkesedésén kívül, de azért csak-csak rápillantottam 1-2 videóra. A videó alapján tetszett, de tipikusan olyan játéknak tűnt, amiből 12 egy tucat, így komoly érdeklődést nem mutattam irányába.

Ám ahogy közeledett a megjelenés (Early Access), egyre inkább érdekelt. Nem mondanám, hogy kifejezetten vártam, de kíváncsi voltam, hogy ki, mit mondd majd róla. Az élet azonban úgy hozta, hogy igen baráti árcédulát raktak a termékre (17 euró), amiért egyszerűen én sem tudtam otthagyni, így a megjelenés napján azonnal le is csaptam rá, és belevágtam legújabb túlélő kalandomba.

gh1.jpg
A játék egy rettentő rövid, és a későbbieket tekintve primitív tutoriallal kezd, ami a majdan megjelenő Story-t prezentálja számunkra. Ám e rövid közjátékot követően a játék elénk tárja a maga sava-borsát, a túlélést, amikor is bevágnak minket a dzsungel kellős közepére egyetlen eszközzel (okosóra), a Nike szlogent idézve "just do it" módon. Gyakorlatilag nulla segítséget és támpontot kapunk, annyi van, hogy néhány full alap eszköz készítésének módját megtudjuk a noteszünkből, de egyébként ennyi.

gh2.jpg
Ami elsőnek a szemünk elé kerül, az a látvány, amire nem lehet panasz, hiszen a játék gyönyörű. És az csak egy dolog, hogy minden piszok jól néz ki, de sikerült egy olyan "élő" dzsungelt elénk rakniuk ahol képesek vagyunk 20 méter után eltévedni, vagy a legapróbb neszre is összerezzenni. A dús és buja környezet pazar látványt nyújt, és tényleg azt az érzetet kelti, hogy elvesztünk.

A hangok is remekül sikerültek. Egy jobb fülessel, gyakorlatilag centire pontosan meg tudjuk állapítani, hogy hol zümmög a légy, hol sziszeg a kígyó, vagy épp honnan, melyik bokor mögül morog ránk egy leopárd, ami a remek játékélményen kívül még igencsak hasznos is, ugyanis ebben a dzsungelben lényegében minden az életünkre tör. És bizony, ha 1-1 komolyabb sérülést nem tudunk időben kezelni, ami a játék elején nehezünkre fog esni, akkor könnyen fűbe haraphatunk.

gh3.jpg

És ha már fűbe harapás. Jobb ha felkészülünk, hogy normál fokozaton (felette meg főleg), néhányszor bizony mi húzzuk majd a rövidebbet. Első alkalmakkor, még nagyon bátran vágjuk be magunkat a dzsungel közepébe, ám a második kezeletlen gyomorrontás, kígyómarás után már bizony jobban oda fogunk figyelni, ugyanis az életünk múlhat azon, ha egy bokron Rambo módjára keresztül vágunk, vagy inkább kettőt balra lépve megkerüljük azt.

A játékban egyébként néhány dologra nagyon oda kell figyelnünk: ilyen például a folyadékbevitel és az étel. Utóbbiból külön figyelni kell a fehérje, a szénhidrát és zsír bevitelre, szóval az nem pálya, hogy folyamatosan rájárunk egy banánfára, ugyanis azzal sem fehérje, sem zsír nem jut a szervezetünkbe. Milyen jó, hogy már egy survival játékban is fontos a megfelelő táplálkozás. Emellett a karakterünk fárad, szóval időnként le kell pihiznie, és hát persze a legfontosabb a sanity, azaz hogy ne kattanjon be a karakterünk.

Elménk épségét minden csökkenti. Egy kukac a testünkben, egy rosszul elkészített majd elfogyasztott étel, esetleg nyers étel, de még egy ránk tapadt pióca is komoly gondot okozhat, ha nem távolítjuk el időben! Már csak azért is, mert minden egyes negatív hatás az aktuális maximum életerőnket is rossz irányba módosítja, amit aztán nem egyszerű visszatornázni a normális szintre.

gh4.jpg

És ha már beszéltem a kezeletlen betegségekről. A játékban nagyon sok minden az életünkre törhet. Lehet ez akár egy méhcsalád, kígyó, pióca, kukac, de mindenféle vágás, esés/zuhanás is nyomot hagy a testünkön, amit kötelező kezelni, mert könnyen elfertőződhet és abba is belehalunk. Erre is van ám megoldás, amire hasznos a játék elejétől fogva figyelni.

Amit még nem említettem, az az építkezés, és/vagy bázis kialakítása. Mivel nagyon sűrű a dzsungel, ezért nem sok olyan hely akad, ahova nagyon sok mindent tudunk építeni, úgyhogy ha találunk egy nagyobb sík placcot, akkor bátran költözzünk csak oda. Ellátmányból nem lesz hiány. Az eső folyamatosan esik, ami ugye iható, banán és egyéb gyümölcs is van mindenhol, és az állatvilág képviselői is fellelhetőek mindenfele. Sajnos egyébként egyelőre nem is nagyon sok mindent tudunk építeni, ezért sok időnket ez nem fogja elvenni.

gh6.jpg
És ha már itt tartunk, akkor meg kell említenem, hogy a játék sajnos rendelkezik minden EA játék rákfenéjével, azaz tartalom nem nagyon van benne. Az építkezés/kraftolás jópofa lenne, de gyakorlatilag semmi értelme. A legkisebb óvóhely pont annyit ér, mint a legnagyobb. Semmivel sem kényelmesebb, semmivel sem tudsz többet csinálni benne, és semmivel sem ad többet semmiből.

Emellett majdnem minden eszközből (kés, dárda, balta) többféle van, de nincs jelentősége ezeknek sem. Az egyetlen hosszabb fadarabból készült lándzsa pontosan ugyan annyit sebez mint a sokkal több nyersanyagba kerülő társai. A kés és a balta is hasonlóképpen működik.

gh7.jpg
Persze mivel a játék épphogy bekerült Early Access stádiumba, még nem lehet csodákat várni. Azonban az alapokat letette, amire én úgy vélem, lehet építeni és kis odafigyeléssel, pár hónap múlva egy nagyon jó kis játékot fogunk kapni. Az mindenképpen dicséretes, hogy a fejlesztők figyelnek a játékosokra, ugyanis a legújabb pacth-ben is legalább 20-25 olyan apró dolgot javítottak, amiket a játékosok jeleztek. Egyesével egyik sem gamebreaker, de összességében mégis jobb lett/lesz a játék, ha kijavítják őket.

gh_big.jpg

Számomra egy kellemes csalódás volt a Green Hell, és ha ma még nem is ajánlanám megvételre, a stílus kedvelőinek mindenképp azt javaslom, hogy tartsák szemmel, mert egyszer ez még egy nagyon jó játék lehet!