Az egészség a kezedben, vagy csak a profit?

2016. március 03. írta: Norlwinder
Big Pharma

Elöljáróban el kell mondanom, hogy a menedzser-játékokkal van egy kis gondom, méghozzá az, hogy a tutorial után általában csak pislogok, hogy mit is kell csinálni. Ez meg csak félig az én hibám, félig pedig az ilyen játékoké. Lássuk, hogy most sikerült-e meggyőznie a Big Pharmának, hogy a menedzser játékok jók és élvezhetőek.

bigpharma_1.png

Röviden válaszolva, nem teljesen. Hosszabban válaszolva pedig, sajnos nem tudom, mert ebben a játékban rengeteg minden van, hogy csak úgy könnyedén rámondhassam, hogy élvezem. Gyakran már a tutorialban nem értettem, hogy mit is szeretne tőlem a játék, éreztem, hogy vezet és megmagyarázza, de valahogy nem sikerült átlényegülnöm. Ez pedig annak volt köszönhető, hogy rettenetesen hosszan voltak leírva a feladatok és a szöveg mellett mindig ott volt egy kép, hogy mit is kell csinálni.

Tegye a szívére a kezét az, aki nem a képről puskázta volna le az egészet, hanem figyelmesen elolvasva, képet mellőzve oldotta volna meg a feladatot. Azt kell mondanom, én megpróbáltam elolvasni mindent, de annyira sok mindenre kellett figyelni, hogy egy feladat közepén már csak átpörgettem a szöveget és csak azt csináltam meg, amit a képen láttam.

Emiatt mikor már élesben ment a játék, akkor nem mindig tudtam, hogy mit csináljak. Láttam, hogy mi a cél, de hogy azt hogyan érjem el, már nem volt tiszta, és ez nem csak egy feladatnál volt így, hanem az esetek többségében. A dolgot nehezítette, hogy mindig kaptam egy vetélytársat, akinek persze sokkal könnyebben ment a gyógyszergyártás.

Rengeteg mindenre kell figyelni. Folyamatosan követni kell, hogy hogyan fogy az adott termékünk, fel kell venni kutatókat, akik az új alapanyagokat és technológiákat fedezik fel, és emellett az upgrade pontokat termelik. A Research Upgrade Points-ok fejlesztik a meglévő eszközeinket, hogy olcsóbban állítsák elő a kívánt gyógyszert és így nagyobb haszonnal tudjuk eladni. A Ingredients Upgrade Points-ok pedig a kedvezményesebb alapanyag beszerzéshez kell.

bigpharma_2.png

Ideje felfedezni

Magukat a gyógyszereket viszonylag könnyű előállítani (legalább is elvileg), ugyanis csak annyit kell csinálni, hogy megnézzük mire jó a hatóanyag, sűrítünk rajta, vagy épp hígítunk, a gyógyszer-nyomtatóval (pill pinter) kapszula formát adunk neki és kész is. Vagyis hinné az egyszeri ember. Mert bizony nem ilyen egyszerű a dolog. Mindegyik alapanyagnak van egy főhatása (ez kezeli az adott betegséget), és emellett egy vagy több mellékhatás, illetve mindegyik alapanyag egy bizonyos koncentrációval rendelkezik. Ezt egy skálán 20 tartományból álló lehet követni.

Vegyünk egy példát: az egyik alapanyaggal kezelni lehet a refluxot, de a hatóanyag a 15-19-es tartományban fejti ki a hatását, a mellékhatása pedig az, hogy égő érzést kelt a bőrön, ez a 10-18-as tartományban jelentkezik. Az alapanyagunk teljes koncentrációval érhető el, tehát a 20-as tartományban van. Jelen esetben könnyű a dolgunk: egyet kell csak hígítani, így megkapjuk az anti-reflux gyógyszert, és még mellékhatás sem jelentkezik. De van olyan alapanyag, ahol már nem ilyen könnyű a helyzet. Van olyan alapanyag, ahol a két hatás jobban „illeszkedik”, egy-két tartomány választja el őket, a koncentráció pedig középen van a skálán. Ilyenkor jobban meg kell fontolni, hogyan és milyen eszközökkel fogunk neki a termelésnek, hiszen előfordulhat, hogy mondjuk háromszor növelem a koncentrációt, hogy jó tartományba essen, de utána már más alapanyagot kapok. Így az egész zsákutca, lehet kezdeni elölről a folyamatot. Az eredmény: totális belezavarodás.

Elég sok eszközünk van a gyógyszerek előállításához, kezdve az egyszerű „Dissolver”-rel és az „Evaporator”-ral, egészen a kicsit már túlzásnak vehető „Hadron Collider”-ig. Elő tudunk állítani kapszulát, krémet, zacskós kiszerelésű gyógyszer illetve injekciót, dobozolhatjuk is akár. Természetesen a munkakörnyezetet is testre szabhatjuk, hiszen senki sem dolgozik szívesen egy sivár gyárban.

bigpharma_3.png

Sűrítés, hígítás, keverés... Valami majd csak lesz belőle

A legfontosabb pedig a pénz. Merthogy abból élünk, nincs ez másképp itt sem. Pénz kell az alapanyagok beszerzéséhez, pénz kell a különféle eszközök megvételéhez és működtetéséhez. Ezért nem árt olyan gyógyszert előállítani, amely profitot hoz a konyhára. Nem szabad megfeledkezni a fejlesztésekről, a felfedezésekről sem, de itt is keményen vonnak le az alaptőkéből. Vehetünk fel hitelt is, ami nagyjából azt jelenti, hogy eladjuk a lelkünket az ördögnek, khm.. akarom mondani a banknak. Szóval még azt is törleszteni kell, nem elég az, hogy a feladatot teljesítsük.

A kampányok többféle feladat teljesítését kérik, van ahol „csak” 1 millió dollár bevételt kell elérni 10 éven belül, van ahol bizonyos számú gyógyszert kell eladni, és van olyan, ahol mondjuk B-osztályú gyógyszert kérnek. Ha valakinek a 7*5 kampány nem lenne elég, vagy nem fedi le az ízlését, akkor beállíthat saját kampányt is és van free build is. Jómagam ezzel játszottam, mivel itt minden eszköz a rendelkezésemre állt, a pénz meg nem volt akadály, így szabadon szárnyalhatott a gyógyszerészi képzelőerőm.

A Big Pharmához idő kell, és nem is kevés idő. Ezt a játékot nem azoknak az embereknek találták ki, akik szeretik belevetni magukat egy játékba, és viszi őket az élmény. Ebben a játékban bizony gondolkodni kell (sokat), mérlegelni, egyszerre több mindenre figyelni. Csakis hosszabb időn keresztül lehet kiélvezni a játék minden apró részletét. Számos részletre nem is tértem ki, mivel még nincs annyi játéktapasztalatom, hogy tudjak írni róluk. Egy nagyon jó, nagyon részletes játékról van szó, a menedzser játékok kedvelőinek igazi gyöngyszem. Emellett pedig időmilliomosoknak és gyógyszerészeknek ajánlom.

1 komment