SUPERHOTline Miami

Éreztétek már úgy valaha, hogy két, egyébként nagyszerű játék vegyítéséből valami még jobb sülhetne ki? Nos, Albatr valószínűleg már igen, hisz kipattant a fejéből a SUPERHOTline Miami.

superhotline_miami4.jpg

A játék átvette a készülőben lévő SUPERHOT alapötletét, mely szerint az idő csak akkor telik, ha mozgunk. Szintén innen származik az ellenfelek piros színe, ami szép kontrasztban áll a mi kékünkhöz és a játéktér szürkéjéhez képest. Ehhez jön még a Hotline Miami felülnézeti perspektívája, valamint irányítási módszere. Az egyveleg pedig elég kellemes lett, a minimál grafika ellenére is. Feladatunk az egyelőre 4 darab készen lévő pályán az életben maradás, illetve ezzel egyidejűleg a növekvő számú ellenfelek lelövése. Ez nem mindig egyszerű, én az első pályával is elszórakoztam először vagy 10 percig, pedig körülbelül 30 másodperc alatt lerendezhető. A mozgás és az idő kapcsolata viszont megszokást igényel, mert nehezen áll rá az ember arra, hogy a kilőtt lövedék elől szép fokozatos és lassú mozgással lehet kitérni. A második pályától pedig már el is lehet bújni falak mögé. Ettől még nem lesz könnyebb a játék, a 3-4. pályával a hozzám hasonlóan kevésbé ügyes játékosok elég sokáig küzdhetnek. Fegyverből kettő használható: a sima pisztoly és a sörétes puska, amivel simán le lehet szedni egy lövéssel több ellenfelet is. Aláfestő zenét is kapunk, ami ugyan egy darab számot jelent, de az legalább illik a témához.

 

superhotline2.jpg

Ahhoz képest, hogy csak 2 nap alatt készült el a játék, teljesen vállalható. Nyilván a grafika nagyon egyszerű, de a játékmenet megérne egy komolyabb megvalósítást szerintem. Remélem a készítő is így gondolja, de addig is próbáljátok ki, érdemes!

Böngészőben játszani, illetve letölteni itt tudjátok.

Update: Közben kijött egy frissítés a játékhoz, mely 2 új pályát, egy új fegyvert (AK-47!), javított - és színesebb - grafikát nyújt egyebek mellett. Nem mellesleg nehezebb is lett.