2013. december 12. írta: Zamery
Címkék: pc
Boldog szülinapot Doom!

1994-ben egy szép (talán tavaszi?) napon, amikor is lélekszakadva rohantunk fel a Török Ignác utcai ház második emeletére, még nem sejtettük, hogy valami örökre megváltozott. Másodikos gimnazisták voltunk Cegléden, és Viktor barátom megszerezte a Doom „shareware” verzióját. Szóval rohantunk, és imádkoztunk, hogy ne legyen hibás a floppy lemez, és hogy ki tudjuk tömöríteni a fájlokat. Nem volt gond, a játék elindult, és akkor, ott valami olyat láttunk, ami ma már nagyon sok játék alapja, de abban az időben maga a csoda volt. A szemünk előtt öltött formát a klasszikus értelemben vett FPS. Persze tudom, hogy volt előtte egy Wolfenstein 3D is (a valódi első), de valahogy az később jutott el hozzánk, mint a Doom, és nem is volt annyira kiforrott játék, mint az utódja. Egy i486DX2 PC-n játszottunk, és mivel csak egyikünknek volt gépe, ezért mindig várni kellett, hogy sorra kerülj. Borzasztó sokat játszottunk, egész napokat töltöttünk el a gép előtt, tanulás helyett persze. És amikor később megjelent a pályaszerkesztő, mi is kitaláltuk, hogy megcsináljuk a gimit pályának. Aztán persze ebből nem lett semmi. Emlékszem volt olyan, hogy órákat bolyongtunk egy pályán, mert nem találtuk meg a kijáratot, és nem tudtunk továbbjutni. Akkor persze még nem volt YouTube, ahol meg lehetett volna nézni a végigjátszást. Mi papírokon jegyzeteltünk, és csalásokat (cheat codes) gyűjtöttünk másoktól, hogy egyszerűbb legyen végigvinni a játékot. Mit szerettünk benne? Azt, hogy félelmetes volt, mint egy jó horror film, brutális, véres, és komoly (sötét) hangulata volt, de ugyanakkor vicces is tudott lenni, és teljesen másképp nézett ki mint a korábbi játékok. Ha belegondolok, hogy 2006-ban már a Nokia N-Gage QD telefonom játszottam a Doommal, most meg már egy böngészőből is simán elfut, sőt egy számológépen is. Hírneve azóta is töretlen, számtalan platformra megjelent, többek között iOS-re, és Androidra is portolták.

doom1.jpg

Romero, és Carmack szerelemgyereke stílust teremtett, egy ideig minden hasonló játékot doom klónnak neveztek, és nem FPS-nek, ami tökéletesen bizonyítja a népszerűségét. A kiadása után egy évvel jelent meg a folytatása, Doom II: Hell on Earth néven, amit 3db kiegészítő lemez (pályacsomag) követett (The Ultimate Doom , Master Levels for Doom II, Final Doom). Aztán nagyon sokáig nem jelent meg újabb epizód. Romero otthagyta az id Software-t, és saját vállalkozásba kezdett, Carmackék meg bejelentették a Doom 3-at. A játék 2004-ben jelent meg, és hatalmas siker lett 3,5 millió példányt adtak el belőle. Az előző két rész történetét dolgozta fel (már ha azt történetnek lehet nevezni), és ebben debütált az új id Tech 4-es motor. Tavaly pedig megjelent a Doom 3 BFG (Big Fucking Gun) Edition, minden (ős)FPS fanatikus (rém)álma. Az eddig megjelent összes részt tartalmazta (kicsit átdolgozott verzióban), még azokat is, amiket nem adtak ki PC-re, csak konzolokra.

doom2.jpg

Mi jöhet még ezután? A negyedik részt már 2008-ban bejelentették, sajnos időközben az élő (programozó) legenda John Carmack is otthagyta a stúdiót. A Rage (a kiadó legutóbbi játéka) nem volt túl sikeres, emiatt a második részét kukázták, így talán több idő marad a következő Doom-ra. Bár ha lehet hinni a híreknek, az első verzió itt is a szemétkosárban végezte, mert "lélektelen" volt. Reméljük, hogy csak minőségi munkát akarnak kiadni a kezük közül, és ezért csúszik a megjelenés. Végezetül pedig a fejlesztők válasza arra a kérdésre, hogy mikor lesz készen:

When it's done!


A játék "shareware" verziója innen letölthető: klikk. Jó szórakozást!

1 komment