2015. január 27. ayo

Újabb karakterről került le a lepel Kitana és Kung Lao után, aki nem más mint mindenki kedvenc zöld savat köpő harcosa, Reptile.
A mostani videóban láthatjuk, hogy az eddig kivégzésekhez használt hosszú hüllő nyelvét a harc közben is tudja majd használni. Emellett Sub-Zero talajfagyasztásához hasonló savköpés képességet kapott és a jól ismert Force Ball animációja jelentősen leegyszerűsödött.
Reptile X-Ray kombója viszont már kevesebb újdonsággal kecsegtet, mivel szinte megegyezik az MK9-ben látott animációval, ugyanúgy dash-sel indít, csak felcseréltek az első két mozgást és betettek harmadiknak egy sokkal keményebb finishing move-ot.
A Mortal Kombat X kevesebb mint három hónap múlva érkezik és még mindig van pár karakter akikről nem hallottunk. Who's Next?

2015. január 26. Sirandrish

lbp1.jpg

Játssz, alkoss, oszd meg (Play Create Share)! Hogy miről is beszélek? Természetesen a kicsiny Zsákemberkékről, akik benépesítik LittleBigPlanetet! Az első reakcióm (és a barátnőmé, ugyanis együtt játszottunk mindkét résszel) az, hogy egy rettentően aranyos játékról van szó. Persze már a borítót nézve is sejthetjük, főleg, hogy 7 éves kortól ajánlott a cucc. Na de akkor mit is várhat tőle egy tizenéves tinédzser, vagy a huszonéves fiatalok, hogy az idősebb korosztályt ne is említsem? Nagybetűs SZÓRAKOZÁST! Igen szórakozást, mert ez a játék erről szól. Nem kell furmányos sztorit várni, nem kell Crysis szintű grafikára számítani, ahogy Transformers mozifilmeket megszégyenítő speciális effektekkel operáló látványra sem, mert nem a csavaros végkifejletért fog leülni senki a LittleBigPlanet elé, és nem is a milliárdnyi poligon látványorgiája miatt, hanem hogy nevessen, mókázzon, szórakozzon és hogy átadja magát mindannak, amit a LittleBigPlanet képvisel.

2015. január 23. ayo

Sok The Legend of Zelda paródiát láttam már, de egyiken se nevettem annyit, mint ezen, ezért készítettem hozzá magyar feliratot, hogy mindenki számára élvezhető legyen.
A közel ötperces paródia az összes Zelda részben jól ismert fordulatokat veszi alapul és tökéletes részletességgel figurázza ki azokat. Szerintem ha valaki kicsit is vevő az ilyen humorra, annak tetszeni fog független, hogy játszott-e valaha bármelyik Zeldával vagy sem.

Ha bejött akkor pedig érdemes ránézni a ExplosmEntertainment többi videójára is. 

2015. január 22. ayo

Végre megtört a nagy csend és a 2014-es PS4 exkluzív játékhoz megjöttek a konkrét megjelenési dátumok a többi platformhoz. PC, Mac és Linux változatra Steamen február 24-én lesz elérhető a New 'n' Tasty, miközben a konzol verzió csak március elején érkezik.

oddworld_new_n_tasty.png

Az idei évben érkező verziók már tartalmazni fognak minden extra kiegészítést, javítást és a rajongók által kért klasszikus irányítási lehetőséget is, szóval már egy jól bejáratott játékot kapunk hála a PS4-es "béta tesztelőknek".
A steames ár 20 dollár (nálunk várhatóan ennyi euró) lesz, az előrendelőknek pedig 10% akció jár a teljes árból, amit csak ajánlani tudok, hiszen az Oddworld: New 'n' Tasty-vel nagyon mellényúlni nem lehet, kötelező darab mindenki számára.

archívum