A Dungeon of the Endless az a fajta játék, amibe már évekkel ezelőtt beleszerettem és szívem szerint oldalakat írtam volna, de a játék nehézsége miatt egyszerűen nem tudtam komolyan hozzáfogni a játékhoz sem.

Most végre itt a cikk, nem árulok el nagy titkot, igen, végre sikerült eljutnom a 12. szint végéhez. Ehhez csak 4 évnyi próbálkozás kellett, szóval képzelhetitek, hogy mennyire felfoghatatlan érzés volt az endinget végignézni. Kellet pár óra, hogy magamhoz térjek, hihetetlen volt, hogy ezt a játékot valaki végig tudta vinni, azt pedig már végképp nem gondoltam, hogy én valaha eljutok a végéhez.

A legtöbb túlzóan nehéz játékot pár próbálkozás után általában hamar eldobom és elkönyvelem, hogy ez nem nekem való, de itt más volt a helyzet. A Dungeon of the Endless-t közel a megjelenése után zsákoltam be még 2014 év végén. A játékról sokat hallottam, már eleve tetszett a grafikai megvalósítása és az a pár soundtrack, amibe belehallgattam, majd mikor megtudtam, hogy a két számomra kedvelt stílust, a dungeon roguelike-ot és a tower defense-t ötvözték egy teljesen egyedi játékmenettel, instant buy volt. A játék már akkoriban is díjakat nyert és közel tökéletes értékeléseket kapott, szóval biztosan tudtam, hogy ezt a játékot nekem készítették.

A játék menet extra röviden

A játékban 12 szint van, minden szint célja, hogy megtaláljuk az Exit feliratot, és az energia kristályt épségben vigyük ki az összes karakterrel. Ez a kristály a “bázisunk”, amit addig védeni kell a karakterekkel és az építményekkel. Egy szobából kezdünk, ajtókat nyitogatunk, viszont óvatosnak kell lennünk, mert az egész térkép és a szobák tartalma random, tehát bármikor nyithatunk egy rossz ajtót, amire ha nem vagyunk felkészülve, annak többnyire Game Over lesz a vége.
Fontos még a nyersanyag, mivel azokból lehet fejleszteni, építeni, gyógyítani.
Minden ajtónyitásnál a nyersanyaggépeink számától függően nyersanyagot termelünk, tehát rá vagyunk kényszerítve, hogy minél több ajtót nyissunk ki, ami akár több komolyabb ellenséges hullámot eredményezhet.
Extra röviden ez a játék lényege, ha egy kicsit is szeretitek ezeket a stílusokat, akkor ezt a játékot imádni fogjátok.

Ez az egyedi játékmenet azonnal behúzott: dungeon-öket felfedezni roguelike stílusban, majd közben nyersanyagot termelni, fejleszteni és tower defense módra kiépíteni a szinteket őrületes élvezet volt.
A művészi grafika és a fülbemászó soundtrackek pedig csak fokozták a hangulatot. Ezek miatt eleve nem tudtam pár próbálkozás után csak úgy otthagyni. Egyszerűen vonzott és érdekelt, hogy tovább jussak, hiszen minden szempontból a minőség és a kidolgozottság érződött.

Pár szint után mindig keményen elhasaltam

És ugyebár ez roguelike játék, tehát hiába a belefeccölt energia, mindent elvesztünk. Ennek pedig az volt az eredménye, hogy jó néhány próbálkozás után el kellett fogadnom, hogy ez nekem nem fog menni és inkább pihentetem egy ideig.
Aztán pár havonta valahogy mindig szembejött a Steam listámon és egy jobb hangulatomban azt gondoltam, hogy na most minden más lesz. De nem. Egy rossz ajtó nyitás, rossz fejlesztés vagy csak simán 1 másodperc figyelmetlenség és ugrik az egész játék.

Az utolsó egy évben már tényleg próbáltam hanyagolni a dolgot és elkönyvelni ezt is egy olyan játéknak, amit bár imádok, mégse fogok tudni tovább jutni az első pár szinten túl.

Az utolsó esély

Nyár eleje óta próbálom kicsit rendezni a játékaimat és most hétvégén ismét a Dungeon of the Endless jött szembe és jött a nagy kérdés, hogy mi lesz ezzel. Töröljem és fogadjam el, hogy ez nem megy vagy öljek bele még több órát, napot, évet és akkor talán egyszer megcsinálom az 5. szintet.
Azt mondtam, hogy belenézek még egyszer, hiszen olyan rég volt, hátha nem olyan nehéz, ha kicsit összeszedem magam. Mondjuk nagyjából az összes próbálkozásom így indult, mert mindig több hónap kellett, hogy elfeledjem a szörnyű elhalálozásaimat.

Kiválasztottam két karaktert és elindult a játék. Az első pár körben természetesen meghaltam pár szoba kinyitása után az első 1-2 szinten, aztán amikor ismét kezdtem belejönni, megtanultam a hot-key-eket és eltökélten próbálkoztam újra és újra, mondván most vagy soha, hiszen ha megint csak megcsömörlök, akkor ennyi év után lehet el kéne már engedi ezt a játékot, hiába mennyire jó. Lehet szerencsém volt, de az is lehet, hogy pont ez az eltökéltség kellett ahhoz, hogy végre tovább jussak. Elsőként a 6. szintig mentem, aztán volt már 9-10-es is, amikor már biztosan éreztem, hogy itt kérem szépen meglesz az a szemét 12-is.

Minden ajtónyitást a lehető legnagyobb izgalmak előzik meg, hogy most talán megússzuk egy körig és kapunk egy kis nyersanyagot vagy hogy a lehető legrosszabb ajtóba kopogtatunk be és jön a vég.
Eközben meg imádtam fejleszteni a védelmet és a karaktereket és persze órákig taktikázni a következő ajtónyitás előtt, hiszen teljesen vakon kell felkészülni minden egyes támadásra. Ez a része tényleg olyan dolog, hogy amennyire élvezetes, annyira nehéz is.
Amikor már eljutottam egyszer a 9-es szintig, akkor már azonnal nyomtam a New Game-et és már a fejemben eldöntöttem, hogy ez most meglesz.

Hát meglett, de annyira nehezen, hogy tényleg csak megúsztam az egészet, hihetetlen élmény volt az utolsó szinteknél megtervezni, hogy merre blokkolom az ellenségeket, hol, mit építsek, mit fejlesszek még és persze baromi jól felmérni a helyzetet, hiszen, ha mondjuk az adott szinten túl sokat költünk a nyersanyagokból vagy nem termelünk eleget, akkor a következő szintre nem fog maradni semmi és akkor egy komolyabb hullámnál nagyjából 2 másodperc alatt végünk lesz. Ez a része igazi agyjáték volt, plusz óriási adrenalin bombaként hat az egész játék, főleg mikor már közel a cél.

Őszintén még most is nehéz feldolgozni, hogy megcsináltam. A játék végén pár új karaktert is sikerült feloldani meg egy új hajót, amivel igazából csak nehezíteni lehet a játékmenetet, szóval úgy gondoltam hogy azt már nem nézném meg. És habár roguelike játék és még ezernyi érdekesség, feloldható tartalom van benne, úgy gondolom, a csúcson kell abbahagyni.

A Dungeon of the Endless egy különleges játékmenettel megáldott minőségi játék, amit kizárólag kitartó hardcore játékosoknak tudok ajánlani, akik a cikk olvasása után nem rettennek el attól, hogy már pedig itt a legkeményebb próbálkozások után is simán el lehet hasalni.