Elkészült a Super Mario Land 2: 6 Golden Coins DX kiadása

Rajongóknak hála, több éven át tartó munka után az ünnepekre végre elkészült a 25 éve Game Boy-ra kiadott Super Mario Land 2 DX kiadása. A Game Boy kezdetén ez volt az első komolyabb Mario játék, amiben egyébként először bukkant fel Mario gonosz alteregója, Wario.

super_mario_land_2_dx.jpg

Ez a rész már kellő tartalommal bírt az elődjéhez képest és rengeteg újítást is tartalmazott, szóval mai napig sokaknak az egyik kedvencük maradt, viszont a Nintendo valahogy teljesen elhanyagolta ezt a részt, így a lelkes fanok összefogtak és elkészítettek egy teljesen felújított változatot DX jelzéssel.
A DX verzió immár teljes színpompában ragyog, emellett játszhatunk Luigival is, aki nagyobbat tud ugrani, plusz javítottak a lagon, ahol csak tudtak.

A DX kiadás szépsége, hogy  emulátor mellett akár eredeti hardveren is lehet játszani. A DX patch-et itt tudjátok letölteni, amihez egy IPS patching alkalmazás kell és persze az eredeti játék (No intro UE 1.0 ROM verzióra készítették).
Én biztosan végig fogom így is tolni egyszer, aki viszont még nem ismeri, annak itt a lehetőség, hogy egy elfeledett, de minőségi Mario részt megismerjen egy szebb és jobb köntösben.