E3 2017 - A szerkesztők kedvencei

csehla

Nem mondhatnám, hogy tűkön ülve vártam az idei E3-at, mivel mindig az van az eszemben, hogy hiába jelentenek be jobbnál jobb játékokat, rendszerint azok csak bő egy év múlva jelennek meg és akkor se biztos, hogy olyan formában, ahogyan azt ígérték nekünk. Az idei E3-on azért számomra is akadtak érdekes dolgok.

days-gone.jpg

Ugyan nem rendelkezem a jelen generációs konzolok egyikével sem, de ha úgy adódik, egy PS4-et mindenképp be fogok magamnak szerezni, mivel a tavaly debütált Days Gone mellett még én se tudok szó nélkül elmenni, és ha már adva van a konzol, folytatnám kedvenc Spártai harcosom kálváriáját a messzi északon.

Az EA SW Battlefront 2 bemutatója nem volt rossz, bár valamiért nagyon zavar, hogy különböző időszakokhoz tartozó hősöket is irányítani lehet majd, ez nagyban lerontja a játékélményt, remélem ezt valamilyen módon majd korrigálni fogják.

Anno az Evil Within nagyon magával ragadott, így figyelemmel fogom kísérni a 2. rész körüli történéseket is. A hangulat/atmoszféra szerintem egy kicsit más irányt vett, mint amit az első részben láthattunk, de bízom abban, hogy a Bethesdánál továbbra is jó kezekben van a játék. 

the_evil_within_2_e3_01_legal.jpg

Érdekes látványvilágával a The Last Night egyből felkeltette a figyelmemet. Ha a játék tényleg ilyen grafikával fog operálni, akkor ismét bebizonyosodik számomra, hogy nem feltétlenül a minél élethűbb grafika teszi hangulatossá vagy kiemelkedővé az adott játékot.

Nem mondom, hogy élek-halok a verekedős játékokért, de ennek ellenére az E3 egyik meglepetése számomra mindenképp a Dragon Ball FighterZ volt. Korábban már volt szerencsém kipróbálni az előző részeket, ám nekem a 2D-be átültetett verzió sokkal jobban tetszik.

Végezetül kettő folytatást említenék meg személyes listámról. Természetesen tudom, hogy az új Wolfenstein ismét akciódús és pörgős lesz, hozzá méltó történettel megáldva, így mindenképp érdemes figyelemmel kísérni, továbbá a Metro: Exodus-t is a radaron fogom tartani, mivel nagyon kíváncsi vagyok, hogy teljesen új történetet dolgoztak ki hozzá vagy épp valamelyik könyvet veszik majd alapul (bár én a vonatos rész miatt az új storyra tippelek). 

Sirandrish

PS4 és Switch tulajként talán nem meglepő, hogy a Sony és a Nintendo konferenciákat vártam a legjobban. Természetesen azért mindet megnéztem. A Nintendo nagyon korrekt kis előadást tartott, főleg ha azt nézzük, hogy egy 25 perces prezentáció volt az egész.
Abszolút kedvenc természetesen továbbra is a Sony konferencia volt számomra. Ha pedig ki kellene emelni abból egy játékot, akkor egyértelműen a Shadow of the Colossus Remaster lenne a választásom.
Várom a nintendós címeket és a Sony többi játékát is, de a hír, hogy újra átélhetem azokat a monumentális csatákat amelyeket 10+ éve PS2-n, immáron felújított grafikával, nagyon felvillanyozott. Szóval Mario ide, Kratos oda, ide nekem a kolosszusokat!!!

Csapoati

Én sem igazán vártam az idei E3-at. Amiről biztosan tudtam, hogy lesznek, az az Xbox One X és a Forza Motorsport 7 volt. Alapvetően egyik sem okozott csalódást, előbbi annyiba fog kerülni és olyan erős lesz, mint amit várhattunk. Ugyan nincs 4K tévém és egyelőre a Fat gépet se fogom lecserélni rá, jövőre egy akcióban simán megérheti rá lecsapni. A FM7 pedig a gameplay videók alapján hozza az eddigi részek kellemes fizikáját, valamivel jobb grafikával és ami a lényeg: dinamikus napszakváltással és időjárással. Erre már nagyon nagy szükség volt, mert a konkurencia is rendelkezett ilyesmivel.

Apropó, a Project Cars 2 lehet a Forza 7 legnagyobb kihívója idén, ebből is láthattunk videókat az E3-on. Ha csiszolnak a karriermódon, illetve kevesebb buggal jelenik meg a játék, még nagyobb sikert is arathat, mint az első rész. Ja, Ferrarik és Lamborghinik is lesznek benne, ami kimondottan jó hír.

Ami viszont csalódást okozott, az a Call of Duty WWII multi gameplay videója. Kopottas, fakó grafika, semmi lényeges újdonság. Ez karcsú lehet, de a II. világháború még így is sikeres címet varázsolhat belőle. Nekem viszont azt hiszem csak a single player marad, az is csak egy masszív leárazás után.

ayo

Az EA által finanszírozott Unravel kétség kívül a múlt év egyik legjobb indie játéka volt és szerencsénkre a tuti receptet idén is folytatják: találj egy kreatív indie csapatot, pénzeld, támogasd, de hagyd őket szabadon dolgozni.  Idén a Brothers alkotóit karolták fel és mutatták be az A way out című új játékukat, amiben végre határok nélkül kiélhetik a kreativitásukat.

Idén viszonylag sok jó címet mutattak be, de talán nekem is a Wolfenstein II: The New Colossus volt az egyik olyan, amit igazán várok, bár szintén rettentően kíváncsi vagyok, hogy a Beyond Good & Evil 2-ből mit fognak kihozni, na meg olyan kis dolgok mellett se menjünk el, mint az idén érkező South Park: Phone Destroyer mobiljáték, ami remélhetőleg a nagy játékokhoz hasonlóan igényes cím lesz, immáron hordozható kivitelben.

Természetesen Nintendo-fanként a Nintendo volt nálam is a lényeg. Ott szinte mindegyik exkluzív címet be fogom majd szerezni az évek során. Idén biztos befutók nálam a Fire Emblem Warriors, a Metroid: Samus Returns remake és persze a Super Mario Odyssey.

komment