Kávészünetre ideális ingyenes magyar játék

2017. március 13. írta: SamuelDivinium
Curse of Xipe Béta

Az utóbbi időben számtalan olyan webes játék látott napvilágot, amelyet max 5-10 percen át lehetett kikapcsolódásképpen játszani, akár munka közben is. A Curse of Xipe is hasonló kaliberű alkotás, amelyben mindössze három gomb segítségével kell azték karakterünket bejuttatni egy piramisba.

cox_beta_1.png

A játékot illetően tényleg kb. ennyire kell gondolni, amit leírtam, a véletlenszerű generáció jóvoltából viszont minden menet más és más. Az online játéknak hála lehetőség van naponta illetve óránként arra, hogy a világon az összes játékos egy adott időlimit alatt teljesen ugyanazt a játékot játssza (seedelt runok). Többféle játékmód segíti elő, hogy a könnyedebb szórakozásra vágyó játékosok és a kihívást kereső társaik egyaránt jól szórakozzanak. Ezenkívül csak az ügyességünkre és gyors reakcióidőnkre van szükségünk a boldoguláshoz. 

cox_beta_3.png

A játék jelenleg béta stádiumú, ami azt jelenti, hogy rendszeresen bővül a tartalom és sűrűn kerülnek bele hibajavítások, ezért kifejezetten érdemes legalább hetente felnézni, mik kerültek bele. Magyar fejlesztők révén a játék alapból kétnyelvű: lehetőségünk van angol nyelven is játszani, de a magyart is kiválaszthatjuk, ha szeretnénk. 

A szemfülesebbek a játék 'Készítők' szekcióján belül észrevehetik, hogy jómagam is a fejlesztők közé tartozom, így első kézből fogok tudni írni a játék boldogulásáról cikkeket. Amit jelenleg bizton állíthatok, hogy a játékba minél előbb minél több játékmódot, legtöbbüknek 'végtelenített' változatát szeretném implementálni, illetve feltölteni a Boltot különféle itemekkel, amiket lehetne használni akármelyik módban játék közben, mint egy roguelike játék során.
Boss-szerű találkozások sincsenek kizárva, úgyhogy a potenciál megvan, csak időre és energiára lesz szükségem, továbbá a Ti támogatásotokra is, ami annyit tesz: osszátok meg a cikket, beszéljetek a játékról, meséljétek el ismerőseiteknek. Ez pénzbe nem kerül, pár másodperc a Ti időtökből, Nekünk viszont rengeteget segítene.

cox_beta_4.png

A játék Kongregate-n elérhető HTML5 WebGL formában, illetve párhuzamosan ezzel Steam Greenlighton is megtalálható.

Nagyra értékelnénk, ha szavaznátok!

Ha szeretnétek, hogy a játék kikerüljön Steamre, natív PC portot kapjon, rengeteg exkluzív extrához szeretnétek jutni és/vagy eleve tetszik a játék, ha csak simán szeretnétek egy magyar fejlesztőt támogatni, akkor szavazzatok 'Igen'-nel. Ha nem tetszik valami oknál fogva a játék, nyugodtan nyomjatok 'Nem érdekel'-t, viszont egy komment vagy email erejéig megírhatnátok, mi nem tetszett.

Akárhogy is döntötök, a Játéknapló blog hűséges olvasóinak szeretnénk egy speciális, játékon belül aktiválható címerrel kedveskedni. Ezt a 'Beállítások' menüpont ablak alján legörgetve az aktivációs felületre kell hogy beírjátok: JTKNPL. (A címerek dizájnja még javulni fog az idők során, ezek még elég kezdetlegesek.)

1 komment